A horvátok már védettségi igazolványt sem kérnek – vagy mégis?

Két, egymásnak teljesen ellentmondó információ jelent meg, de végül a külügyminisztérium arra az álláspontra helyezkedett, hogy Horvátországba már egy sima személyi igazolvánnyal is eljuthatunk, semmi mást nem kérnek a beutazáshoz. A nyaralás az nyaralás… Június 17-től a járvány előtti időszakhoz hasonlóan, szabadon lehet beutazni Magyarországról Horvátországba – írja az Utazás-nyaralás.info. Az Index megkeresésére ezt a Külgazdasági és Külügyminisztérium is megerősítette. A portál a horvát kormányzati tájékoztatásra hivatkozva azt írja, hogy csütörtöktől azoknak az utasoknak, akik közvetlenül az Európai Unió országaiból és/vagy régióiból érkeznek, azaz a schengeni térség országaiból és/vagy régióiból és…

Tovább olvasom

Megint egy mellébeszélés – csak június 30-tól váltja ki a magyar védettségi igazolvány az uniós zöldkártyát

Korábban Gulyás Gergely miniszter határozottan állította, hogy június tizenötödikétől fog ez megtörténni. Mégsem történt, szinte már megszoktuk, ez is csak ígéret maradt. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a június 3-ai kormányinfón azt mondta, hogy a magyar védettségi igazolvány digitális verziója június 15-ig tartalmazni fogja az oltás típusát és mindkét oltás dátumát, így megfelel majd az uniós szabályozásoknak és alkalmas lesz az uniós zöldkártya kiváltására. A Telex szerkesztőségében többen is megnézték a digitális védettségi igazolványukat, és nem szerepelnek benne ezek a frissítések. A Miniszterelnökségtől több körben próbálták megtudni, hogy mi az oka ennek, mikorra készül…

Tovább olvasom

A szervezés csúcsa: Egy hölgy négy védettségi igazolványt is kapott, de mindegyik érvénytelen

Ugye mondanunk sem kell, magyarországi a történet. Négyszeri kérvény ellenére Budapest Főváros Kormányhivatala ugyanazt a lejárt személyi azonosítóval ellátott igazolványt küldte el egy zuglói idős nőnek – számolt be róla az ATV Híradója. Kiss Béláné Irén a csatornának elmondta, az első védettségi igazolványa után majdnem minden hónapban kapott még egy kártyát, közel három hetenként, de a lejárt személyi igazolványszám miatt sajnos egyik sem érvényes. A zuglói nő jelezte a problémát Budapest Főváros Kormányhivatalának, de az ATV Híradó szerint ott az önkormányzathoz irányították, ahol egy reklamációs papírt töltettek ki vele. „Két hét után…

Tovább olvasom

Így lehet meghosszabbítani a lejárt védettségi igazolványt

Módosult a védettségi igazolványokról szóló rendelet – szúrta ki a Magyar Közlönyben a Portfolio. Eszerint, ha valakinek 14 nap van még az igazolvány lejáratáig vagy lejárt az igazolványa, újra megkaphatja, ha igazolja, hogy szervezetében fellelhetők még koronavírus-antitestek. Az igazoláshoz végezni kell egy, az egészségügyi szakmai szabályoknak megfelelő, Magyarországon működő egészségügyi szolgáltató által üzemeltett laboratóriumban egy olyan vizsgálatot, amely igazolja, hogy az illető szervezetében a koronavírus elleni ellenanyag jelen van, illetve az érintettről az EESZT-ben nem tartanak nyilván pozitív eredményű koronavírus kimutatására szolgáló antigén gyorsteszt vagy molekuláris biológiai vizsgálati eredményt. Azok, akik átestek a…

Tovább olvasom

A kormány engedélyezte a 12-15 évesek oltását, jön az újabb nemzeti konzultáció

Váratlanul Orbán Viktor is megjelent a szokásos csütörtöki Kormányinfón Gulyás Gergely mellett. A kormányfő elsődlegesen a járványról és az ezzel összefüggő döntésekről tájékoztatott. Orbán szerint az oltás állami feladat, de egyéni felelősség, ezért mindenkit arra kér, hogy éljenek az oltás lehetőségével – tudósított a HVG.hu. A járvány csak azok számára ért véget, akik beoltatták magukat – hangsúlyozta Orbán. Pintér Sándor belügyminiszter tájékoztatta a kormányt szerdán arról is, hogy mennyi vakcina van még. A még érkezőkkel együtt 17 millió nyugati vakcinánk lesz, vagyis Pfizerből 6,1 millió, Modernából 1 millió, AstraZenecából 5…

Tovább olvasom

Újabb enyhítéseket jelentett be a kormány a védettségi igazolványhoz kötötten

A kedden késő este megjelent Magyar Közlönyben a kormány két ponton is módosította a koronavírus-járvány terjedését megfékező korlátozó intézkedéseket – számolt be róla a Portfolio.hu. Az egyik fontos változás, hogy a rendezvények típusai közé bekerült a falunap. Ezek szerint a falunap olyan rendezvény, amelyet 5000 főnél nem nagyobb lakónépességű település önkormányzata szervez, és a rendezvényt szabadtéren tartják. Az ilyen típusú rendezvények megtartására a következő szabályok érvényesek: A falunapon a válogatott lemezbemutatás vagy élő előadás útján nyújtott zeneszolgáltatás megengedett. A falunapon a koronavírus ellen nem védett személy is részt vehet. A…

Tovább olvasom

Bükki borfesztivál Miskolcon, nem egyszeri, hanem egész nyári program – figyeljünk, hova léphetünk be védettségi igazolvány nélkül

Az elmúlt hétvégén kezdődött, de kéthetente visszatérő szórakozási lehetőség. Arra azonban ügyeljünk, hova léphetünk be védettségi igazolvány nélkül is és hova nem. Szombat déltől ismét lehetett iszogatni a legfinomabb bükki és a tokaji borokból a Bükk+ borfesztiválon. Miskolc több fesztivált is elbír, akár egy időben is, ezért gondolták a szervezők, a Szövetség a Bükki Borvidékért Egyesület, hogy egy egész nyáron át tartó programsorozatot rendeznek a Kisavas kapujában elhelyezkedő Avasi présházba.. A fesztivál egész nyáron fut majd, minden hónap első és harmadik szombatján, a következő időpontok tehát: június 19., július 3. és…

Tovább olvasom

Íme a trükk, így szereznek védettségi igazolványt azok, akik nem fertőződtek meg és oltást sem kaptak – videó

Igen könnyen kijátszható a rendszer, a hírek szerint nem is kevesen éltek ezzel a módszerrel. Akár oltás és a koronavíruson való átesettség nélkül is lehet védettségi igazolványt szerezni egy kiskapu miatt – járt utána az RTL Klub Híradója. A rendszert azzal lehet kicselezni, hogy az igazolvány nemcsak oltás vagy pozitív teszt után jár, hanem akkor is, ha valaki ellenanyagteszttel igazolja, hogy a szervezete rendelkezik ellenanyaggal, tehát korábban volt fertőzése. Viszont a teszteket elvégző laborok nem mindig kérnek fényképes igazolványt, tehát akár mást is elküldhetnek maguk helyett a csalni vágyó emberek.…

Tovább olvasom

Gulyás: A magyar digitális védettségi igazolvánnyal ki lehet váltani az uniós zöldkártyát

Szokás szerint csütörtökön tartott Kormányinfót Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. A legfontosabb információkról és a bejelentésekről a Telex.hu készített összefoglalót: A magyar védettségi igazolvány digitális verziója június 15-ig tartalmazni fogja az oltás típusát és mindkét oltás dátumát, így megfelel majd az uniós szabályozásoknak. A digitális változat alkalmas lesz az uniós zöldkártya kiváltására a kormány szerint. Nincs technikai akadálya annak, hogy július 1-től Magyarországon lehessen használni az uniós Covid-igazolványt, valamint a kormány bízik abban, hogy a magyar védettségi igazolványt is el fogják fogadni az EU-ban. Tizenkét országgal megegyezett már a kormány…

Tovább olvasom

Hirtelen kitalálták, hogy védettségi igazolvány nélkül is bemehetünk a fizetős strandokra

Csak remélni tudjuk, hogy nem lett hirtelen megint fontosabb a profit a Balatonnál, mint az egészség. Eddig kizárólag arról beszéltek, hogy szinte mindenhova kelleni fog a plasztikkártya felmutatása a belépéshez. A döntés értelmében a balatoni fizetős strandok szintén a plasztikkártya nélkül is látogathatóak lesznek idén nyáron, sőt a kötelező a távolságtartás sem kell betartani, azonban csak annyi látogatót engedhetnek be, hogy átlagosan 10 négyzetméter jusson mindenkire. Az önkormányzatok esetében biztosítani kell a másfél méter betartásához szükséges területet, illetve a strandokon 10 négyzetméter/fő az a terület, illetve az a létszám, amit…

Tovább olvasom