Ezen a Borsod megyei településen jelentősen megváltozik a közlekedés

Közlekedési változásokra és menetrendi módosításokra kell felkészülniük a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sajómercse környékén utazóknak. Útfenntartási munkálatok miatt június 16-tól, keddtől kezdődően két ütemben, terelt útvonalon szállítják az utasokat a helyközi autóbuszok.

Tovább olvasom

Tisza: Bige László támogatása maradt, Wáberer pénzét visszautalták

Nyilvánosságra hozta a tavalyi pénzügyi mérlegét a Tisza Párt, az elmúlt évben összesen 3,21 milliárd forint folyt be a szervezet kasszájába. Ebből az összegből 3,11 milliárd forint származott adományokból, amelyeket a párt tájékoztatása szerint több mint hetvenezer magyar magánszemélytől gyűjtöttek össze, míg a fennmaradó közel 98 millió forintot a saját webshopjuk forgalma biztosította.

Tovább olvasom

Két évtized után távozik Tardona szeretett háziorvosa

Huszonkét évnyi odaadó szolgálat után elhagyja a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tardonát a település közkedvelt háziorvosa, Dr. Elleh Nwana. A község önkormányzata nehéz szívvel, de hálásan búcsúzott a szakembertől a Facebookon, aki az elmúlt több mint két évtizedben generációk egészségéért felelt, és a helyi családok életének szerves részévé vált.

Tovább olvasom

Balog Zoltán: Nem érkezett kormányzati megkeresés a kegyelmi döntés előtt

Nem állt fenn politikai vagy kormányzati nyomás Kónya Endre kegyelmi ügyében, és a döntést megelőző közbenjárás egyéni elhatározás alapján történt – mondta Balog Zoltán. A református püspök az MTI-nek adott telefonos nyilatkozatában arról beszélt, hogy a bicskei gyermekotthon kényszerítésért elítélt volt igazgatóhelyettesének felesége fordult hozzá segítségért.

Tovább olvasom

Környezeti katasztrófára figyelmeztetnek Sajóbábonyban

Súlyos környezetvédelmi és életveszélyes kockázatokra hívja fel a figyelmet a Szikra Mozgalom és a Greenpeace a sajóbábonyi ipari park területén, miután több tonnányi rendkívül mérgező és korrozív anyag maradt őrizetlenül a tartályokban.

Tovább olvasom

A borsodi térség is felkerült a Wanderlust fenntarthatósági toplistájára

Bekerült Miskolc és a Tokaj-hegyalján található Bodrogkeresztúr is a brit Wanderlust utazási magazin 2026-os „Green List” elnevezésű nemzetközi ajánlásába. A globálisan ismert szaklap évente gyűjti össze azokat a turisztikai célpontokat, amelyek a helyi közösségekre támaszkodva, hiteles és környezetileg fenntartható kezdeményezésekkel mutatnak példát a világban.

Tovább olvasom

Vizsgálóbizottság alakult a tiszaújvárosi üzembaleset miatt

Belső vizsgálóbizottságot hozott létre a MOL a tiszaújvárosi Olefin-1 üzemegységben történt robbanás okainak és pontos körülményeinek tisztázására – tájékoztatott a vállalat. A cég vezetése szorosan együttműködik a hatóságokkal, miközben az üzemben már megindultak a kármentesítési munkálatok.

Tovább olvasom

Két diósgyőri ultrát letöltendő börtönre ítéltek

Szigorú elsőfokú ítéletet hirdetett a Miskolci Járásbíróság annak a szurkolói atrocitásnak az ügyében, amely még a 2024 februári DVTK – Fehérvár FC labdarúgó-mérkőzést követően robbant ki a megyeszékhelyen. A randalírozó ultrák közül tizenegy ember ellen indult eljárás közösség tagja elleni erőszak miatt, a bíróság döntése értelmében pedig most két diósgyőri drukkernek ténylegesen börtönbe kell vonulnia, míg társaik felfüggesztett szabadságvesztéssel úszták meg az esetet.

Tovább olvasom

Távozik a miskolci Fidesz-frakció éléről Bajusz Gábor – FRISSÍTÉS: Lemondott Hollósy is

A választási kudarc tanulságait levonva, szerda este bejelentette lemondását Bajusz Gábor, a Fidesz miskolci frakcióvezetője. A politikus a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében a személyes felelősségvállalás mellett a párton belüli megújulásról és az őszinte szembenézés szükségességéről is írt.

Tovább olvasom