Ajándéknak szánta a lopott virágot Borsodnádasdon

Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást az Ózdi Rendőrkapitányság egy 29 éves borsodnádasdi férfival szemben. A gyanúsított 2022. június 11-én az esti órákban egy borsodnádasdi kocsmából ittasan tartott hazafelé, amikor a Kossuth Lajos utcában az egyik ház teraszán megtetszettek neki a cserepes virágok. A férfi bement az udvarra és eltulajdonította a kultúrnövényeket, melyekkel az volt célja, hogy az ittassága miatt kiengesztelje az élettársát. A másnap reggel történt bejelentést követően a járőrök – a sikeres adatgyűjtésük eredményeként – az elkövetőt elfogták, akit az előállítását követően a nyomozók gyanúsítottként hallgattak…

Tovább olvasom

Bántalmaztak négy Borsodnádasdon élő belga nőt

Egy ittas csoport odament és belekötött egy másik társaságba, majd meg is verték a nőket. Vádat emeltek az ellen a három nő és egy férfi ellen, akik tavaly augusztusban Borsodnádasdon bántalmaztak négy helyi, belga állampolgárságú nőt. A két társaság ugyanabban a kocsmában szórakozott, miután késő este hazafelé indultak, az utcán találkoztak össze. Az akkor már erősen ittas csoport mondvacsinált indokkal odament a helyiek által csak „a belgák”-ként ismert nőkhöz, először megkérdezték tőlük, hogy megsimogathatják-e a kutyájukat, aztán pénzt kértek tőlük. Miután a belga nők mindkét kérést visszautasították, rájuk támadtak, ütni,…

Tovább olvasom

Szervált láttak Borsod megyében – videó

Több helyen is észlelték az afrikai ragadozót, a lent látható felvétel Borsodnádasd határában készült. Az elmúlt napokban többek is szervált észleltek a Bükki Nemzeti Park környékén, a 444.hu-hoz eljuttatott információk szerint Borsodnádasd határában sikerült lefilmezni a szelídnek tűnő afrikai vadmacskát. A felvételt más posztolta a Facebookra, nem a készítője, a leírása szerint a hét elején, Borsodnádasd határában vették videóra a szervált: via 444.hu

Tovább olvasom

Borsodnádasdon újra beindult a járvány, számos fertőzött és elhunyt is van

A harmadik hullám még kevésbé kíméletes, mint az első kettő volt. Megyénket sem kíméli a koronavírus. Borsodnádasd önkormányzata saját Facebook-oldalán tette közzé a nem túl szívderítő adatokat és kéréseket. “Tisztelt Lakosság! Az elmúlt időszakban sajnálatos módon településünkön is újra felütötte fejét a koronavírus járvány, a fertőzöttek száma folyamatosan emelkedik. Jelen ismereteink alapján 25-30 fő felett van az aktív esetek száma és sajnos már áldozatokról is tudunk. Az országos média naponta, szinte folyamatosan közli az óvintézkedéseket, szigorításokat. Nyomatékosan megkérünk mindenkit ezek betartására! Mint ismeretes, már közterületen is kötelező a maszk használata,…

Tovább olvasom

A borsodnádasdi férfi megfélemlítéssel zsarolhatta ki áldozata ingatlanát

Elsőre elég erősnek hangzik a történet, de az információk szerint így történt. A gyanúsított közben őrizetbe került. A sértett félelmében odaajándékozta a lakását. Zsarolás bűntett megalapozott gyanújával nyomoz a rendőrség egy borsodnádasdi férfival és élettársával szemben. A nyomozóhatóság szeptember 17-i közlése szerint a férfi a nő jelenlétében megfenyegette egy ismerősüket még augusztusban. Azt mondta, ha nem ajándékozza neki a lakását, akkor bántalmazni fogja. A másik fél ijedelmében nem ellenkezett, és két nappal később szerződést írt alá az ingatlan ajándékozásáról. Néhány nappal később viszont feljelentést tett. A nyomozás során a rendőrök…

Tovább olvasom

Előkerültek a borsodnádasdi gyilkosság áldozatának utolsó üzenetei

Bár a telefon teljesen elázott, mégis sikerült technikai bravúrral visszahozni az utolsó üzeneteket három év után. „Mit fogsz velem csinálni?”, ez volt az utolsó üzenet, amit Csenge Rolandnak küldött a végzetes éjszakán. Hatalmas fordulattal folytatódott a borsodnádasdi emberölés tárgyalása, az Indexnek az áldozat családjának jogi képviselője nyilatkozott. Korábban még nem ismert Messenger-beszélgetésről hullott le a lepel szerdán a bíróságon. A 17 évesen elhunyt Csenge mobilja elázott, így nem lehetett tudni, hogy kivel és miről levelezett a halála előtti pillanatokban. Az informatikai szakértőnek három év után sikerült mégis elővarázsolnia a készüléken…

Tovább olvasom