Két egymást követő estén két különböző világba kalauzolta közönségét a Miskolci Nemzeti Színház: október 9-én Osztrovszkij Erdő című vígjátéka debütált a Nagyszínházban, másnap pedig Heinrich Böll Katharina Blum elvesztett tisztessége című műve került színre a Kamaraszínházban. Mindkét történetben központi kérdés, mi marad az ember szabadságából és tisztességéből, ha mások érdekei kezdik irányítani az életét.
Tovább olvasomCímke: szinhaz
Szerelem, hatalom, barátság és három bajba jutott pingvin – sűrű ősz a miskolci színházban
Sűrűn indult az ősz a Miskolci Nemzeti Színházban: alig több mint egy hét leforgása alatt négy új produkció is közönség elé került. Gárdonyi Géza szerelmi története a Miskolci Balett tolmácsolásában elevenedik meg, Móricz Zsigmond egyik legerősebb regénye először kapott színpadi adaptációt, Yasmina Reza kortárs klasszikusa három férfi barátságát teszi próbára, a legfiatalabb nézőket pedig három pingvin és egy különös özönvízi kaland várja.
Tovább olvasomA gyertyafénytől a reflektorfényig – személyes történetéből írt monodrámát a miskolci színész (VIDEÓVAL)
Egy tanyán, villany nélkül nőtt fel, ma pedig a színpadon meséli el saját életének fontos állomásait. A Tudomány és Technika Háza új produkciói között egy különleges, személyes monodráma is készül.
Tovább olvasomGyász a Miskolci Nemzeti Színházban
A Miskolci Nemzeti Színház egykori munkatársa, Bolya Éva mondott örökre búcsút egykori kollégáinak, a közösség szeretettel és tisztelettel őrzi emlékezetében.
Tovább olvasomNem mi jövünk, hanem együtt – Béres Attila miskolci színiigazgató a hazai színházi élet megújításáról
Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház főigazgatója a Klubrádió április 21-i adásában számolt be arról, hogyan látja az április 12-i választási fordulat nyomán megnyíló lehetőségeket a magyar színházi élet számára. A közel egyórás beszélgetésből kibontakozó kép egyszerre kritikus és reményteljes: a rendező-igazgató szerint most van arra valódi esély, hogy a kulturális szféra végre kiszabaduljon az elmúlt másfél évtized urambátyám-rendszeréből.
Tovább olvasomIngyenes kulisszajárás: beszélgessen az alkotókkal a Miskolci Nemzeti Színházban
Húsz magyar színikritikus érkezik a héten Miskolcra, hogy néhány nap alatt az évad több előadását is megnézzék a Miskolci Nemzeti Színházban. A látogatás alkalmából a teátrum két előadáshoz kapcsolódóan is közönségtalálkozóval egybekötött szakmai beszélgetést szervez, így a miskolci nézők első kézből ismerhetik meg a produkciók kulisszatitkait.
Tovább olvasomMost megmutatja, milyen ára van a sikernek – interjú Harsányi Attilával
Egy XIX. századi angol színészóriás, Edmund Kean történetét vitte színre Tapasztó Ernő rendező és Harsányi Attila színművész. Az előadás már több fesztiválon is díjat nyert. Most először látható Miskolcon a Tudomány és Technika Házában április 27-én, hétfőn este 19:00 órától.
Tovább olvasomElhunyt a Miskolci Nemzeti Színház örökös tagja, Péva Ibolya
Mély megrendüléssel fogadta a Miskolci Nemzeti Színház társulata a szomorú hírt. A teátrum örökös tagja, Déryné- és Aase-díjas színművésznő, Péva Ibolya életének 84. évében elhunyt. A város kulturális életének oszlopos tagja több mint fél évszázadon át volt a miskolci színjátszás meghatározó személyisége.
Tovább olvasomMár kész is: megszüntették a balesetveszélyt a Miskolci Nemzeti Színháznál
Ez nem jelent felújítást, vagy teljes helyreállítást, de végre nem kell életveszélyes vakolathullástól tartani.
Tovább olvasomVégre kimozdulhat a holtpontról a Miskolci Nemzeti Színház évek óta életveszélyes állapotban levő homlokzatának ügye
Meglazult, mozgó elemek találhatók most is a színház boltíves átjárójának kulcsfontosságú részein. A teljes helyreállításról egyelőre még megközelítőleg sem kaphattunk információt, de az MBK a jelen helyzetben okosnak tűnő félmegoldással állt elő. Kimozdulhat végre a holtpontról a balesetveszélyes helyzet ügye.
Tovább olvasom