Guzi Blanka személyében lesz diósgyőri sportoló az olimpián

Megosztás

A kínai Zhengzhouban rendezett öttusa világbajnokságon, amely egyben az utolsó olimpiai kvalifikációs verseny is volt, fantasztikus teljesítménnyel ezüstérmet szerzett a döntőben Guzi Blanka. Eredményével egyenes ágon kvalifikálta magát a párizsi nyári olimpiára, így biztossá vált, hogy a diósgyőri sportoló is képviselteti majd magát a világ legnagyobb sportrendezvényén.

A selejtezőben és elődöntőben is remeklő Guzi Blanka magabiztosan vívta ki helyét a fináléba, ahová a másik három magyar induló is bejutott. A szombati döntőre felkészülve úgy fogalmazott, minden számban a maximumot szeretné nyújtani.

Célját követve hibátlan lovaglással kezdett, majd a 4. legjobb időt úszta. A lövészetekkel tarkított kombinált számban fokozatosan jött előre a mezőnyben, és egy kiélezett hajrában ezüstérmet szerzett, amihez csapataranyat is kapott.

Az érmek mellett a legfontosabb, hogy világbajnoki dobogós helyezésével kvótát és repülőjegyet szerzett a párizsi olimpiára. Guzi így idén nyáron, a világ legnagyobb sportesemenyén valósíthatja meg gyermekkori álmát. Eredményével a diósgyőri DVTK multisportklub is érdekeltté vált az ötkarikás játékokon.

“A végére kifogytam az energiából, de mondtam magamnak, gyerünk, Blanka! Éreztem, valami különleges fog történni, nagyon erősen hittem magamban”

– nyilatkozta a versenyt követően a nemzetközi szövetségnek Guzi, aki hozzátette, a fő cél az olimpiai kvóta megszerzése volt, amit sikerült elérnie.

“Úgy gondolom beérett a gyümölcs, de csak most kezdődik az igazi játék” – zárta szavait.

Öttusa vb, Zhengzhou, Kína – végeredmény:

  1. Seong Seungmin (Dél-Korea) 1434 pont
  2. Guzi Blanka (Magyarország, DVTK) 1433 pont
  3. Erdős Rita (Magyarország) 1418 pont

Forrás: DVTK.eu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek