Rémisztő farkastámadásokról készülnek felvételek Zemplénben

Újabb farkasokról készített felvételek tartják izgalomban a zempléni Hegyköz legeltető állattartóit és az ott élőket – írta a Borsod Online. A közösségi oldalakon terjedő videók egyikén azt láthatjuk, ahogy efy farkas éppen egy szarvas torkának esik, egy másikon két ragadozó egy friss zsákmányként megszerzett vadmalaccal a szájában vágtat a havas erdőben. Horváth Jenő, Füzér polgármestere gazdálkodóként, vadászati szereplőként, valamint polgármesterként az idegenforgalom terén is érzi az új körülmények okozta problémákat. Mint a Boon.hu-nak elmondta: azzal mindenki tisztában van, hogy a farkasok őshonosak a vidéken, de több évtizedre eltűntek és erre…

Tovább olvasom

150 milliárd forintos fejlesztéssel tennék az ország harmadik legjelentősebb turisztikai régiójává a Tokaj–Zemplén térséget

A kormány 2024-ig 150 milliárd forint támogatást nyújt a Tokaj-Zemplén térség fejlesztésére – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter közösségi oldalán pénteken az Index tudósítása szerint. A tárcavezető a régió fejlesztéséről egyeztetett Wáberer Györggyel, a Tokaj-Zemplén Térség Fejlesztéséért felelős kormánybiztossal. Budapest és a Balaton után az ország harmadik legjelentősebb turisztikai régiójává válhat a Tokaj-Zemplén térség, emelte ki a miniszter. Elmondta, hogy első körben megépül a Tokaji Borvidéki Látogatóközpont, majd létrejönnek a tokaji Kopasz-hegyet érintő turisztikai attrakciók és megkezdődnek a térség kerékpárútjait érintő fejlesztések is. A következő ütemben további beruházások valósulhatnak meg…

Tovább olvasom