Így ünnepelt Miskolc, a családi programok azonban szombaton is folytatódnak

Miskolc több pontján is megemlékezéseket tartottak a nemzeti ünnepen. Veres Pál, Miskolc polgármestere, március 15-ei beszédében úgy fogalmazott, akárcsak a 176 évvel ezelőtt élt magyaroknak, úgy nekünk is az a legfontosabb feladatunk, hogy megtaláljuk és megbecsüljük azt, amit egymással és egymásért tehetünk közös sikerünkért.beszédében

Tovább olvasom

Az ellenzék külön ünnepelte március 15-ét

Nincs összefogás az ellenzéki pártok között továbbra sem. Egy évvel a választások előtt külön-külön ünnepelték március 15-ét. Gyurcsány Ferenc: merjetek megküzdeni a szabadságotokért, különben a nemzet szégyenévé váltok A Demokratikus Koalíció elnöke azt tanácsolta hallgatóságának a párt szerdai, budapesti nagygyűlésén, hogy merjenek megküzdeni a szabadságukért, “különben jogfosztottak lesztek és a nemzet szégyenévé váltok”. Gyurcsány Ferenc az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 175. évfordulóján tartott rendezvényen azt mondta: a DK lesz az otthona a Fidesszel szemben állóknak. A DK józan, hazafias európai politikát folytat, alapelvei egyszerűek: az ember szabad és erre…

Tovább olvasom