Közzétették, mikor és hol lehet majd szavazni személyesen az ellenzéki előválasztás során

Az előválasztás lebonyolításáért felelős Országos Előválasztási Bizottság (OEVB) hónapokon át tartó előkészítés és egyeztetések után véglegesítette az előválasztási szavazóhelyeket és nyitvatartásukat – tájékoztattak az ellenzéki pártok. Az előválasztáson az online mellett személyes szavazás is lehetséges mind a 106 választókerületben. A szavazók csak a saját állandó lakcím szerinti választókerület jelöltjeire szavazhatnak, és csak ott, ahol lakcímük szerint élnek – írja az Index. Az ellenzéki képviselőjelöltek szeptember 18–26. közötti előválasztásán kétféle sátortípus várja a szavazókat: A jellemzően 8 és 18 óra között nyitva tartó helyszínek az úgynevezett fix sátrak. Ezek jellemzően a választókerület legnagyobb településeinek legforgalmasabb pontjain fognak állni. A…

Tovább olvasom

Térképet készítettek az egyéni választókerületek erőviszonyairól – 26 körzetben bárhova billenhet a mérleg nyelve

A múlt héten hivatalosan is megkezdődött a jelöltállítás az ellenzéki előválasztásra. Az Átlátszó interaktív térképén nyomon követhető, hogy az egyes körzetekben miként alakul a verseny, és az érdekesebb helyekről külön összeállítást is készítettek. A 2018-as és 2014-es adatokból az látszik, hogy összesen huszonhat olyan körzet van az országban, melynek az eredményét nehéz megjósolni előre, ugyanis könnyen lehet kormánypárti vagy ellenzéki befutó is. Ebből a 26 kérdéses körzetből három is megyénkben található: Borsod-Abaúj-Zemplén 3. (Ózd), 5. (Sátoraljaújhely) és 6. (Tiszaújváros) választókörzetében bármi előfordulhat. A 26 körzetből 14-ben a Fidesz dominált legutóbb, 12-ben pedig…

Tovább olvasom

Interaktív térkép készült az előválasztásról – íme az eddig bejelentett borsodi jelöltek

Az ellenzéki előválasztás menetrendje szerint a hivatalos jelöltállítás július 26-án kezdődik, azonban már számos  politikus bejelentette indulását, ahogy a pártok is folyamatosan közlik, hogy kit támogatnak az egyes körzetekben. Az ellenzéki paktumot eredetileg hat párt kötötte meg  (DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd), de rajtuk kívül további két szervezet aspiránsai is részt vesznek a megmérettetésen: a Mindenki Magyarországa Mozgalom és az Új Világ Néppárt, illetve időközben jelentkezett még az Új Alternatíva Párt két tagja és több független jelölt is. Az eddig bejelentett indulókról az Átlátszó készített egy interaktív és szűrhető térképet, amelyet…

Tovább olvasom

Hazánk első patkány- és egértérképe, utóbbiban Borsod igen rosszul áll

Az ország minden pontján észlelnek és jelentenek a lakosság számára kellemetlen rágcsálókat, most egy térképen megnézhetjük a pontosabb számadatokat is. Nincs olyan pontja az országnak, ahol ne észlelnének patkányokat, de az egyes megyék, nagyvárosok között hatalmasak a különbségek – derült ki a most először elkészült országos patkánytérkép adataiból, amelyek az egerek előfordulását is megmutatják. Mindkét kártevőből többel találkozott az elmúlt időszakban a megkérdezettek nagyobb része. Eddig idehaza csak a patkányok elterjedtségéről gyűjtöttek részlegesen adatokat néhány nagyobb településen, de évtizedes, részletes idősorok egyedül Budapestről állnak rendelkezésre. Magyarország most az egyik legrégebbi…

Tovább olvasom

Miskolcon és környékén járt az Apple kamerás autója

Az Apple az egyik legnagyobb konkurensük, a Google mintájára szintén belekezdett egy világméretű virtuális térkép-hálózat fejlesztésébe, aminek – a versenytársukhoz hasonlóan – része az utcakép nézet is. Az Iphone felhasználóknak készülő alkalmazás autói nemrég eljutottak megyénkbe is, mi Alsózsolcán találkoztunk a járművükel! Az Apple kamerás autóir könnyű kiszúrni, a fehér Subaru Impreza típusú járművek tetején egy impozáns tornyon helyezkedik el a négy kamerát tartalmazó doboz. Most már, bizonyos, hogy az Apple Maps végleg le fogja váltani a Google Maps-et az Iphone-okon most már idehaza is. Azt nem tudni, hogy mikor…

Tovább olvasom

A korlátozások pozitív hatása: Jelentősen csökkent a közterületi bűncselekmények száma

A rendőrség honlapján vasárnaptól elérhető bűnügyi térkép megmutatja a koronavírus miatt bevezetett korlátozások ideje óta eltelt első teljes hónap számait. A térképen jól látszik, hogyan alakult az egyes bűncselekmény-típusok gyakorisága a tavaszinál is szigorúbb járványügyi korlátozások hatására. A bűnügyi térkép az adatokat 30 napos késleltetéssel közli, és 30 vagy 60 napos időszakot lehet lekérni, tehát jelenleg a 2020. november 11. és 2020. december 11. közötti időszakot lehet látni. A legnagyobbat a garázdaságok, rendbontások száma zuhant, itt 32 százalékos visszaesést látni. 30,5 százalékos a csökkenés a közterületen elkövetett bűncselekmények összesített adatainál is, a gépkocsi lopásoknál…

Tovább olvasom