Jön az eső – fogalmaz lakonikusan az egyik vezető hírportál, míg a másik már szerdán a fővárosra zúdult viharról számolt be. Jön az ősz, most már kétségtelen, nyakunkon a hidegfront. Ami, persze, egyelőre csak 20 fok alatti hőmérsékleteket jelent.
Tovább olvasomCímke: eső
Biztató: a napokon belül érkező hidegfront végre jelentősebb mennyiségű, áztató csapadékkal is kecsegtet
Soha nem látott mértékben aszályos és forró nyáron vagyunk túl, országos, áztató eső nélkül, de még zivatarok is csak hébe-hóba érkeztek. Most hullámot vet az érkező hidegfront, több csapadékos napra is számíthatunk zsinórban és a hőmérséklet is az őszt idézi majd, elő a hűvösebb időre való ruhákkal.
Tovább olvasomA hétvégén nagy hőség jön, utána tartósabb lehűlés, 30 fok alatt – ami viszont kevésbé jó, hogy az eső érkezése bizonytalanná vált
A hét elején még úgy tűnt, biztosan nagyobb mennyiségű csapadék érkezhet a hidegfronttal, de a nyolc nappal későbbi előrejelzés ezen része sajnos megint változott. Így is lesznek szép számmal záporok és zivatarok a jövő hét folyamán, ahol esik majd, ott nagyon esik, de sajnos közel sem fog mindenhol. De hétfő délutántól a forróságot jó időre elfelejthetjük.
Tovább olvasomCsodával határos, de végre komolyabb esőt jeleznek előre a jövő hétre
Már semmit sem merünk kijelenteni ezen az elképesztően aszályos és forrósággal teli nyáron, de a jelenlegi előrejelzések azt mutatják, hogy a hosszú hétvégét megelőzően érkezik hozzánk egy hullámzó frontrendszer (aztán nem sokkal később még egy), végre sok csapadékkal. Csak nehogy elfogyjon ez is, mire elérünk a jövő héthez.
Tovább olvasomLehet, hogy mégis megússzuk Paks teljes leállítását, némileg emelkedett a vízszint (VIDEÓVAL)
Az éjszaka folyamán már hajszálnyira voltak attól, hogy az utolsó blokkot is teljesen le kelljen állítani, ám ekkor némileg váratlan vízszintemelkedés történt, így az tovább húzható biztonságosan. Ha sikerülne ezt tartani, akkor a német és osztrák területen várt esőzések után néhány nappal a plusz vízhozam le is érhetne hozzánk, megmentve a helyzetet.
Tovább olvasomFrissült az előrejelzés, hatalmas öntözést kaphat BAZ megye a következő napokban
Jelentősen megnőtt az esélye annak, hogy végre igazán jelentős mennyiségű csapadék érkezzen napokon keresztül térségünkbe is és ezzel jócskán enyhítse az aszályt. A frissebb előrejelzések szerint péntektől hétfő-keddig átlagosan 45 milliméter is lehet a lehullott csapadék mennyisége (egyes területeken jóval több is lehet). Végre nem csak a nyugati országrész kapja az esőt.
Tovább olvasomMediterrán ciklon érkezik, ez most igazán komoly csapadékkal kecsegtet BAZ megyében is
Jellegéből adódóan jócskán van még bizonytalanság abban, hogy pontosan hol mennyi csapadék fog esni, de péntektől kezdődően folyamatosan számíthatunk csapadékra, jelenleg úgy áll, hogy elég kiadós mennyiségre. A kirándulók számára nem lesz jó idő hétvégén, akik viszont az esőt várják, valószínűleg jól járnak megyénkben is.
Tovább olvasomNagy baleset az eső után csúszóssá vált 26-os főúton
Mostanság elég sok karambol történt ezen a szakaszon, a keddi nap sem lett kivétel. Az eső által alaposan megáztatott aszfalton sokkal óvatosabban vezessünk.
Tovább olvasomMegszokott: jött egy zivatar és az Y-híd melletti aluljáróban (is) bokáig ér a víz
Miskolcon vannak olyan problémák, amelyeket mintha sosem akarnának megoldani, ilyen ez az aluljáró is. Ez sem most lett rossz, hanem nagyon hosszú évekkel ezelőtt, minden egyes nagyobb zivatarnál ezt látjuk, de az illetékesek a fülük botját sem mozgatják. Ma újra jött az eső…
Tovább olvasomJelentősen átalakul az időjárás, gyakran felbukkanó záporokra, heves zivatarokra számíthatunk BAZ megyében is
Bár hatalmas lesz a szórás, a jelenlegi modellek azt mutatják, éppen a mi országrészünk kaphatja a legnagyobb valószínűséggel a legtöbb csapadékot a következő napokban. A földek és a növények már nagyon várják.
Tovább olvasom