Nem az Európai Parlamenten múlik, hogy milyen hírek jutnak el a borsodi szavazókhoz

Megosztás

Az EU-választások közeledtével a Borsod24 munkatársainak is lehetőségük volt betekintést nyerni az Európai Parlament munkájába. A hazai vidéki, többek között a vidéki média helyzetéről kérdeztük az európai törvényhozás folyamatában részt vállaló szakembereket. Megdöbbentő választ kaptunk.

A kormánypárti médiumok uralják a hazai a hírpiacot és kevés lehetőséget hagynak a választópolgároknak hozzáférni az információk széles skálájához. Erre jó példa a „szuverenitásvédelmi” törvénycsomag elfogadása és a szinte nyíltan kormánypárti érdekeket szolgáló Szuverenitásvédelmi Hivatal létrehozása. Márpedig, aki nem tájékozódhat egy eseményről önállóan, bármely forrásból, nem dönthet szabadon a saját sorsáról.

A megcsorbított szabadságjogok fontos téma az európai törvényhozás számára is. Ennek megfelelően a média európai parlamenti választásokban játszott fontos szerepéről, a szabad sajtóról és a dezinformáció megelőzéséről esett szó az Európai Parlament újságíróknak tartott sajtószemináriumán. Érdekesség, hogy az unió tagállamaiból meghívott újságírók között összesen csak nyolcan voltunk magyarok, mégis mi tettük fel az elhangzó kérdések körülbelül felét a sajtószabadság korlátozásával és az álhírekkel kapcsolatban.

Használd a szavazatod! – üzeni az EU

Az újságok és televíziók többségének kormány általi irányításával megkurtítják a borsodi választópolgárok értesülési lehetőségeit. Észrevétlenül az álhírek hálójába kerülhetnek. Ez ellen hatásos lehet-e az új európai „médiatörvény”? – érdeklődtem Sabine Verheyen német EP képviselőtől, aki az Európai Parlament Oktatási és Kulturális Bizottságának elnöke, és a készülő európai szabadságtörvény előadója. Hitetlenkedve hallgattam a válaszát.

Elismerte, hogy a sajtószabadságot európai szinten és Magyarországon is sok támadás éri. Az volt a véleménye, hogy a dezinformáció ellen a színvonalas újságírói munkával lehet csak küzdeni. Fontos az átláthatóság, bárki számára megtudni, hogy mennyit és mire költ a kormány. No és a közmédiának is függetlennek kellene lennie a kormánytól. Fontos szempont, hogy a tagállamok (elméletben) nem követhetnek kémszoftverekkel újságírókat.

A legfontosabb a megfelelő jogszabályi környezet, és hozzáférés biztosítása, amit a kormánynak kell kialakítania. Európai szinten nem tudnak erre befolyást gyakorolni, mivel ez a tagállami jogkör. Csak az Európai Bizottság avatkozhatna be, kezdeményezhet eljárást a médiaviszonyok torzítása miatt.

Az európai parlamenti bizottság elnökasszonya nem tudja megígérni, hogy hazánkban, azon belül Borsod-Abaúj-Zemplén megyében holnaptól újra kiegyenlítettebbek lesznek a médiaviszonyok. Magyarország ugyanis az új európai „médiatörvényben” foglaltak végrehajtása ellen, „foggal-körömmel küzd”.

Tehát ismét a hazai választóknál pattog a labda ebben a bonyolult, átláthatatlan játékban. Rajtunk, választókon múlik, kik döntenek az életünket irányító törvényekről és hagyjuk-e magunkat befolyásolni.

Frissítés: Az EP szerdán délben fogadta el az új szabályokat a sajtószabadság és az újságírók védelmében. Érvénybe lépett az általános tilalom az újságírók jogellenes megfigyelésére, átlátható tulajdonviszonyokat követelnek meg a médiában és érvénybe lép a mechanizmus az online óriásplatformok önkényes tartalommoderálása ellen. A törvény szövege megköveteli a függetlenséget a közszolgálati médiában.

Fotók: Safranka János

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek