Már olvasható a magyarérettségi megoldása

Megosztás

A hétfői magyarérettségi első részének szövegértési feladatában az 1848-as szabadságharc szónokairól – például Kossuth Lajosról és Jókai Mórról – szóló cikket kaptak az érettségizők, ez alapján kellett megoldaniuk tizenegy feladatot. Kitöltötte a feladatlapot oktatási szakportálunk, az Eduline felkérésére egy szaktanár is, a megoldási javaslatai ide kattintva olvashatók.

„Egyszerű, könnyen, szinte rutinszerűen megoldható. Ami ildomos, mert járványhelyzetben nem szabad nehéz érettségit adni a gyerekeknek, másrészt érezni lehet a feladatsoron a jóval kevésbé kompetenciaközpontú, sokkal inkább ismeretközpontú új érettségi követelmények előszelét”

– mondta a középszintű magyarérettségiről Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke az eduline.hu-nak.

A szövegalkotási feladatban a diákoknak érvelniük kellett vagy gyakorlati szövegműfajt alkotni 120–200 szóban. Az első lehetőséget választóknak a mellett vagy ellen kellett érvelniük, hogy menő-e a társasjáték. A szaktanár szerint ezek voltak azok a tartalmi elemek, amelyeket érdemes volt beleírni a szövegbe. A második opció szerint a vizsgázóknak hivatalos levelet írniuk egy természetjáró szakkör elindításáról. Ennek egy lehetséges megoldása ide kattintva olvasható.

A vizsga második része műértelmező szöveg alkotását várta el a vizsgázóktól 400–800 szóban. Az egyik lehetőség Mikszáth Kálmán Szücs Pali szerencséje című novellájának elemzése volt, amelynek lehetséges tartalmi elemeit, szempontjait itt gyűjtötte össze a szaktanár. A diákok dönthettek úgy is, hogy Arany János Epilogus és Tóth Árpád Gyopár című költeményéről készítenek összehasonlító értelmezést. Ezt így volt érdemes összeállítani.

via hvg.hu

Kapcsolódó cikkek