Hétköznapi Facebook-profilnak tűnnek, de a Megafon áll mögöttük – borsodi oldalak is vannak köztük

Megosztás

Tényfeltáró cikket közölt a Lakmusz több mint 30 darab politikával foglalkozó Facebook profilról/oldalról, amelyek hivatalosan nem kötődnek a kormánypárti influenszerképzőhöz, üzemeltetőiket viszont megtalálták a Megafon-képzések csoportképein. Az említett oldalak között több Borsod megyei kötődésűt is találni.

Az egyik ilyen oldal a Szedlák Imréhez köthető Jobbulást elnevezésű. Az úr egyébként civilben tanárként tevékenykedik és mint tanár hívták be korábban az azóta megszűnt Pesti TV műsorába is.

„Egy tanár, aki ki meri mondani a véleményét” – ezzel a címmel jelent meg tavaly nyáron, a tanár-és diáktüntetések idején egy videó a Pesti TV-n, Jeszenszky Zsolt műsorában. A műsor vendégeként, mint egy „borsodi tanárember”arról beszélt: a saját tanári tapasztalatai nagyon eltérnek attól, amit a tüntetések szervezői közvetítenek az oktatás helyzetéről. Jeszenszky erre meg is jegyezte, hogy „arról egyáltalán szó sincs, hogy a magyar pedagógustársadalom egyként ott áll a PDSZ és a baloldali pártok mögött”

A műsorban megszólaló tanár azt is elmondta, hogy a politikát az iskolába nem szokta bevinni. Politikai nézeteit a „Jobbulást” elnevezésű Facebook-oldalán fejti ki, ahol a „nulláról” építette fel a mára 16 ezres követőtáborát.

A 20 perces műsorban azonban egyszer sem hangzott el, hogy a borsodi tanár Facebook-oldalát a Megafon központ mentori programjában fejlesztik”.

Szedlák többször is részt vett a Megafon képzésén. Pár nappal az oldala indulása előtt, 2022. feburár 11-én szerepelt a tréning egyik csoportképén, majd 2023 júliusában is visszatért a központba – épp a Pesti TV-s szereplése előtti héten.

Szedlák Imre csak egy példa azokra a tartalomkészítőkre, akik a saját véleményüket megosztó, autentikus szereplőkként tűnnek fel az interneten, valójában azonban a kormánypárti influenszerképőhöz kötődnek.

Ezeket a kreátorokat az különbözteti meg a kormánypárti influenszerek első vonalától, hogy a Megafon honlapján nem szerepelnek a támogatott partnerek között, a központ eddig nem növelte posztjaik elérését fizetett hirdetésekkel sem.

Direkt szponzoráció helyett kommunikációs támogatásra azonban számíthatnak az önálló oldalak üzemeltetői: egyrészt speciális képzések és külön mentorprogram keretében foglalkoznak velük, másrészt tevékenységükre olykor a Megafon hivatalos Facebook-oldalán is felhívják a figyelmet.

A másik Borsod-Abaúj-Zemplén megyéhez kötődő oldal a miskolci Politika Apostola nevezetű. Az oldal még elég szerény követőszámmal rendelkezik, de aktívan gyártja a tartalmakat.

“A jelenlegi politikai abszurd helyzeteket mutatja be, egyéni módon” – írja az oldal ismertetőjében. Az egyediség mondjuk elég vitatható annak fényében, hogy a Megafon és a hivatalos kormányzati kommunikációs narratívát jeleníti meg rendszeresen a saját oldalán.

A Megafonos képzések résztvevői között egyébként nemcsak “civilnek” beállított emberek vannak, de hivatásos politikusok is. Korábban mi magunk is írtunk róla, hogy a miskolci önkormányzati képviselő, Bajus Gábor is jelen volt Megafonos képzésen. Erről szóló cikkünket itt olvashatják.

A Lakmusz részletes, többi oldalt is bemutató elemzését itt olvashatják.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek