Az Áldozatsegítő Központok 2017-ben jöttek létre Magyarországon. Hatalmas segítséget jelentenek a bajba jutott embereknek. Annál is inkább, mert igencsak hathatós támogatást nyújtanak a krízishelyzet elhárítására. Azonnali pénzügyi segítség mellett jogi és pszichológiai támogatást is remélhetnek a bűncselekmények áldozatai. Ehhez nem kell más, csupán a bizalom, amellyel felkeresik az Áldozatsegítő Központ munkatársait.
Tovább olvasomCímke: esélyegyenlőség
Áldozatsegítő Központ Miskolcon – senkit nem hagynak magára
Nemrégiben beszámoltunk arról, hogy együttműködési megállapodást kezdeményezett Miskolc alpolgármestere a kapcsolati erőszak áldozatainak támogatására. Varga Andrea az interjúban elmondta, hogy az önkormányzat kiemelt figyelmet szentel a kérdésnek. Ezért több szervezettel együttműködve, magasabb szintre kívánja emelni az áldozatokat segítő folyamatot. A közös munkában részt vesz többek között az Ökumenikus Segélyszervezet Regionális Krízisambulanciája is. Munkájukat korábbi cikkünkből ismerhették meg az olvasók. Az együttműködés tagja az állami feladatot ellátó Miskolci Áldozatsegítő Központ. Doszpoly Orsolya koordinátorral arról beszélgetünk, ez a szervezet miben tudja támogatni az áldozatokat. Milyen formában jelenik meg a társadalmi felelősségvállalás…
Tovább olvasomA nők a partvonalra kerülnek? – Munkaerő-piaci nehézségek
Életközépi krízis, talpra állás, értékrend, generációk közötti különbség, nemek közötti különbség, az élet minden területén kérdéseket vet fel a mai X generáció, a 43-58 éves korosztályba tartozóknál. Néhány évtizeddel ezelőtt ugyanis, ha valaki elégedett volt a munkahelyével, valamint a cég és a munkavállaló kölcsönösen úgy ítélte meg, hogy az együttműködés zökkenőmentes, akkor az sem számított kivételnek, ha valaki pályakezdőként bekerült egy céghez, és onnan is ment nyugdíjba. De ez ma már ritkaságszámba megy, Ugyanakkor egy cég több évtizedes folyamatszervezését, információit ki tudhatná jobban, mint egy olyan munkatárs, aki évtizedek óta…
Tovább olvasomA női lét nehézségei Magyarországon – Borkaitól Novák Katalinig
A nők megítélése sosem volt mentes a szélsőségektől. Miközben Leonardo da Vinci örökérvényűvé tette Mona Lisa mosolyát, a római Szent Péter-bazilikában Michelangelo Pietája az anya fájdalmának márványba vésett „megtestesülése”, addig Batthyány Gyula 1916-ban festett Kurtizánok című festménye a női lét egy másik arcát mutatja meg. Egyébként ennek a festménynek a becsült értékét 9-18 millió forint közötti összegben határozta meg egy aukciósház, amikor aukcióra bocsájtotta. Egyszóval a nőnek sokféle megítélése van a társadalomban, a közgondolkodásban és a közbeszédben is. Azonban amíg a művészet egyfajta szellemi magasságban mutatja meg és teszi örökérvényűvé,…
Tovább olvasomA betanított munkát végző nők hamarabb találnak munkát Borsodban, mint kvalifikált társaik
A Miskolci Nőknek is Esélyt Alapítvány 2004 óta nyújt intenzív segítséget abban, hogy a megyében élő nők a munkaerőpiacon megtalálják a helyüket.
Tovább olvasom“Ezt nem mondtam el így még senkinek” – Orosz Bernadett kálváriája nem ért véget
Az egész országban megismerték a nevét, bár korántsem ilyen „hírnévre” vágyott. Egy drámai esemény egyetlen csapásra megváltoztatta az életét. 2019. novemberében Bernadett súlyos családon belüli erőszak áldozatává vált, ami maradandó egészségügyi károsodást is okozott. A családon belüli erőszak egyáltalán nem ritka Magyarországon, azonban még mindig tabu témának számít. A feltárt esetek azt mutatják, hogy növekszik a bántalmazott családtagok száma, ugyanakkor azt senki sem tudja pontosan, hogy valójában mennyi család él át szörnyűségeket, mert gyakorta marad a „falakon belül” az erőszakos cselekmény ténye. Különösen akkor, ha az áldozat nem kerül orvoshoz…
Tovább olvasomHa a nőkön múlna, hatékonyabb klímapolitikát folytatna a világ
Egy 91 országon átívelő tanulmány szerint a nők kulcsfontosságú szerepet játszanak a szigorúbb klímapolitikák kidolgozásában, valamint helyi szinten is aktívan hozzájárulnak az erőforrások fenntartható kezeléséhez és a klímaváltozáshoz való alkalmazkodáshoz. Ugyanakkor szerte a világban a nők továbbra is akadályokba ütköznek a döntéshozatalban való részvétel terén. A Másfélfok legfrissebb cikke szerint a nők és lányok kulcsfontosságú szerepet játszanak a hatékonyabb környezet- és klímavédelemben. Kutatások ugyanis azt mutatják, hogy a társadalmilag elvárt nemi szerepek miatt a nők a férfiaktól eltérően értékelik a kockázatokat, és jellemzően családjuk és közösségeik jólétét helyezik előtérbe az…
Tovább olvasom