Mennyit kell fizetnie valakinek, aki egyetlen napra használná a miskolci elkerülő gyorsforgalmi utat? Nagyon sokat. A Fidesz-kormány eleget tesz annak az EU-s kérésnek, hogy legyen 24 órás matrica Magyarországon is, az árában azonban nem lesz köszönet.
Tovább olvasomCímke: fizetős
Óvatosan a parkolással a nemzeti ünnepen, nem mindenhol lesz ingyenes
Augusztus 20-án is voltak, akiket meglepetésként ért, most sem lesz másképp, csak bizonyos parkolók használata lesz ingyenes jövő hétfőn.
Tovább olvasomEgyre szélesebb körű összefogás alakult ki, hogy a miskolci elkerülő ne legyen fizetős, csak a fideszesek hiányoznak
A Velünk a Város frakció és személyesen a polgármester után már helyi civilek is tiltakoznak, hogy az M30-as miskolci elkerülő útja fizetőssé váljon. Egyre szélesebb körűvé kezd válni a tiltakozás és az ellenállás, csak a fideszes képviselők és helyi megmondóemberek vannak kínos csendben, köztük az általunk megválasztott országgyűlési képviselők is.
Tovább olvasom“A kormánynak nem először jut eszébe fizetőssé tenni a miskolci elkerülőt” – Veres Pál egyszer már megakadályozta
A miskolci polgármester most is harcba indul és a legkevésbé sem akarja hagyni, hogy a Fidesz újabb óriási csapást mérjen a megyeszékhelyre és fizetőssé tegye a rendkívül fontos elkerülő utat. Nem is annyira a pénz, inkább a robbanásszerűen megnövekedő forgalom lenne az ijesztő gond.
Tovább olvasomEz a lufi is kipukkadt, több útszakasz fizetőssé válna, köztük az M30-as miskolci elkerülő is
Amikor elkészült, az egyik legfontosabb mondat az volt, hogy az átadott gyorsforgalmi autópályaszakasz Miskolcot elkerülő része díjmentesen használható. Nem sokáig tartott, a Fidesz-kormány minél hamarabb átírná az útdíjak szabályait, több másik mellett ezen a szakaszon is fizetni kellene, ahol eddig nem. Évente 150 milliárdot akar ezzel beszedni a kormány.
Tovább olvasomKözegészségügy helyett: hárommilliárdos magánkórházat adtak át Miskolcon
Kiváló eszközök, kimagasló képzettségű szakemberek és személyzet, betegközpontúság. Csak annyi dolgunk van, hogy az ingyenes közegészségügy romjaiból átsétáljunk a fizetős magánszférába. Hárommilliárdos magánklinikát adtak át Bulgárföldön.
Tovább olvasomBevezetik a fizetős parkolást a miskolci Penny áruházaknál
A Penny Market bevezeti a fizetős parkolást, aminek értelmében a második órába lépve 2500 forintot, míg a harmadikba 5000 forintot kell fizetniük a vásárlóknak. Miskolcon az Ilona utca és Soltész Nagy Kálmán utcán található üzleteknél kell figyelnünk, az első óra blokk ellenében díjmentes, de a további megkezdett órákért fizetnünk kell. Senki nem örül az új rendszernek, több felháborodott komment született, ezért szerda este az áruház hivatalos oldalán reagált a hozzászólásokra. Mint írták, az utóbbi időben egyre több vásárlói jelzés érkezett arra vonatkozóan, hogy egyes Penny üzleteknél a parkolóban hagyott, nem vásárlási céllal…
Tovább olvasomRészben fizetőssé válik a Facebook
Vajon megállnak itt Mark Zuckerbergék? Ha azt akarjuk, hogy a fiókunk minden kétséget kizáróan hiteles legyen, havidíjat kell fizetni a Meta számára, ráadásul saját, jól látható profilképünket is meg kell adnunk. Ez csak az első lépés a teljes fizetőssé válásig, vagy itt megállnak és a hagyományos felhasználók számára még nagyon sokáig ingyenes marad? Havi 12 dollárért, vagyis több mint négyezer forintért vehetünk majd kék pipát a nevünk mellé a Facebookon és az Instagramon. Iphone-osoknak ugyanez 15 dollárba fog kerülni, írja a BBC. Mostanáig politikusok és más ismert emberek kaptak kék pipát,…
Tovább olvasomAz utolsó szög a koporsóban? Hamarosan fizetőssé válik a Citromail levelezőrendszer
Pedig már hosszú évek óta súlytalannak számított a Google és hasonló levelezőszolgáltatásokkal szemben, de ezzel a hirtelen változtatással, hogy havidíjat kérnének a Citromail használatáért, úgy tűnik, végképp taccsra vágják a szebb napokat is látott rendszert. Fizetőssé teszi a Citromail e-mail küldő rendszerét a szolgáltatás norvég tulajdonosa, a Fjordmail International – írja a HWSW. A változásról üzenetben értesítették a felhasználókat, akik döntési helyzetbe kerültek: tavasztól vagy fizetnek havonta 1999 forintot negyedéves vagy éves előfizetésükért, hogy továbbra is használhassák Citromail fiókjukat, vagy ott hagyják az eddig ingyenes működő levelezőprogramot, és átpártolnak más szolgáltatókhoz. Ugyanakkor…
Tovább olvasomEl ne felejtsük: januártól rengeteg parkolóhely fizetőssé válik Miskolcon
A döntés már hónapokkal ezelőtt megszületett és könnyen a feledés homályába kerülhetett ennyi idő alatt. Íme a részletek. Miskolc Megyei Jogú Város közigazgatási területén járművel történő díjköteles várakozás szabályairól szóló 37/2016 (XII.12.) önkormányzati rendelet korábbi döntése értelmében 2023. január 1-jétől közel 600 parkolóhely válik fizetővé Miskolc belvárosában. Az új fizető parkoló a sárga zónába fog tartozni, és óránként 260 forintot kell fizetnie annak, aki az adott helyen szeretne várakozni személyautójával. (Forrás: Varosgazda.hu) Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!
Tovább olvasom