Elvitte a főnöke autóját egy kazincbarcikai férfi, az első kanyarig jutott

A Kazincbarcikai Járási Ügyészség jármű önkényes elvételének bűntette miatt emelt vádat egy férfival szemben. A munkás 2022. július 27-én egy cég alkalmazásában végzett munkát egy kazincbarcikai telephelyen. A cég ügyvezetője a társaság tulajdonát képező tehergépkocsi vezetésére az alkalmazottai közül három férfit jogosított fel, akik között a vádlott nem szerepelt, azonban az ügyvezető rendelkezéséről tudomással bírt.  A terherautót az annak vezetésére feljogosított férfiak 2022. július 27-én a telephelyen lévő zárt parkolóban állították le és a jármű indítókulcsát – a közös megegyezésük szerint, a szokásos módon – a gépjárműben hagyták.  Ezt követően…

Tovább olvasom

Egy zsák krumplival emelte a közmunkások bérét a kormány – öt év után

Öt év után először emelkedett a közmunkás minimálbér (hivatalosan: közfoglalkoztatotti bérminimum) összege 2021. március 1-jével. A teljes munkaidős közmunkás foglalkoztatásért adható legkisebb összeg 2016 óta 81 530 forinton állt, ezt emelte a kormány kerek 85 ezer forintra. Ez persze bruttó összeg, családi adókedvezmény nélkül 56 525 forint marad belőle. Számszerűen az emelés rossz esetben (családi kedvezmény nélkül) 2 ezer forint, jó esetben bő 3 ezer. Vagyis egy bérminimumos közmunkás április óta havonta nagyjából egy-másfél zsák krumplival többre elég pénzt vihet haza. Az emelés számszerűen nagyon kevés, de ennek legfőbb oka,…

Tovább olvasom

Hadházy megkezdte a kiszabott közmunkáját

Hadházy Ákos hétfő reggel kezdte el a kiszabott büntetését ledolgozni a szekszárdi Kolping Iskola kertészetében, napszámos beosztásban. A büntetést még a tavalyi dudálós tüntetéséért kapta – írja a JövőTV. A független országgyűlési képviselő Facebook-on osztotta meg első napját, és elmondta, hogy összesen 38 napot kell dolgoznia, naponta 6 órában, heti minimum egy napon. A kiszabott büntetését ki is fizethette volna, de azért nem tette, mert nem akart “orbán rendőrségének” fizetni. A ledolgozandó munkájával pedig azt üzeni: Orbán nagyon fél a tüntetésektől, sztrájkoktól, attól, hogy hirtelen sok ember fejezi ki egyszerre: elég volt! Elképzelhető,…

Tovább olvasom

Az államtitkár szerint azok, akik nem tudnak a versenyszférában elhelyezkedni, mehetnek még közmunkásnak

A veszélyhelyzeti intézkedések feloldása és a szezonális ágazatok termelésének újraindulása az álláskeresők jelentős részét felszívhatja – vélekedett Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a Világgazdaságnak adott hétfői interjúban, amelyet a HVG.hu szemlézett. Hozzátette, hogy akik nem tudnak a versenyszférában elhelyezkedni, azok a közfoglalkoztatás keretében dolgozhatnak. Jó jelnek nevezte, hogy a tavalyi visszaesés után ismét több mint 4,5 millió magyar embernek van munkája, és emlékeztetett arra, hogy a legutóbbi ismert, 4,5 százalékos munkanélküliségi ráta az egyik legalacsonyabb Európában. Az államtitkár egyértelműen sikeresnek nevezte a bértámogatási programot,…

Tovább olvasom

Mégse esnek ki a közmunkából, akik már tíz éve benne vannak

A kormányrendelet szerint újra fel lehet venni közmunkára azokat is, akiknek a tízéves szabály miatt már megszűnt a közfoglalkoztatási jogviszonya. A veszélyhelyzet ideje alatt a közfoglalkoztatási jogviszony időtartama meghaladhatja a tíz évet – mondta ki egy kedden késő este megjelent kormányrendelet. Az eddigi szabály szerint ugyanis a határidő lejártával nem lehetett volna tovább foglalkoztatni azokat sem, akik tíz év alatt nem tudtak valódi álláshoz jutni, pedig ezeknek az embereknek alig van esélyük visszatérni a munkaerőpiacra. Az engedmény azokra is vonatkozik, akiknek a tízéves szabály miatt már megszűnt a közfoglalkoztatási jogviszonya, őket újra…

Tovább olvasom

Elbocsátják a közmunkások egy részét – megjelent a Nyomtass te is! legújabb száma!

Levelet kaptak a kormánytól az önkormányzatok: el kell bocsátaniuk azokat a közmunkásokat, akik megszakítás nélkül 10 éve ugyanazon a településen közfoglalkoztatottak. A polgármesterek nem értik a döntés okát és a célját sem – ovlasható a Nyomtass Te is! legújabb számában. Csaknem 90 ezer ember él ma közmunkából, sokan már tíz éve dolgoznak ebben a formában az önkormányzatoknak. Ha ezek az emberek elveszítik az egyetlen bevételi forrásukat, marad a 22 800 forintos önkormányzati segély. A jobb érzésű polgármesterek megtalálták a kiskaput: átveszik egymás közmunkásait. Így lesznek, akik bent maradhatnak a programban,…

Tovább olvasom