A Tommy Hilfiger számít most az egyik legnépszerűbb női karóra márkának?

Szerencsére azt a világot éljük, ahol a boltok polcain minden termékből hatalmas választék áll a vásárlók rendelkezésére. Annak ellenére, hogy ez azt jelenti, van lehetőségünk a választásra, mégis megnehezíti a dolgunkat, hiszen sokszor nehéz megtalálni azt, ami nekünk a leginkább megfelelőlenne. Nincs ez másképp akkor se, amikor karórávalszeretnénk magunkat, vagy egy számunkra fontos személyt meglepni. A nők kimondottan előnyös helyzetben vannak akkor, amikor a kiegészítőkről van szó: sokféle kellékből tudják kiválasztani azt, ami mind a ruhájukhoz, mind pedig a személyiségükhöz illik. A karóra is egy olyan kiegészítő, amire egész biztos…

Tovább olvasom

Összesen 44 445 embert regisztráltak koronavírus-fertőzéssel Borsodban

Az előző nap 726 az új fertőzöttek regisztráltak Magyarországon, ezzel a járvány kezdete óta összesen 784 837 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma – közölték a kormányzati tájékoztató oldalon. Elhunyt 137 beteg, így már 28 045-en vesztették életüket a járványban. 8408 új tesztet végeztek el, így a mintavételek száma 5 438 145-re emelkedett. A pozitív tesztek aránya 8,6 százalék volt. 26 346-an kapták meg a koronavírus elleni oltás első adagját, így már 4 099 495 embert oltottak be az első dózissal. Újabb 80 477 ember kapta meg a második adagot a vakcinából, így a számuk…

Tovább olvasom

Az Ózdról távozó gyár hiába kérte évekig az utak korszerűsítését

Az Ózd környéki úthálózat bővítési, fejlesztési lehetőségeinek vizsgálatát kérte a kormánytól a városban lévő gyárát bezáró Johnson Electric – derült ki annak a stratégiai megállapodásnak a részleteiből, amelyet a kormány 2015-ben kötött a céggel. Azonban az igényelt fejlesztésekből az eltelt hat évben semmi nem valósult meg. A kormány és az autóipari alkatrészeket gyártó vállalat közötti stratégiai szerződése szerint „A kormány a társaság kérésére megvizsgálja a 23-25. számú út Bátonyterenye–Kisterenye–Ózd közötti szakasza kétszer kétsávossá történő megtervezésének, illetve Ózd városának Miskolc irányából történő bekötésének lehetőségét.” Az azóta eltelt hat év alatt azonban a Miskolc…

Tovább olvasom

Hadházy megkezdte a kiszabott közmunkáját

Hadházy Ákos hétfő reggel kezdte el a kiszabott büntetését ledolgozni a szekszárdi Kolping Iskola kertészetében, napszámos beosztásban. A büntetést még a tavalyi dudálós tüntetéséért kapta – írja a JövőTV. A független országgyűlési képviselő Facebook-on osztotta meg első napját, és elmondta, hogy összesen 38 napot kell dolgoznia, naponta 6 órában, heti minimum egy napon. A kiszabott büntetését ki is fizethette volna, de azért nem tette, mert nem akart “orbán rendőrségének” fizetni. A ledolgozandó munkájával pedig azt üzeni: Orbán nagyon fél a tüntetésektől, sztrájkoktól, attól, hogy hirtelen sok ember fejezi ki egyszerre: elég volt! Elképzelhető,…

Tovább olvasom

Kedden 334 ezer Pfizer-vakcina érkezik Magyarországra

Az országos tiszti főorvos az operatív törzs hétfői sajtótájékoztatóján közölte, hogy kedden újabb 334 450 adag Pfizer-vakcina érkezik az országba, ezeket jellemzően a második körös oltásokra használják fel. Hozzátette, hogy zajlik a pedagógusok második körös oltása, azokat, akik az érettségi vizsgákon felügyelő tanárként dolgoznak, szombati napra hívják a második dózisra. Pénteken, szombaton és vasárnap összesen 1922 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök, mert közterületen nem viseltek maszkot, a kijárási tilalmat pedig 668-an sértették meg – derült ki Gál Kristóf rendőr alezredes jelentéséből. Elmondta, hogy a hétvégén két összejövetelen is rajtaütöttek, mindkettő Budapesten történt.

Tovább olvasom

Már olvasható a magyarérettségi megoldása

A hétfői magyarérettségi első részének szövegértési feladatában az 1848-as szabadságharc szónokairól – például Kossuth Lajosról és Jókai Mórról – szóló cikket kaptak az érettségizők, ez alapján kellett megoldaniuk tizenegy feladatot. Kitöltötte a feladatlapot oktatási szakportálunk, az Eduline felkérésére egy szaktanár is, a megoldási javaslatai ide kattintva olvashatók. „Egyszerű, könnyen, szinte rutinszerűen megoldható. Ami ildomos, mert járványhelyzetben nem szabad nehéz érettségit adni a gyerekeknek, másrészt érezni lehet a feladatsoron a jóval kevésbé kompetenciaközpontú, sokkal inkább ismeretközpontú új érettségi követelmények előszelét” – mondta a középszintű magyarérettségiről Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke…

Tovább olvasom

Sniccerrel rabolta ki a járókelőt egy 60 éves férfi és egy 13 éves gyerek Miskolcon

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 60 éves mérai férfival, és 13 éves gyermekkorú társával szemben. Az elkövetők 2021. május 2-án 15 óra után, Miskolcon a Bajcsy-Zsilinszky Endre utcában egy gyalogosan közlekedő férfit szólítottak le, és elkérték a telefonját, hogy megnézzék mennyi az idő. A sértett eközben letette a táskáját a lábához, amelyet a gyanúsítottak társaságában lévő egyik gyermekkorú fiú felkapott, és elrohant vele. A meglopott férfi ezek után közölte az ottmaradt személyekkel, hogy értesíti a rendőrséget. A 60 éves gyanúsított ekkor egy tapétavágó…

Tovább olvasom

Jelentősen csökkent az elhunytak száma, sokan megkapták a második vakcinájuk

Az előző nap 106-tal nőtt a koronavírus magyarországi áldozatainak száma, ami jelentős csökkenés az elmúlt hetek tendenciájához képest, azonban Magyarország még így is világelső a lakosság számához viszonított halálozási arányt tekintve – jelentették a kormány oldalán. Kórházban 4872 embert ápolnak, vagyis 159-cel kevesebbet, mint egy napja. Közülük 572-en vannak lélegeztetőgépen, az egy nappal korábbinál 15-tel kevesebben. Ilyen számokat utoljára február végén kaptunk, a harmadik hullám elején. 1219 újabb fertőzöttet diagnosztizáltak 13 752 teszt elvégzésével, vagyis az elvégzett tesztek 8,9 százaléka lett pozitív. Velük együtt a vírus kezdete óta már 784…

Tovább olvasom

Kiesett a Diósgyőr az NB1-ből

A Budapest Honvéd 1-0-ra nyert a sereghajtó Budafok vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójának vasárnapi mérkőzésén, így biztosította bennmaradását az élvonalban. Ezzel az utolsó esélye is elszállt a 11. helyen álló Diósgyőrnek a bennmaradásra. Mellette a Budafok a másik kieső klub. Az Ultras Diósgyőr gyászolja a klubbot, egyúttal felháborodásukat is kifejezték a vezetőség felé: Diósgyőriek! Sajnos évek óta érett már, hogy szeretett klubunk kiesik a legmagasabb osztályból. Ez most megtörtént, cserbenhagyva ezzel Magyarország egyik legjobb szurkolótáborát.Nem MI buktunk el, akik a végsőkig kitartottunk a DVTK címerért! Hanem azok,…

Tovább olvasom