Visszavonult az aktív labdarúgástól Tokaj polgármestere

Posta György számára a Tokaj FC – Sajóbábonyi VSE (0–6) vármegyei első osztályú mérkőzés egyben a klubelnök-polgármester búcsúmeccse is volt. A kapus harminc percet töltött a pályán. A kezdés előtt Tatárka József, az MLSZ Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Igazgatóságának társadalmi elnöke, Sajti Viktor igazgató és Soltész Zoltán társadalmi elnökségi tag köszöntötte. Jelen volt a környék több településének polgármestere és Veréb György, a DVTK hajdani kapuslegendája is. – Minden apának azt kívánom, hogy a fiával és az unokájával köszönhessen el a játéktól! – mondta Posta György, aki hozzátette: – Ezt óriási dolog megélni, nem is találom a szavakat. Az ünnepelt a harmadik…

Tovább olvasom

Gyarapszik a magyar – tokaji borászatot vett Tiborcz István

Folytatódik Tiborcz István és cégeinek terjeszkedése a tokaji borvidéken, újabb prémium borászat kerül a tulajdonába. Egy korábbi cikkünkben már beszámoltunk róla, hogy 14 állami pénzzel megtolt turisztikai csúcsprojekt került a miniszterelnök vejének kezébe, mely kapcsán megyénk is érintett. Ezt a cikkünket itt olvashatja. Ikonikus tokaji borászattal szélesíti befektetési portfólióját a BDPST Group, Tiborcz István cége megállapodást kötött a Patricius Borház Zrt. 100 százalékos tulajdonának megvásárlásáról – szúrta ki a 444.hu. A cég közleménye szerint a tranzakcióhoz tartozik a Patricius Borházat körülvevő termőterületek megvétele is. A több mint 20 éve alapított, bodrogkisfaludi székhelyű Patricius Borház az…

Tovább olvasom

Borsod legszebb helyei – Tokaj

A 2002 óta az UNESCO világörökségi listáján szereplő Tokaji borvidék központja, névadó települése a Tisza és a Bodrog összefolyásánál, a Kopasz-hegy lábánál fekszik, megyénk székhelyétől közel 55 kilométerre. A világhírű tokaji borok hazája Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyik kiemelkedő turistacélpontja, mely rengeteg programmal várja a látogatókat, emellett a város nevezetességei és a táj szépsége is felejthetetlen élményt nyújtanak. A városba látogatóknak mindenképpen érdemes felkeresnie a Tokaji Múzeumot, mely egy 18. században épült egykori kereskedőházban üzemel 1985 óta. Az intézmény állandó tárlata nagyon sokrétű, ugyanis a kiállított tételek között – sok más mellett…

Tovább olvasom

Karácsonyi ajándék Tokajnak: két sikeres pályázat

Posta György, Tokaj polgármestere Facebook oldalán jelentette be, hogy a TOP Plusz kiírásban nyert pályázatok mintegy 180 millió forintos támogatást jelentenek a tokaji önkormányzat számára. Ebből a 123 millió forintot a Bethlen Gábor utca 23. számú (volt Várkonyi -ház) ingatlanuk korszerűsítésére fordítják, amivel a város szociális szolgáltatásait és a gyermekjóléti alapellátásokat tudják majd fejleszteni. Az 55 millió forintot pedig a polgármesteri hivatal tetejére kerülő napelemrendszerbe fogják befektetni, mint ahogy sok más intézmény esetében is tették (óvoda, bölcsőde, idősek otthona). A beruházástól a működési költségek drasztikus csökkenését várják. „Hivatalunkban ugyanis még…

Tovább olvasom

Kigyulladt egy motorcsónak a Tiszán Tokaj térségében

„Augusztus 20-án délután kapta vízimentő csapatunk a riasztást, mely szerint egy motorcsónak ég a Tiszán, Tokajtól kb. 3 km-re Tiszalök irányába” – számolt be róla Facebook-oldalán a Nyíregyházi Tűzoltó és Vízimentő Egyesület. Mint írják, „egységünk mentőhajónkkal a helyszínre sietett, ahol a Tiszai Vízirendészettel közösen azonnal megkezdték a bajbajutottak mentését”. A kigyulladt hajóban 2 fő tartózkodott, akik a vízbe ugrottak, majd egy közelben lévő csónakba kimásztak. A még égő hajót sikerült a part közelébe vontatni, ahonnan a tüzet a Szerencsi Hivatásos Tűzoltók segítségével eloltották. Szerencsére személyi sérülés nem történt – olvasható…

Tovább olvasom

Tokaj már nem annyira a turisták kedvence

A korábbi években mindig óriási volt a nyüzsgés megyénk egyik legszebb városában, a világjárvány okozta kezdeti fellendülést azonban mostanában erős visszaesés követte. A külföldi vendégek látványosan elmaradnak Tokajból, pedig kevés olyan település van, ami egy országot jelképez már a nevével is. Tokajban egyáltalán nem szokatlan állapot, amikor a történelmi belváros szűk utcáin tavasztól az ősz derekáig szinte lépni sem lehet a turistáktól – írja az Index. A helyi erőket ilyenkor arról lehet megismerni, hogy ők azok, akik kicsit jobban sietnek és kerülgetik a ráérősen sétálókat. A hét végén most is nagyjából…

Tovább olvasom

Még idén kinyit a tokaji luxusszálloda

Az Accor és a magyar Dreamland Holding turisztikai ingatlanfejlesztő csoport partnerségi megállapodást írt alá két ötcsillagos szálloda üzemeltetésére az idei év utolsó negyedévében történő nyitással. A szántódi Mövenpick BalaLand mellett Tokajban nyitja meg kapuit a Minaro Hotel MGallery, ami a márka első Budapesten kívüli szállodája lesz. A két beruházás összértéke 78 millió euró. A 100 szobás, ötcsillagos tokaji Minaro Hotel MGallery és a hozzá tartozó rendezvényközpont az ígéretek szerint a régió vezető felső kategóriás üdülőhelyeinek egyike lesz Magyarországon, kiegészülve egy önálló rendezvényközponttal. A tematikus üdülőhely elsősorban a párokat, az incentive turizmust…

Tovább olvasom

Felújítás miatt egy hónapra lezárják a Bodrogkeresztúr és Tokaj közötti hidat

Május 16. és június 17. között a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei ideiglenesen lezárják a hidat, ezalatt a 38-as főút, valamint a Tarcal-Bodrogkeresztúr útvonalat használhatják a közlekedők – tájékoztatott az Útinform. A Tokaj-Zemplén Térség Fejlesztési Program részeként folyamatban van a Bodrogkeresztúr és Tokaj közötti útszakasz felújítása 1,3 milliárd forint értékben. A felújítás részeként megújul a Bodrogkeresztúr és a Lebuj Pincefogadó között félúton található Bodrogkeresztúr időszakos vízfolyás híd is. A felújítás idejére, május 16. és június 17. között a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei ideiglenesen lezárják a hidat. Ezalatt a 38-as…

Tovább olvasom