Tehát nem Juhász Péter Pálét, hanem a korábbi ellenzéki politikus, Juhász Péter jutott most a kormányzati megfélemlítés sorsára. Lefoglalták otthoni informatikai eszközeit, telefonját, illetve ami számukra fontosat csak találtak… a hivatalos indoklás a Szőlő utcai botrány. Úgy fest, ilyen lesz a „megtorlás” Fidesz-módra.
Tovább olvasomCímke: politikus
Kellemetlen elszólás? A Szőlő utcai pedofil botrányban senki nem mondott nevet, ám egy fideszes Semjén Zsoltot védte meg
Ahogyan arról egy ellenzéki képviselő is beszámolt, csak rákérdeztek egy nyilvános vita során, hogy ki az a Zsolti bácsi, akit az újabb pedofil botránnyal kapcsolatban összefüggésbe hoznak. Erre egy kormánypárti képviselő visszautasította a miniszterelnök-helyettest, Semjén Zsoltot ért vádakat. Ilyet senki nem mondott, kivéve Simicskót. Óriási hiba?
Tovább olvasomJakab Péter: Csöbör Katalin és Koncz Zsófia semmit nem tesznek a miskolci lakásmaffia áldozataiért
A Nép Pártján vezére szerint a két fideszes politikusnőnek jelezték az áldozatok már hónapokkal ezelőtt a problémát, ám segítséget nem kaptak, csak azt üzenik nekik, vegyenek fel lakáshitelt.
Tovább olvasomEmlékezés a nagy miskolci árvízre, közben a mostani elhanyagoltságban is kódolva van egy újabb katasztrófa
Az ellenzéki politikus szavakkal és videóval is igyekezett figyelmeztetni a városvezetést, hogy sürgősen kezdjen valamit a Szinva elhanyagolt állapotával, mert például a híd alatt már alig tud elfolyni a víz. Egy igazán komoly felhőszakadásnál, villámárvíznél a hordalék elállja majd a víz útját.
Tovább olvasomHende Csaba utódja és hat kísérője hétfős térkőüzemet avatott
Bánrévén hivatalosan is átadták a BETONRÉVE Betonelem és Térkőüzemet, amelyet az önkormányzat száz százalékos tulajdonosi háttérrel, központi, belügyminisztériumi támogatásból valósított meg. A projekt célja, hogy hét ember számára biztosítson kiszámítható megélhetést, miközben piacképes beton- és térkőtermékek gyártásával próbál hozzájárulni a térség gazdasági élénkítéséhez.
Tovább olvasomIgen aljas kamuvideó terjed az interneten Kulja Andrásról, a TISZA képviselőjéről
A romákkal próbálja összeugrasztani a tiszásokat, de a történet abszolút hamis. Mindenki sejthette, hogy aki arcát és nevét vállalva színre lép a Tisza Párt színeiben, folyamatos támadásnak lesz kitéve, ez történik Ruszin-Szendi Romulusszal, Magyar Péterrel és Kollár Kingával is. A propaganda a jelek szerint ismét szintet lépett, erre Kulja is felhívta a figyelmet.
Tovább olvasomBilincsben vittek el egy fiatalt egy tábla hátuljára festett félmondatért
Erődemonstráció a hatalom részéről? Nehéz mással magyarázni, miért kellett házkutatást tartani, majd bilincsben elvinni egy fiatalt pusztán azért, mert egy közlekedési tábla hátuljára ki merte írni, hogy 1,5 éve. Borzalmas hazaárulásnak tűnik.
Tovább olvasomEgyszer csak a semmiből előkerült Barkai László és nekiment Jakab Péternek
Barkai szerint Jakab a mintapéldája a megélhetési politikusoknak, aki az elmúlt években a jobb oldali ellenzéket és a baloldali ellenállást is szétroncsolta. A tavalyi miskolci polgármesterjelölt szerint jobb híján Jakab már a DK kegyeit keresi.
Tovább olvasomPolitikából a színpadra: Bartha György a Miskolci Nemzeti Színház premierjében debütált
Az öngyilkos című előadásában szokatlan szereplőt fedezhetünk fel Miskolcon: Bartha György önkormányzati képviselőt is láthatjuk a darabban, aki immár három évtizede, 1994 óta képviseli a megyeszékhely érdekeit a városi közgyűlésben. A rutinos politikus ezúttal azonban nem közügyekben, hanem a világot jelentő deszkákon próbálja ki magát.
Tovább olvasomKiállították az esőbe a gyerekeket a BAZ megyei megemlékezésen, a fideszes politikusnak azért jutott esernyő is
A megyei közgyűlés fideszes elnökének és a polgármesternek jutott egy esernyő, a gyerekeket azonban szemrebbenés nélkül kiállították az esőbe a megemlékezés során. Ilyet is láttunk már, most éppen Olaszliszkán.
Tovább olvasom