Dobrev Klára a DK miniszterelnök-jelöltje

Indítása nem lepett meg senkit, vele együtt egyelőre négyszereplős az őszre tervezett ellenzéki kormányfőjelölti-előválasztás, Karácsony Gergely csatlakozására még várni kell. „Készen állok” – így jelentette be Dobrev Klára, a Demokratikus Kolaíció (DK) európai parlamenti képviselője, hogy pártja őt indítja az ellenzéki előválasztáson, vagyis ő lesz a DK miniszterelnök-jelöltje az ellenzéki előválasztáson. „Döntöttem: talán még soha, semmire nem álltam ennyire készen egész életemben” – mondta Dobrev Klára. Úgy fogalmazott:  „Kész vagyok arra, hogy egyesítsem az Orbánnal szemben álló ellenzéki soksaságot, és kész vagyok arra, hogy jövő tavasszal legyőzzem Orbán Viktort és velejéig romlott rendszerét.”…

Tovább olvasom

Leginkább az újautó-piacot viselte meg a járvány – interjú

A koronavírus-járvány teljesen felforgatta az életünket, a munkahelyi szokásainkat, vásárlási habitusunkat stb… És ez a megváltozott élet a használtautó-vásárlást is valamelyest megváltoztatta. A JövőTV interjút készített Halász Bertalannal, a Jóautók.hu vezérigazgatójával, aki elmondta, hogy a járvány több okból sem befolyásolta jelentősen a használtautó-piacot. 2019-ben az autópiac rekordot döntött: belföldön csaknem 810 ezer átírás történt, 180 ezer új autót adtak át, és ugyan ennyit importáltak külföldről. A REKORDÉVHEZ KÉPEST VISZONT VISSZAESÉS TÖRTÉNT 2020-BAN, DE NEM DRASZTIKUSAN. – közölte Halász Bertalan. Az autókereskedelemben leginkább az új autók vásárlása esett vissza, itt 20-25 százalékos…

Tovább olvasom

A Parlament előtt tüntetés helyett teraszt nyitott a Momentum a közvagyon kiszervezése miatt – videó

A teraszok megnyithattak, a politikai gyűlések továbbra sem engedélyezettek – erre a visszásságra, illetve a közvagyon alapítványokba való kiszervezésére mutatott rá a Momentum szombat délután a Kossuth térre szervezett flashmobjával, amely során terasznak rendezték be a teret. A rendőrökkel rövid vita volt arról, hogy ez politikai gyűlés-e, vagy sajtótájékoztató. A járőrök ezt követően rövidesen távoztak.

Tovább olvasom

Elkezdték a szúnyogirtást Miskolcon

Az országosan kialakult helyzethez hasonlóan, ahol a biológiai védekezések már megkezdődtek, Miskolc város közigazgatási területén 2-3 héttel később, a napokban vált szükségessé a biológiai védekezés, szúnyoglárva irtás megkezdése. A szúnyogok biológiai fejlődési folyamatának korai szakaszában – lárva állapotban – megelőző irtást végeznek a Városgazda munkavállalói, ezzel meggátolva kifejlődésüket, és szinten tartva a szúnyogok számát. Biológiai irtás – időjárás függvényében – átlagosan kilenc alkalommal történik egy év alatt. Az időjárás előrejelzését figyelembe véve a következő napokban a hőmérséklet emelkedni fog, ezáltal a tenyészőhelyek, a víz hőmérséklete is melegszik, így megfelelő feltételek alakulnak ki a szúnyoglárvák fejlődéséhez.…

Tovább olvasom

Mészáros Lőrinc és Várkonyi Andrea Buda legszebb részére költözik

A Telex megtalálta az ingatlant, ahová információik szerint Mészáros Lőrinc Várkonyi Andreával költözik majd. A ház a XII. kerületi Széchenyi-kilátó környékén van. Magában a házban a tulajdoni lapok tanúsága szerint négy lakás van, együtt közel 500 négyzetméteresek, és hatalmas teraszok is tartoznak hozzájuk. A helyszínen a ház felújítása zajlott éppen. A négy lakás a tulajdoni lapok szerint korábban is egy kézben voltak, és tavaly novemberben egyszerre cseréltek gazdát, a vevő pedig az Art-Com Kft., melynek tulajdonosa az EKHO magántőkealap. Az EKHO esetében is látszik, hogy a kezelője a Mészáros Lőrinc tulajdonában álló a Status…

Tovább olvasom

Immunológus: Két oltással se menjünk még étterembe

Az ATV Egyenes Beszéd vendége volt Lisziewicz Julianna immunológus, aki az erőltetett tempójú oltási terv és a szombati nyitás ellenére továbbra is rendkívüli óvatosságra intette az embereket. A szakember úgy fogalmazott, hogy bár már van rá lehetőség, ő mégis szeretne mindenkit lebeszélni arról, hogy beüljön étterembe vagy zárt térbe. Mivel egyik vakcina sem nyújt 100 százalékos védelmet, ő ezt még a második oltás után két héttel sem ajánlja senkinek. Lisziewicz ezt azzal indokolta, hogy maszkban nem lehet enni, és mivel még mindig nagyon terjed a vírus, ha csak egy fertőzött van a helyiségben,…

Tovább olvasom

Moszkva kitiltotta az Európai Parlament elnökét és hét másik diplomatát Oroszországból

Oroszország megtiltotta a beutazást az Európai Unió nyolc állampolgárának, köztük David Sassolinak, az Európai Parlament elnökének és Jörg Raupachnak, a berlini ügyészség vezetőjének. Ezt az orosz külügyminisztérium közölte pénteken, azt hangoztatva, hogy Brüsszel minden orosz javaslatot elutasít, amely a problémák párbeszéd útján való rendezését szorgalmazza. A moszkvai diplomácia azzal vádolta meg Washingtont, hogy nem is titkolja érdekeltségét abban, hogy „Európát ismét az éles geopolitikai konfrontáció arénájává” változtassa.

Tovább olvasom