A tizennégy évvel ezelőtti japán szökőár semmi volt ehhez képest. Ilyet még a tájékozottak sem sűrűn látnak, videófelvételek láttak napvilágot arról, hogy egy villámárvíz elsöpör több települést, több száz ember már biztosan életét vesztette. Ahogy a videón is láthatjuk, olyan hirtelen jött a pusztító árvíz, hogy az embereknek semmi esélyük nem volt még elfutni sem.
Tovább olvasomCímke: árvíz
Ismét kiszáradt a Tarna, a Bükki Nemzeti Park nekrológot írt – a helyiek szerint azonban éppen a rossz vízstratégia ront folyamatosan a helyzeten
Éppen a Bükki Nemzeti Park bejegyzését olvasva döbbent rá rengeteg ember, hogy a felsorolt dolgok a vízmegtartás totális ellenségei és a teljes szemléletet kellene végre megváltoztatni és nem az árvíz ellen, hanem a víz megtartásáért kellene gőzerővel dolgozni és nem az ellenkező irányba bolygatni a természetet.
Tovább olvasomEgyszer fent, egyszer lent, így festett a Duna a két évvel ezelőtti árvíz idején és így most – fotógyűjtemény ugyanazokból a szögekből
Akik szeretik az előtte-utána képeket, azok számára feltétlenül ajánlott ez a képgyűjtemény. Több helyszín ugyanabból a szögből fotózva a 2024-es, nagy szeptemberi dunai árhullám idején, valamint most, a rekordalacsony vízállásnál.
Tovább olvasomEmlékezés a nagy miskolci árvízre, közben a mostani elhanyagoltságban is kódolva van egy újabb katasztrófa
Az ellenzéki politikus szavakkal és videóval is igyekezett figyelmeztetni a városvezetést, hogy sürgősen kezdjen valamit a Szinva elhanyagolt állapotával, mert például a híd alatt már alig tud elfolyni a víz. Egy igazán komoly felhőszakadásnál, villámárvíznél a hordalék elállja majd a víz útját.
Tovább olvasomValamikor régen, amikor még rendben tartották a Szinva medrét…
Nem egy-két év alatt lett a mostani, igencsak elhanyagolt állapotú a Szinva patak medre, hanem itt nyugodtan egy-másfél évtizedről beszélhetünk. Pedig valaha szép volt.
Tovább olvasomA borsodi vöröskereszt is kivette részét az árvíz elleni védekezésből
Az árvíz ugyan közvetlenül nem érintette Borsod-Abaúj-Zemplén megyét, a vöröskereszt helyi munkatársai és önkéntesei kivették részüket a Duna áradása elleni védekezésből.
Tovább olvasomAmikor kiáradt a Sajó és szörnyű károkat okozott
1974 októberében rendkívüli árvíz sújtotta Észak-Magyarországot, különösen a Sajó és mellékfolyói mentén. A szokatlanul nagy őszi esőzések következtében megáradtak a folyók, kilépett medréből a Tarna, a Hernád, a Bodrog, de a legnagyobb gondot a Sajó okozta. Az árhullám minden eddig észlelt vízállást meghaladott, óriási pusztítást hagyva maga után.
Tovább olvasomMennyi csapadékot hagyott a ciklon maga után? Miért volt egyértelmű, hogy érkezik egy ilyen természeti csapás?
Bármilyen hihetetlennek is hangzik, már augusztus elején kódolva volt, hogy néhány héten belül érkezik egy ilyen ciklon, ami ekkora hatalmas pusztítást végez és ennyi árvízzel jár. Csak az volt kérdés, pontosan hol csap le.
Tovább olvasomEgyetemistákat is várnak a gátra, cserébe EFOTT-jegyet kapnak
Az elmúlt másfél évtized legnagyobb árvízére készül Magyarország már napok óta. Az önkéntesek mellett a hivatásos személyek is folyamatosan érkeznek főleg a Dunához, de most már az egyetemistákat is várják.
Tovább olvasomNemrég az elképesztő aszály okozott problémát, most történelmi árvíz érkezik
Ami az ország keleti felét illeti, viszonylag kis árhullámokkal megúszhatjuk jelen állás szerint, nem úgy kicsit nyugatabbra, ahol a helyzet kifejezetten aggasztó.
Tovább olvasom