A Miskolci Törvényszék tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére kizsákmányolás céljából elkövetett emberkereskedelem bűntette, valamint kóros szenvedélykeltés vétsége miatt ítélte el azt öt vádlottat, akik gyermekvédelmi intézetből szökött kiskorú lányokat utaztattak Szlovákiába prostitúciós tevékenység végzésének céljából – olvasható az Ügyészség honlapján. A bíróság négy vádlottat 8 év és 12 év közötti letöltendő fegyházbüntetéssel, míg egy további – járóképtelen – vádlottat 2 évi, végrehajtásában 5 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtott. Az ítéleti tényállás szerint a Zemplénben élő vádlottak 2016. tavasza és 2017. nyara közötti időszakban négy kiskorú sértett kiszolgáltatott helyzetét…
Tovább olvasomCímke: Zemplén
Ismét fehérbe borultak a hegyek a Bükkben és Zemplénben – videó
Március elejét írunk, azaz már a naptári tavaszban járunk, de ismét megérkezett a hó hazánkba, egész konkrétan az Északi-középhegységbe. Az Időkép által közzétett felvételen a Bükkről és a Zempléni-hegységről láthatunk havas képeket. Mint írták: „A hazánkat elért hidegfronttal együtt hideg levegő érkezett. A magasban már jóval fagypont alatt van a levegő hőmérséklete, és az Északi-középhegység térségében is eléggé lehűlt a levegő ahhoz, hogy az esőt havas eső, havazás váltsa fel. A magasabb tájakon a fagypont körüli hőmérsékletnek köszönhetően pedig helyenként meg is marad a lehullott hó.” Időkép
Tovább olvasomRémisztő farkastámadásokról készülnek felvételek Zemplénben
Újabb farkasokról készített felvételek tartják izgalomban a zempléni Hegyköz legeltető állattartóit és az ott élőket – írta a Borsod Online. A közösségi oldalakon terjedő videók egyikén azt láthatjuk, ahogy efy farkas éppen egy szarvas torkának esik, egy másikon két ragadozó egy friss zsákmányként megszerzett vadmalaccal a szájában vágtat a havas erdőben. Horváth Jenő, Füzér polgármestere gazdálkodóként, vadászati szereplőként, valamint polgármesterként az idegenforgalom terén is érzi az új körülmények okozta problémákat. Mint a Boon.hu-nak elmondta: azzal mindenki tisztában van, hogy a farkasok őshonosak a vidéken, de több évtizedre eltűntek és erre…
Tovább olvasom150 milliárd forintos fejlesztéssel tennék az ország harmadik legjelentősebb turisztikai régiójává a Tokaj–Zemplén térséget
A kormány 2024-ig 150 milliárd forint támogatást nyújt a Tokaj-Zemplén térség fejlesztésére – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter közösségi oldalán pénteken az Index tudósítása szerint. A tárcavezető a régió fejlesztéséről egyeztetett Wáberer Györggyel, a Tokaj-Zemplén Térség Fejlesztéséért felelős kormánybiztossal. Budapest és a Balaton után az ország harmadik legjelentősebb turisztikai régiójává válhat a Tokaj-Zemplén térség, emelte ki a miniszter. Elmondta, hogy első körben megépül a Tokaji Borvidéki Látogatóközpont, majd létrejönnek a tokaji Kopasz-hegyet érintő turisztikai attrakciók és megkezdődnek a térség kerékpárútjait érintő fejlesztések is. A következő ütemben további beruházások valósulhatnak meg…
Tovább olvasom