Már a tesztelési fázis hajrájában járnak a koronavírus elleni, tablettaként szedhető gyógyszereknek

Hamarosan befejeződnek a klinikai tesztjei több olyan antivirális gyógyszernek, amiket naponta, tabletta formában szedhetnek a koronavírusos betegek, hogy enyhítsék a betegség tüneteit. „A szájon át szedhető antivirális gyógyszerek nem csak a betegség időtartamát rövidíthetik le, hanem annak az esélyét is csökkenthetik, hogy a beteg megfertőzze a vele egy háztartásban élőket” – mondta Timothy Sheahan, a University of North Carolina-Chapel Hill virológusa. Három gyógyszernek hónapokon belül, késő ősszel vagy télen befejeződhetnek a klinikai tesztjei. Az egyik a Merck & Co. and Ridgeback Biotherapeutics molnupiravir nevű gyógyszere, a másik kettő pedig a…

Tovább olvasom

Végre megvan az 5,5 millió beoltott, gyakorlatilag elköszönhetünk a maszktól

Pintér Sándor belügyminiszter kihirdette, hogy megvan az 5,5 millió beoltott, ezzel pedig újabb lazítások lépnek életbe szombattól, azaz mától – írta meg a 444.hu. A legfontosabb változás, hogy lényegében sehol nem kell maszk, és a védettségi kártyát is csak nagyobb rendezvényeknél kérik el. Részletesebben: A kórházak és szociális intézmények kivételével megszűnik a kötelező maszkviselés, nem kell majd maszkot viselni a közterületeken (ahol már eddig sem kellett), az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön, de a maszkhasználat senkinek sem tiltható meg. Védettségi igazolvány nélkül is szabad lesz a belépés a vendéglátó üzletekbe,…

Tovább olvasom

Újabb enyhítéseket jelentett be a kormány a védettségi igazolványhoz kötötten

A kedden késő este megjelent Magyar Közlönyben a kormány két ponton is módosította a koronavírus-járvány terjedését megfékező korlátozó intézkedéseket – számolt be róla a Portfolio.hu. Az egyik fontos változás, hogy a rendezvények típusai közé bekerült a falunap. Ezek szerint a falunap olyan rendezvény, amelyet 5000 főnél nem nagyobb lakónépességű település önkormányzata szervez, és a rendezvényt szabadtéren tartják. Az ilyen típusú rendezvények megtartására a következő szabályok érvényesek: A falunapon a válogatott lemezbemutatás vagy élő előadás útján nyújtott zeneszolgáltatás megengedett. A falunapon a koronavírus ellen nem védett személy is részt vehet. A…

Tovább olvasom

A lazítás hírére azonnal óriási tömegek lepték el a fürdőhelyeket – ilyen hirtelen elillant volna a vírus?

Az világos, hogy javulnak az adatok és a hétvége során óriási lazítást jelentett be a kormány, de járványügyileg biztosan jó ötlet, ha hirtelen egyik percről a másikra ilyen zsúfolt tömeget engedünk össze szerte az országban? Percek alatt megteltek a szállodák és panziók a pünkösdi hétvégére, mindenki igyekezett kihasználni a nyitást. A legtöbben fürdővárosokba utaztak, de volt olyan is, aki inkább a hegyekbe vágyódott. A kiruccanásokat pedig az árengedmények is motiválták. Megrohanták a szállodákat és az üdülőhelyeket az emberek a pünkösdi hosszú hétvégén. Sokan egy éve nem mozdultak ki otthonról, és most…

Tovább olvasom

Mától érvényesek a járványügyi enyhítések, de figyelem, NE dobjuk el a maszkot!

A közösségi médiában téves információk jelentek meg erről és a miniszterelnök sem tette a legjobban, hogy szombaton egy látványos videóban megszabadult szájmaszkjától. A lazítások csak mától léptek életbe, ráadásul továbbra sem hagyhatjuk otthon a maszkunkat, mert számos helyre csak ezzel léphetünk be. Nézzük, hogy is vannak a részletek a nagy enyhítésről. Marad a maszk tömegközlekedéskor, valamint vásárláskor, de szabadtéren nem lesz rá szükség. Vége a kijárási korlátozásnak. Lehet bulizni és tüntetni is. Íme a legfontosabb változások az elért ötmillió beoltott után. Megvan az ötmillió beoltott. Ezzel a lazítások újabb mérföldkövéhez érkeztünk.…

Tovább olvasom

A miskolciak örülnek, hogy végre újra lehet normálisan parkolni… de vajon meddig?

Rendkívül hirtelen született meg a döntés az ingyenes parkolás beszüntetéséről, emiatt kaotikus állapotok uralkodnak, kígyózó sorok Miskolcon is, hogy a lakosok megvehessék a parkolóbérletet. De örülnek, hogy legalább normalizálódik a parkolás. A Minap.hu részletesebben is beleásta magát az ügybe. Keddtől már nem lehet ingyen megállni az önkormányzati parkolókban, a kormány csütörtökön jelentette be, hogy újra szedhetnek díjat az önkormányzatok a parkolásért. Miskolciakat kérdeztünk meg, akiknek erről az a véleményük, hogy örömteli hír, ha végre újra lesznek szabad helyek a belvárosban. Radnai Erika (53) a Miskolci Nemzeti Színház tagjaként munkahelyétől sok száz…

Tovább olvasom

Orbán jövő héttől megszüntetné a köztéri maszkviselést és a járványügyi szigorítások zömét

Közel az ötmillió beoltott és ehhez a bűvös számhoz kötötte a miniszterelnök, hogy napokon belül eldobhassuk a maszkokat az utcán. Csaknem az összes járványügyi korlátozást feloldását jelentette be Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth rádióban.  Orbán elmondta, hogy a beoltottak száma 4 millió 800 ezer fölött van, ezért „a hétvégén minden emberi számítás szerint elérjük az 5 milliót, ami korszakhatár.” „Ez azt jelenti, hogy a járvány 3. hullámát letörtük, lényegében le is győztük” – összegezte a miniszterelnök. Az enyhítések a következők: a kisjárási tilalom megszűnik, az üzletek zárási időpontja is…

Tovább olvasom

Enyhülnek a korlátozások a szociális intézményekben

Visszavonta a szociális intézményekre vonatkozó korlátozásokat az országos tisztifőorvos és az egészségügyi miniszter – közölte sajtóközleményükben Miskolc városvezetése. Eszerint a 2020. december 18-án hatályba lépett rendelkezések a 2021. április 29-én kiadott kormányzati határozat nyomán érvényüket vesztik. A Magyarország területén működő összes szakosított ellátást nyújtó szociális intézmény tekintetében megszűnik a látogatási tilalom és az intézmény elhagyásának tilalma is. Az új ellátottak felvételére vonatkozó szabályok is megváltoznak: két, legalább 48 órás különbséggel elvégzett PRC-teszt negatív eredménye, vagy védettségi igazolvány szükséges. Védettségi igazolvánnyal rendelkező, illetve 18 év alatti gondozott részére biztosítják az intézmény…

Tovább olvasom

Gulyás: 3 millió beoltott után, napokon belül dönthetnek az újabb enyhítésekről

Szokás szerint csütörtök délelőtt került sor a Kormányinfóra, amelyen a HVG.hu tudósítása szerint Gulyás Gergely mindenekelőtt az oltásokról és az újraindítás lépéseiről beszélt. Az újraindítás első lépései a két és fél millió oltotthoz kötődtek, de a miniszter szerint ezek nem érdemi enyhítések, hiszen szigorítások is életbe léptek, például az üzletbe belépők korlátozása. Az újraindítás következő lépéseiről a kormány akkor fog dönteni, amikor elérjük a 3 millió beoltottat, ez 5-6 nap múlva lehetséges. A kormány azt reméli, hogy még ebben a hónapban 4 millió fölé tudják vinni az oltottak számát. Eddig…

Tovább olvasom