Egy nonprofit szervezet élén tér vissza a közéletbe, miután február közepén a fideszes pedofilbotrány miatt kénytelen volt lemondani és magával sodorta Varga Juditot is.
Tovább olvasomCímke: visszatérés
A betanított munkát végző nők hamarabb találnak munkát Borsodban, mint kvalifikált társaik
A Miskolci Nőknek is Esélyt Alapítvány 2004 óta nyújt intenzív segítséget abban, hogy a megyében élő nők a munkaerőpiacon megtalálják a helyüket.
Tovább olvasomMegállt a szíve a konditeremben, kitartó, de sikertelen újraélesztést követően halottnak nyilvánították, majd felébredt
Az orvosok sem értik a csodát, ami Texasban történt meg nemrég. Két órán át próbálták a szívrohamot kapott tizenéves fiút újraéleszteni, majd feladták és halottá nyilvánították. Aztán eltelt öt perc és magától felébredt a szerencsés áldozat, ráadásul minimális sérüléssel megúszta.
Tovább olvasomHatalmas sikerrel tért vissza a Fekete Vonat
Két évtized elteltével állt újra együtt színpadra a híressé és népszerűvé váló roma csapat, aztán nem kis meglepetésre megjelent az “ősellenség” Dopeman és együtt folytatták a koncertet. Nincsenek kibékíthetetlen ellentétek, ha mindkét félben megvan a szándék. Remekül sikerült a visszatérés. A Fekete Vonat egy egészen párját ritkító popcsapat volt az ezredforduló környékén – írja a Telex. Három cigány tinédzser Budapestről, akik se nem mulatóst, se nem tradicionális cigányzenét játszottak, hanem az akkori trendeknek megfelelő amerikai hiphopot, R&B-t, illetve karibi és mediterrán zenét ötvöztek magyar, sőt cigány nyelven. Az együttes alig…
Tovább olvasomVégre ismét visszatér a Kocsonyafesztivál
Először a korábbi városvezetés miatt nem rendezték meg eredeti formájában, az elmúlt két évben pedig a koronavírus-járvány okozta nehézségek miatt kellett lemondanunk erről a remek programról Miskolcon. Most Veres Pál bejelentése után egyértelművé vált, hogy lesz, már csak alig két hónapot kell várnunk. “Készülünk, mert egy tél sem tart örökké, és jól esne már egy kis fesztivál” – olvasható a kocsonyafesztival.hu-n, ahol a szervezők a részletes programról további információt ígérnek a közeljövőben. Az oldalon mindenesetre már megtalálható az a regisztrációs felület, melyen keresztül a gasztronómiai szolgáltatók február 15-ig tudnak jelentkezni a rendezvényre. És persze nem…
Tovább olvasomSzenzáció! Negyven év után új lemezt ad ki az ABBA – videó
Az ikonikus svéd négyesfogat négy évtizednyi szünet után jelentkezik új albummal. Voyage néven ad ki vadiúj nagylemezt az ABBA. A még most is rendkívül népszerű svéd együttes utolsó albuma, a The Visitors negyven évvel ezelőtt jelent meg. Az új album november ötödikén érkezik, azt ígérik, hogy egy karácsonyi dal is lesz rajta. Az I Still Have Faith In You és a Don’t Shut Me Down című számokat már meg is lehet hallgatni. Lesznek koncertek is: 2022 májusától Londonban a tagok digitális avatarjai (ezek nem hologramok lesznek az együttes szerint) adják elő a dalokat egy tíztagú élő zenekarral.…
Tovább olvasomIdén már nem a szlovák hokiligában indul a DVTK
A Jegesmedvék visszatérnek a magyar központú Extraligába a 2021-2022-es szezonban. Hosszú tárgyalássorozat végén hivatalossá vált, hogy a DVTK Jegesmedvék nem a Tipos Extraligában kezdi meg a 2021/2022-es bajnoki szezont, hanem visszatér a magyar bázisú Erste Ligába – adta hírül a klubhonlap hétfő délután. – Az előző évad lezárásakor véget ért az a hároméves megállapodás, amelynek keretében a csapatunk Európa egyik legnívósabb ligájában szerepelt – mondta Egri István, a DVTK Jegesmedvék elnöke. – Egy nagyon intenzív és kihívásokkal teli három szezonon vagyunk túl. Sok szép sikert értünk el a jégkorongnak ezen magas…
Tovább olvasomKásler: Ezrével jönnek vissza az egészségügyi dolgozók – mi is így látjuk?
A miniszter szerint amíg az ellenzék azt jósolta, hogy az egészségügyi dolgozók ezrével hagyják el a pályát, ahhoz képest ő úgy látja, hogy ezrével térnek oda vissza. Valóban így lenne? Interjú formátumú videóval jelentkezett a Facebookon Kásler Miklós emberierőforrás-miniszter. Kásler emlékeztet rá, hogy közeleg a koronavírus-járvány negyedik hulláma, és bár „Magyarországon az emberek jelentős része át van oltva”, azt kéri, „vegyen részt, aki még nem tette meg a tömeges oltásokon”. „Nagyon sok a félreértés, egyetlen vakcina sem biztosít 100 százalékos védelmet. Tudjuk, hogy a fertőzés valószínűségét legalább a tizedére csökkenti, és a…
Tovább olvasomDefibrillátort kell beültetni az újraélesztett dán játékos testébe, de még így sem biztos, hogy fel kell hagynia a futballal
Perceken át nem vert Christian Eriksen szíve, de a gyors csapattársi és orvosi segítségnek köszönhetően túlélte a vérfagyasztó esetet a dán játékos. Beültethető defibrillátort fog kapni, de még ez sem zárja ki az esetleges visszatérését a pályára. Beültethető defibrillátorra lesz szüksége Christian Eriksennek, a dán labdarúgó válogatott legnagyobb sztárjának, aki az Európa-bajnokság első fordulójában, válogatottja finnek elleni nyitómeccsének első félidejében a pályán kapott szívrohamot. Eriksent, aki egy bedobáshoz kocogott éppen, majd tíz percen át élesztették újra. Mindent összevetve szerencséje volt, mert azonnal megfelelő ellátást kapott. Jens Kleinfeld, a német orvos,…
Tovább olvasom