Kassában futtatták kiskorú áldozataikat a zempléni emberkereskedők

Megosztás

A Miskolci Törvényszék tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére kizsákmányolás céljából elkövetett emberkereskedelem bűntette, valamint kóros szenvedélykeltés vétsége miatt ítélte el azt öt vádlottat, akik gyermekvédelmi intézetből szökött kiskorú lányokat utaztattak Szlovákiába prostitúciós tevékenység végzésének céljából – olvasható az Ügyészség honlapján.

A bíróság négy vádlottat 8 év és 12 év közötti letöltendő fegyházbüntetéssel, míg egy további – járóképtelen – vádlottat 2 évi, végrehajtásában 5 évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtott.

Az ítéleti tényállás szerint a Zemplénben élő vádlottak 2016. tavasza és 2017. nyara közötti időszakban négy kiskorú sértett kiszolgáltatott helyzetét kihasználva szexuális kizsákmányolás céljából valósították meg az emberkereskedelem bűntettét. A kiskorú leányok gyermekvédelmi intézet szökött lakói voltak. A vádlottak befogadták a kilátástalan helyzetben lévő, családi kapcsolatokkal nem rendelkező sértetteket, akiket prostitúciós szolgáltatásra kényszerítettek Kassa városában, a casino környékén. A részben megfélemlített, részben érzelmileg magukhoz kapcsolt kiskorú személyeket napi rendszerességgel „futtatták”, ellenállásukat nem egyszer testi fenyítéssel törték meg. Keresményüket a vádlottak elvették és abból fedezték saját, valamint családjuk megélhetését. Két vádlott három sértett részére kábítószernek nem minősülő kábító hatású anyagot, ún. „herbál füvet” tartalmazó cigarettákat adott azért, hogy bódult állapotba kerüljenek.

A vádhatóság valamennyi vádlott terhére a kiszabott szabadságvesztés büntetések súlyosítása végett jelentett be fellebbezést, amelyben a fogyatékkal élő vádlottal szemben is végrehajtandó börtön kiszabását indítványozta. A vádlottak és védőik felmentésért, illetve a büntetés enyhítéséért jelentettek be fellebbezést. A Debreceni Fellebbviteli Főügyészség az ügyészi fellebbezést – annak helyes indokainál fogva – fenntartotta, míg a védelmi fellebbezéseket alaptalannak tartja. Az emberkereskedelem bűntettének jelentős elszaporodottságára, kiemelkedően magas társadalomra veszélyességére és a többszörös halmazatra tekintettel a vádlottakkal szemben a törvényes kereten belül a büntetések számottevő súlyosítását indítványozta. A magasabb tartamú szabadságvesztés büntetés az általános megelőzés célját is szolgálja annak érdekében, hogy a büntető igazságszolgáltatás gátat vessen a nehéz családi helyzetben lévő kiskorú sértettek kiszolgáltatottságával való visszaélésnek.

A jogorvoslatok alapján a másodfokon eljáró Debreceni Ítélőtábla dönt.

Kapcsolódó cikkek