A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki konténerbe zárt és prostitúcióra kényszerített egy nőt.
Tovább olvasomCímke: emberkereskedelem
Kényszermunka és emberkereskedelem Borsodban
Három ember rendszeresen nehéz fizikai munkára kényszerített kiszolgáltatott embereket egy borsodi kistelepülésen. Rendszeresen erőszakoskodtak velük és fenyegetőztek.
Tovább olvasomGyermekotthonban élő fiatal lányokat futtattak, elkapták őket
A vádlottak a gyermekotthonban élő fiatalkorú barátnőiket futtatták, a így szerzett bevételt nagyjából kétmillió forintos bevételt pedig elitták. Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék azon fiatalkorú vádlottak ügyében, akikkel szemben emberkereskedelem és kényszermunka bűntettének elkövetése miatt emelt vádat az ügyészség. Az ítéleti tényállás szerint a cselekmény elkövetésekor gyermekotthonban elhelyezett fiatalkorú vádlottak előbb baráti, majd szerelmi kapcsolatba kerültek az ugyanott lakó két későbbi sértettel. 2020 szeptemberében az I. rendű vádlott ötlete nyomán a terheltek prostitúciós tevékenység végzésére kényszerítették a sértetteket, melyet napi rendszerességgel, felügyeletük mellett kellett a sértetteknek végezniük. Az ily módon…
Tovább olvasomKényszermunkát végeztettek kiszolgáltatott emberekkel egy borsodi kistelepülésen
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt két férfi és egy nő ellen emberkereskedelem, kényszermunka bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt. A vádirat szerint az egymással hozzátartozói viszonyban lévő vádlottak egy borsodi kistelepülésen 2018. év elejétől 2020. február hónap végéig egy jövedelem nélküli, rossz egészségi állapotban lévő férfit az általuk működtetett fatelepen, tüzelőanyag-kereskedésben, illetőleg vegyesboltban végzendő nehéz fizikai munkára bírták rá. Ha már nem bírt dolgozni, akkor megfenyegették, fizetségként ételt, napi két liter bort adtak. Ezen időszakban az alkalmi munkavégzésért 7-10 ezer forint ellenérték járt, a vádlottak ezt nem fizették…
Tovább olvasomHarminc napig biztosan őrizetben marad az emberkereskedelemmel gyanúsított Andrew Tate
A közösségi médiában terjedő hírekkel ellentétben nem engedték ki az őrizetből Andrew Tate influenszert, még 30 napig benn tartják, írja a BBC. A férfit emberkereskedelem és nemi erőszak vádjával tartóztatták le december 29-én. Tate-nek jelentős követőbázisa volt a közösségi médiában addig, amíg kirekesztő, rasszista, nőgyűlölő megnyilvánulásai miatt ki nem tiltották szinte mindenhonnan. Twitterre azután mehetett vissza, hogy Elon Musk megvette a platformot. Az Egyesült Királyságból azért költözött Romániába testvérével együtt, mert ott lazábbnak érezte a törvényeket, és több kiskaput talált. „Szeretek olyan társadalomban élni, ahol a pénzem, a befolyásom és a…
Tovább olvasomProstitúcióra kényszerített egy kiszolgáltatott helyzetben lévő nőt a tállyai asszony
Emberkereskedelem és prostitúció elősegítése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Szerencsi Rendőrkapitányság egy 49 éves és tállyai nővel szemben – írta meg a police.hu. Az eljárás jelenleg rendelkezésre álló adatai alapján a gyanúsított egy fiatal nő kiszolgáltatott helyzetét kihasználva 2017. évtől rábírta, hogy magát egy internetes oldalon hirdesse prostituáltként, majd ezen tevékenységből befolyó összeget az asszony elvette, és azt a saját megélhetésére fordította. Az elkövető továbbá a tályai házában – egy külön berendezett szobában – a fia élettársának biztosította, hogy ott folyamatosan prostitúciós tevékenységet végezzen. Az asszony 27…
Tovább olvasom150 ezer forintért adtak el egy nőt egy magyar városban
Egy férfi 150 ezer forintért vásárolt meg Dombóváron egy nőt egy másik férfitól azért, hogy majd külföldön prostituáltként dolgoztassa – írja a police.hu. A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a „Mecsek” Közterületi Támogató Alosztály munkatársainak segítségével 2021. augusztus 10-én a kora reggeli órákban egy 20 éves nagyhajmási és egy 60 éves répcevisi férfit fogtak el Dombóváron. A gyanú szerint a fiatalember március 5-én délután egy dombóvári áruház parkolójában 150 ezer forintért megvásárolt a 60 éves férfitól egy kábítószer hatása alatt álló nőt azért, hogy majd prostituáltként dolgoztassa Olaszországban. Ezután a sértettet…
Tovább olvasomHázasságra kényszerítettek és rabságban tartottak egy 13 éves lányt Felvidéken
Akarata ellenére kényszerítették erre a kislányt, aki nem is hagyhatta el a közös háztartást. Súlyos börtönévek várhatnak a gyanúsítottakra. Négy ember házasságra kényszerített egy 13 éves lányt a Felvidéken – írja a Körkép. A rendőrség összesen négy ember, két férfi és két nő ellen indított eljárást a kényszerházasság formájában megvalósuló emberkereskedelem ügyében. A gyanúsítottak 35-53 év közötti felnőttek, és Révkomárom környékéről származnak. A rendőrség szerint a feltételezett elkövetők a 13 éves lányt 3000 euróért adták hozzá egy 17 éves fiúhoz. Ezt követően a lánynak akarata ellenére közös háztartásba kellett költöznie a férfival, segítenie kellett a ház körüli…
Tovább olvasomKassában futtatták kiskorú áldozataikat a zempléni emberkereskedők
A Miskolci Törvényszék tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére kizsákmányolás céljából elkövetett emberkereskedelem bűntette, valamint kóros szenvedélykeltés vétsége miatt ítélte el azt öt vádlottat, akik gyermekvédelmi intézetből szökött kiskorú lányokat utaztattak Szlovákiába prostitúciós tevékenység végzésének céljából – olvasható az Ügyészség honlapján. A bíróság négy vádlottat 8 év és 12 év közötti letöltendő fegyházbüntetéssel, míg egy további – járóképtelen – vádlottat 2 évi, végrehajtásában 5 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtott. Az ítéleti tényállás szerint a Zemplénben élő vádlottak 2016. tavasza és 2017. nyara közötti időszakban négy kiskorú sértett kiszolgáltatott helyzetét…
Tovább olvasomAz EU-n belül a szexuális célú gyermekkereskedem legtöbb áldozata magyar
A Hintalovon alapítvány és az Ecpat készített egy országjelentést, ami aggasztó adatokat közölt Magyarországról. A Mérce dolgozta fel a tanulmányt, amiből kiderült, hogy főként a mélyszegénységben élő, a családjától elszakított, állami gondozásban élő és roma gyermekek a szexuális kizsákmányolás áldozatai. A legelmaradottabb régiókban élők különösen veszélyeztetettek. Kiderül továbbá, hogy az Európai Unióban szexuális célú emberkereskedelem gyermek áldozatai közül a legtöbb magyar. 2015 és ’16 között regisztrált, szexuális célú emberkereskedelem-áldozatok fele magyar származású volt: 1310-ből 647-en. Több gyermek áldozat van, mint felnőtt, 64 százaléka gyermek, 7,4 százalékban 11 éven aluliak. Kiderül továbbá, hogy a kamaszok 39 százalékától…
Tovább olvasom