Most éppen parkolása miatt, egy erősen megvágott képpel támadja Gyurcsányt a Fidesz – de visszafelé sült el a puska

Megosztás

Közeledik a 2022-es választás, mindenbe bele kell kötni a kormányzati támadógépezetnek, amibe csak lehet. Gyurcsány Ferenc saját háza előtt parkolt a járdán, most éppen ez fáj a Fidesznek. Arra viszont nem számítottak, amilyen kommenteket kaptak erre a bejegyzésre.

“Tahó parkolás” – ként értékeli a Fidesz Gyurcsány Ferenc manőverét, aki saját villája előtt állt meg a járdán.

A II. kerületi Fidesz a Facebookra tette fel a képeket egy kis szösszenet kíséretében:

“Íme, így parkol Gyurcsány Ferenc!

Lehet, hogy egy kép erről: autó és út

Ez a kép lehetne egyszerűen az internetes „tahó parkolás” sorozat kiemelkedő darabja. Az elkövető azonban a volt miniszterelnök, jelenleg is a baloldali ellenzék vezetője, aki nap mint nap az európai jogállamisággal kampányol.

Gyurcsány Ferenc így parkol a rózsadombi villája előtt! A valóságban ennyire érdeklik a jogszabályok és az emberek. Köszönjük a járdán közlekedők, a kerekesszékesek, a babakocsival közlekedők nevében is.

Mi lenne, ha ez az ember újra hatalomhoz jutna???”

– teszi fel a költői kérdést a kerületi Fidesz a közösségi oldalán.

A Blikk azonban kicsit továbbvitte a történetet. A kommentelők már jelezték is, hogy lehet, nem véletlenül van szűkre vágva a két fotó, mert ezen a részen már nem nagyon van tovább járda, és hopp, valóban a google maps ezt mutatja:

A Google maps Gyurcsány Ferenc villájánál

Az eredeti bejegyzés alatt azonban a Fidesz számára váratlan kommentek sora érkezett, ezekből csemegézünk:

“Több mint nevetséges, hogy pont a ti babdátok moralizál egy nem szép parkoláson, amikor 12 éve hasonlóan pofátlanul viselkedtek az ország lakóival,csak nagyban.Ugyanakkor jelzés értékű, hogy mára semmi mondanivalótok nincs a pancser kormányzásotok eredményeképpen, a gyurcsányozáson kívül, és azzal is csak a még megmaradt birkanyájat hergelitek.”

“Úristen! Szerintem kérdésekkel felprovokálta a járdára egy újságíró!”

“Aki meg helikopterezik az nem parkol a járdán”

“Ez egy skandalum. Micsoda dolog a saját telke előtti járdára állni! Őrület, hátravinni, agyonlőni. Ennél nagyobb bűnök is vannak kis hazánkban. Ez vicces cikk!”

“Úristen! 😱😱😱😱Mi lesz a következő? Lakott területen belül 51-el ment? Nem kapcsolta be a biztonsági övet? 22:01-kor ért haza? Lecsúszott az orrán a maszk? Amikor azt hiszi az ember, hogy lejjebb nem süllyed a kormànypàrti propaganda, aztàn mindig van lejjebb!”

Hozzászólások

Related posts