Azért lett ennyire mérges Encs polgármestere, mert az állatot kihajítók esélyt sem adtak volna a kiskutyák megmentésére, de szerencsére mégis rájuk találtak. Egy nem élte túl, a többinek még adott a sors egy lehetőséget. A város első embere sikerrel gyűjtött bizonyítékot, amit átadott a hatóságoknak, az eljárás lezárása után pedig azt ígéri, megnevezi az elkövetőket.
Tovább olvasomCímke: eljárás
Lengyel tömegszerencsétlenség: őrizetben a sofőr, elindult az eljárás a BAZ megyei főkapitányság beszámolója szerint
Halálos tömegszerencsétlenség gondatlan okozása miatt indított eljárást a rendőrség annak a busznak a vezetője ellen, amely vasárnap hajnalban szenvedett súlyos balesetet az M3-as autópályán. A lengyel zarándokokat szállító autóbusz tragédiájában tizenkét ember vesztette életét, a sofőrt pedig őrizetbe vették. Letartóztatásáról a napokban dönthet a bíróság.
Tovább olvasomMesterséges intelligenciával feljavított székhellyel trükközött, de észrevették a borsodi NAV-osok
Látványos, ám rendkívül rövid életű digitális csalással próbált túljárni az adóhatóság eszén egy magyar cégvezető. A férfi mesterséges intelligencia és képszerkesztő szoftverek segítségével kreált hamis fotókat a vállalkozása székhelyéről, hogy visszaszerezze korábban törölt adószámát. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Borsod megyei revizorai azonban kiszúrták a pixelhibákat, így a modern trükk nemcsak megbukott, de valószínűleg büntetőeljárást is maga után von.
Tovább olvasomPolitikai erőszakkal megszerzett abaúji vadászterület: nyomozás a NER helyi kiskirályai ellen
A Fony és Környéke Földtulajdonosok Vadászati Egyesülete, ahol a tagok többsége helyi földtulajdonnal rendelkező helyben élő vidéki ember, áldozatul esett annak a politikai haszonszerzésnek, amely a NER 16 éves rablógazdálkodását jellemezte. Az erről írt cikkünk megjelenése után megyénkből két másik vadásztársaság is jelentkezett a Fony és Környéke Földtulajdonosok Vadászati Egyesületnél, mert a történetük kísértetiesen hasonlít arra, ahogy a fonyiakkal elbánt a politika.(Információink szerint ők is rendőrségi feljelentést tettek.) Sőt, a Dunántúlról is jeleztek vissza számukra. A tendenciaként kibontakozni látszó eljárási sorozat törvényi felderítése az országgyűlési választás után turbófokozatra kapcsolt. Puskás…
Tovább olvasomA bálamadzag szétvágta a nyakát, gyulladást okozva ezzel – a kutya gondviselője fogházbüntetést kapott
Állatkínzás vétsége miatt emelt vádat a Kazincbarcikai Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki a gondozására bízott kutyákat hosszú időn keresztül nem megfelelő körülmények között tartotta. Az egyik állat nyakára bálamadzagot kötött, amely mély sebet okozott, a sérülés pedig kezeletlenül maradt, így súlyos gyulladás alakult ki.
Tovább olvasomSemjén Zsolt nem vett részt a meghallgatáson – folytatódik az eljárás, melyben Rokker Zsolti is érintett
A Budai Központi Kerületi Bíróság hétfő délelőtt békéltető meghallgatást tartott az ügyben, amelyen a feljelentett kilenc személy közül csak egy kért bocsánatot, a többiekkel szemben az eljárás folytatódik.
Tovább olvasomA kár 25 millió forint – ítélet született a tiszaújvárosi sikkasztás ügyében
Ítéletet hozott a Tiszaújvárosi Járásbíróság annak a két vádlottnak az ügyében, akik egy futárszolgálat működéséhez kapcsolódva összesen csaknem 25 millió forintot sikkasztottak el. A bíróság az I. rendű vádlottat felfüggesztett szabadságvesztésre, a II. rendű vádlottat pedig pénzbüntetésre ítélte, az ítélet ugyanakkor még nem jogerős.
Tovább olvasom„A Fidesz végóráiban is bosszúszomjas” – Rokker Zsolti saját magát védi bírósági meghallgatásán
Ismét egy eljárásban érintett Erdei Sándor Zsolt, közismertebb nevén Rokker Zsolti. A miskolci humorista a közösségi oldalán jelentette be, hogy hétfőn reggel bíróság elé kell állnia, miután Semjén Zsolt egykori miniszterelnök-helyettes rágalmazás miatt feljelentette. Bejegyzésében azt írta, az ügyvédet nem tudja megfizetni, ezért saját maga látja el a védelmét.
Tovább olvasomAz egyház együttműködik a hatóságokkal a miskolci pap ügyében – Perintfalvi Rita beszámolt a B24-nek a legújabb fejleményekről
Az elmúlt néhány hétben nemcsak miskolci körökben, de gyakorlatilag országszerte ismertté vált az ügy, melynek főszereplője egy helyi pap, valamint egy ismeretlen kiskorú, akivel a feltételezések szerint az egyházi személy viszonyt folytatott. Telefonos megkeresésünkre Perintfalvi Rita elmondta, hol tart jelenleg a folyamat és milyen, nem várt tapasztalatokat szerzett az Egri Főegyházmegyének tett bejelentése során.
Tovább olvasomMindent összegezve – itt tartunk jelenleg a súlyos vádakkal terhelt miskolci pap ügyében
Továbbra is sok a nyitott kérdés abban az ügyben, amely egy korábban Miskolcon szolgáló katolikus pap körül bontakozott ki, miután a város több pontján anonim plakátok jelentek meg, súlyos állításokat megfogalmazva az atyával szemben. A plébános mint kiderült, egy ideje nem tartózkodik az országban.
Tovább olvasom