„A magyar energiatermelés 30-40%-át is adhatnák szélerőművek, de tiltják a telepítésüket”

Munkácsy Béla, az Energiaklub tanácsadója azt mondja, ezen a területen nálunk egyelőre kilátástalan a helyzet, pedig a szélenergia olcsó, gyorsan kiépíthető, és pár év alatt hatalmas kapacitásokat lehetne üzembe helyezni. A mai és a következő generációk előtt nagy feladat áll, hiszen – egyebek mellett – fel kell hagynunk eddigi kizsákmányoló életmódunkkal, vagyis vissza kell szorítanunk a szén-dioxid-kibocsátást bolygónk életképessége érdekében. Az első lépéseket már megtettük.Tavaly, az Európai Unió 27 tagállamában a megtermelt elektromos energia 40%-a származott megújuló energiaforrásból – derül ki az Ember nevű ‘think tank’ éves elemzéséből, amint a…

Tovább olvasom

Senkit nem kímél a politikusokat átszerkesztő Instagram oldal

Alig két hete indult, máris majdnem háromezer követője van annak az Instagram oldalnak, mely kíméletlenül jobb- és baloldali politikusokat egyaránt ellenkező neművé montíroz át. Kormánypárti és ellenzéki politikusok, sőt nem csak aktív, hanem volt politikusokat sem kímél a transzipolitikusok nevű Insta oldal, ahol megnézhetjük, hogyan néznének ki egyes személyek, ha ellenkező neműként születtek volna. Az ismeretlen alkotó az átmontírozott képek mellé mindig kihelyezi az eredeti képet is, így megnézhetjük miből szerkesztette át a publikált alkotását. A már átszerkesztett politikusok között szerepel például Szijjártó Péter, Kálmán Olga, Jakab Péter, Schiffer András és Lázár János…

Tovább olvasom

A rendőrség szerint nem rabolták el Szabó Bálint önkormányzati képviselőt

Személyi szabadság megsértése és más bűncselekmény gyanúját sem tudták megállapítani, ezért a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság megszüntette a nyomozást Szabó Bálint független önkormányzati képviselő eltűnésének ügyében. A Telex információját a rendőrség pénteken megerősítette. Szabó Bálint az eltűnése előtti napon a Facebookon jelentkezett be, ahol azt ígérte, hogy hétfőre sajtótájékoztatót hív össze, ahol leleplező információkat fog közölni Botka László szegedi polgármesterről. A sajtótájékoztatón azonban nem jelent meg. Miután megtalálták, a képviselő azt mondta, hogyaz M43-as autóút makói felüljárójának közelében, kihűlve találták meg a rendőrök. Később a Karc FM-nek azt állította, hogy a makói tanyavilágban…

Tovább olvasom

Öt részeg sofőr mondhatott búcsút a vezetői engedélyének megyénkben

Közúti ellenőrzések során – 2021. április 3-át megelőzően – a Miskolci Rendőrkapitányság illetékességi területén szűrték ki a forgalomból a rendőrök azt az öt sofőrt, akik a gyanú szerint vezetésük megkezdése előtt szeszes italt fogyasztottak. A Miskolci Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a sofőrökkel szemben, amelyek során a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

Tovább olvasom

Mégis indítanak egy országos vizsgálatot a vakcinák hatékonyságáról

12 hónapos antitest-vizsgálatra keresnek olyan önkénteseket, akik megkapták már valamelyik oltást – írja az mfor.hu. A vakcinahatékonyságot kutató országos kampányra a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában a lap szerint egy nyomtatvánnyal toboroznak a vakcinákra várakozók között. A vizsgálatban való részvétel feltétele, hogy az első oltáskor ne álljon fenn SARS-CoV-2 fertőzöttség – írják. Az egy éves időtartam alatt 8 alkalommal vennének vért a beoltottaktól. A tervek szerint minden Magyarországon használt oltóanyag hatékonyságát szeretnék felmérni – értesült az mfor.hu a Pécsi Tudományegyetemen –, de nem ők a kutatás szervezői. Úgy tudják, a vizsgálatot az Országos Onkológiai…

Tovább olvasom

Enyhülnek a korlátozások a szociális intézményekben

Visszavonta a szociális intézményekre vonatkozó korlátozásokat az országos tisztifőorvos és az egészségügyi miniszter – közölte sajtóközleményükben Miskolc városvezetése. Eszerint a 2020. december 18-án hatályba lépett rendelkezések a 2021. április 29-én kiadott kormányzati határozat nyomán érvényüket vesztik. A Magyarország területén működő összes szakosított ellátást nyújtó szociális intézmény tekintetében megszűnik a látogatási tilalom és az intézmény elhagyásának tilalma is. Az új ellátottak felvételére vonatkozó szabályok is megváltoznak: két, legalább 48 órás különbséggel elvégzett PRC-teszt negatív eredménye, vagy védettségi igazolvány szükséges. Védettségi igazolvánnyal rendelkező, illetve 18 év alatti gondozott részére biztosítják az intézmény…

Tovább olvasom

Borsodban átlépte a 44 ezret a koronavírusos esetek száma

Péntekre 2365 ember szervezetében mutatták ki a koronavírust, így a járvány kezdete óta összesen 779 348-ra emelkedett az igazoltan fertőzöttek száma –tették közzé a járványügyi tájékoztató oldalon. Az igazolt fertőzöttek száma Borsodban 44 077 főre emelkedett. Elhunyt 182 koronavírusos beteg, a járvány így már 27 540 ember életét követelte. Gyógyultnak összesen 510 379 embert nyilvánítottak, az előző napon 6682-t. Az aktív fertőzöttek száma 4499-cel, 241 429-re csökkent. Kórházban 5937 koronavírusos beteget ápolnak, az ő számuk az előző közléshez képest 383-mal emelkedett. A tegnapi adatok szerint 662-en voltak, a péntek reggeliek szerint pedig 15-tel…

Tovább olvasom

Velünk a Város: „Szégyenteljes, hazug hecckampányt folytat a Fidesz”

„Arcátlan és szégyenteljes az a folyamatos és hazug hecckampány, amit a Fidesz Miskolc és a miskolciak ellen folytat, miközben kizárólag a Fidesz és a KDNP felelős Miskolc mai gazdasági állapotáért.„ – írta közleményében a Velünk a Város frakció. A miskolci koalíciós frakció kiemeli, hogy „a kormánypártiak sajnálják a miskolci buszsofőröktől a béremelést, miközben éveken keresztül bizonyították, hogy fogalmuk sincs a tömegközlekedési vállalat működtetéséről, ugyanis a vezetésük alatt többmilliárdos tartozást halmoztak fel a város, az MVK Zrt. felé, amit ennek a városvezetésnek kell kigazdálkodni.” A kormánypártiak ismét hetet-havat hordanak össze. Mindezek…

Tovább olvasom

Feloldották az idősotthonok látogatási tilalmát

Több mint egy éve, a koronavírus-járvány magyarországi megjelenését követően rendelte el Müller Cecília országos tiszti főorvos az úgynevezett szakosított szociális intézmények – egyebek mellett az idősotthonok, a fogyatékkal élőket, pszichiátriai és szenvedélybetegeket gondozó otthonok – látogatásának, illetve elhagyásának tilalmát. Az operatív törzs csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette: még csütörtökön kiadja a határozatot arról, hogy a tilalomnak vége. Mint közölte: az intézményekben élőket a védettségi igazolvánnyal rendelkező hozzátartozóik szigorú szabályok betartása mellett újra látogathatják, és magukkal vihetik 18 évnél fiatalabb rokonukat is. Az intézményeket elhagyni is szabad lesz azoknak, akik védettségi igazolvánnyal rendelkeznek.…

Tovább olvasom