Az út 200 kilométer hosszban kerülné meg Tokaj-Hegyalját és a zempléni térséget. Körpanoráma-kerékpárutat szeretnének megvalósítani. A tervek már az eddiginél előrehaladottabb állapotban vannak.
Egy olyan új kerékpáros útvonal létrehozása a cél, amely meghatározóan új dűlő- és kerékpárutakon – a meglévő ilyen jellegű burkolt útszakaszok integrálásával – közel 200 kilométer hosszban kerüli körbe a borvidéket és a Zemplén-Abaúj térséget. A szándékok szerint a létrejövő útvonalat a későbbiekben úgy kell tudni „pozicionálni”, hogy az a balatoni bringakör hegyvidéki párja legyen, s minden kerékpáros túrázó bakancslistájára felkerüljön – írja a Boon.
A tokaj-zempléni kerékpáros körpanoráma kiépítésekor – a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács elképzelései szerint – fontos szempont, hogy biztonságos, gyermekes családok és iskoláskorú csoportok által használható legyen. A turisztikai szolgáltatások, panorámapontok között a kerékpározás ne csak közlekedési mód, hanem folyamatos élményszerzési lehetőség legyen. Keresik a kapcsolódó körök, alternatív erdei útvonalak kialakításának módjait, melyek lehetővé teszik egy-egy kisebb térségben a 30–60 kilométeres körtúrákat. Mindehhez szükséges még a kerékpáros és kerékpárosbarát szolgáltatások kiépítése, fejlesztése.
Tart a tervezés
A Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nonprofit Kft. koordinálásával az elmúlt 12 hónapban – többek között – elkészült a térség kerékpárforgalmi hálózati terve. Van már tervezője a Hollóháza–Pálháza és a Sárospatak–Tolcsva szakasznak, és készülnek az engedélyes és kiviteli tervek. Hasonló helyzetben van a Tolcsva–Mezőzombor szakasz, amely esetében a tervezés határideje 2022. július. Megtörtént az előzetes egyeztetés a kivitelezésre létrehozandó konzorciumokról a Hollóháza–Pálháza és a Sárospatak–Tolcsva szakaszokkal érintett valamennyi önkormányzat részvételével. A kivitelezésre szakaszonként egy-egy konzorciumot hívnak életre, melyekben várhatóan az önkormányzatok a közigazgatási területükre eső építési költségek mértékében támogatott partnerként vesznek részt, a Tokaj Borvidék Fejlődéséért Nkft. pedig konzorciumvezetőként a projektmenedzsment megvalósításáért felel.

Tervezett kerékpáros útszakaszok
– Tolcsva–Mezőzombor (meghatározóan dűlőutakon, a 37-es főút északi oldalán, kapcsolódva a Tokaj–Mád kerékpárútba)
– Mád–Tállya–Abaújszántó (meghatározóan dűlőutakon)
– Abaújszántó–Boldogkőváralja–Gönc (valószínűleg két alternatívában, melyek közül az egyik Regéc érintésével az erdőn át haladna Hejcéig, a másik pedig sokkal kisebb szintek leküzdésével az erdő szélén vezetne végig)
– Gönc–Hollóháza (kialakult nyomvonal Telkibányán keresztül)
– További kezelendő belterületi szakaszok lesznek: hollóházi patakparti kerékpárút, mikóházi régi kisvasúti nyomvonalra építendő kerékpárút és a sárospataki belterületi átvezetés a város kerékpárforgalmi hálózati tervének a figyelembevételével.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Most értékes nyereményeket is begyűjthet!
