Hatalmas sikerrel tért vissza a Fekete Vonat

Két évtized elteltével állt újra együtt színpadra a híressé és népszerűvé váló roma csapat, aztán nem kis meglepetésre megjelent az “ősellenség” Dopeman és együtt folytatták a koncertet. Nincsenek kibékíthetetlen ellentétek, ha mindkét félben megvan a szándék. Remekül sikerült a visszatérés. A Fekete Vonat egy egészen párját ritkító popcsapat volt az ezredforduló környékén – írja a Telex. Három cigány tinédzser Budapestről, akik se nem mulatóst, se nem tradicionális cigányzenét játszottak, hanem az akkori trendeknek megfelelő amerikai hiphopot, R&B-t, illetve karibi és mediterrán zenét ötvöztek magyar, sőt cigány nyelven. Az együttes alig…

Tovább olvasom

Kóbor Jánost és az Omegát is örökre elvitte a koronavírus – videó

Most már hivatalosan is megerősítést nyert, hogy Covid-fertőzés végzett a legendás énekessel, az együttes pedig bejelentette, hogy ezzel véget ért az Omega története is, ilyen néven soha többet nem lépnek fel. Annyi bizonyos, hogy Kóbor János halálával véget ért az Omega története is. Omega néven többé nem lép zenekar színpadra – nyilatkozta a Borsnak Trunkos András, az Omega menedzsere. Kóbor János, az Omega énekese és alapítója 78 évesen halt meg, rövid lefolyású betegség, vagyis ahogy később kiderült, koronavírus következményei miatt. Kóbor korábban azt nyilatkozta, hogy sosem oltatja be magát semmivel. Trunkos…

Tovább olvasom

Három halasztás után végre Miskolcra érkezik a Pál Utcai Fiúk

A zenekarnak nem volt eddig szerencséje a koronavírus-járvánnyal, a különböző hullámok miatt eddig háromszor maradt el a tervezett miskolci fellépés, de a tervek szerint most pénteken este 8 órától az Adyban végre zenélhetnek rajongóiknak. A Pál Utcai Fiúk (PUF) 1983 nyarán, Szigetszentmiklóson alakult barátokból, iskolatársakból. A zenekar egy szigetszentmiklósi garázsból nőtte ki magát országosan ismert, immáron 25 éve koncertező zenekarrá. Az egykor pénzfeldobással hangszert választó utcai kölyökbandából verbuválódott zenekar 1990-ben adja ki első lemezét, majd 1994-ig folyamatosan jelennek meg az albumok: Ha jön az álom, Bál, A nagy rohanás, Szerelemharc,…

Tovább olvasom

Leukémiában elhunyt az AWS 29 éves énekese

Súlyos betegség következtében, 29 éves korában meghalt Siklósi Örs, az AWS nevű zenekar frontembere – számolt be a hírról a Telex az AWS Facebook-oldalán közzétett hír nyomán. „Júniusban Örsnél leukémiát diagnosztizáltak. Megszakadt szívvel tudatjuk veletek, hogy tegnap, február 5-én társunk, barátunk, testvérünk, Siklósi Örs 29 éves korában hosszú küzdelem után távozott közülünk”. A 2006-ban, a tagok által még középiskolásként alapított zenekar által közzétett bejegyzésben arról is írnak, hogy Örs azt tervezte, januárban személyesen is beszél betegségéről, tavasszal szólólemezt adott volna ki, nyáron készül el az AWS ötödik nagylemeze, ősztől pedig…

Tovább olvasom

A koronavírus-járvány ellenére is tartja a frontot a népszerű borsodi zenekar

A Kántor Band fellépéseinek száma is csökkent a pandémia miatt, de így is kitartanak. Már több mint két évtizede lép fel különböző rendezvényeken a szirmabesenyői Kántor Band. A főként magyar slágereket, bárzenét, az elmúlt fél évszázadból tánczenéket, valamint mulatós zenéket játszó zenekar három tagból: Kántor László az együttes énekese és vezetője, Zsíros József a zongorista, Erdei-Nagy Csaba pedig a gitáros. A Kántor Band egészen változatos repertoárt kínál: vállalnak félórás vagy egész éjszakás fellépéseket, de akár esküvőkön is szerepelnek. Kántor László elmondása szerint a zenekar a több hangszer nyújtotta hangzás gazdagsága,…

Tovább olvasom