Nem csak egy előadás, hanem egy élményteli miskolci este! A Háttérsztorik sorozat nagy siker a TTH Színpadon, a miskolci Tudomány és Technika Házában. Most október 12-én 19 órától újra színpadra lép a fantáziadús alkalmi társulat, de új sztorikkal, új figurákkal.
Tovább olvasomCímke: Harsányi Attila
TTH Színpad: már két teremben
Több mint két éve, hogy létrejött egy teljesen új színházi játszóhely Miskolcon: a TTH Színpad a miskolci Tudomány és Technika Házában. Az idén a civil alapítók tovább léptek, és a nagyszínpados produkciók mellett a kamaraszínházi sorozat is elkezdődött, tavasszal öt előadással-ez a műsorrend folytatódik ősszel is.
Tovább olvasomÚjabb megszégyenítő akció a Mi Hazánktól – ülve maradtak a képviselők a roma holokausztra történő megemlékezés alatt
Élénk visszhangot váltanak ki az Országgyűlésben történtek. A roma holokauszt áldozataira tartott megemlékezés egyperces néma tiszteletadása alatt ugyanis a Mi Hazánk hat képviselője ülve maradt. Az esetet követően közszereplők és civilek is sorra fejezték ki felháborodásukat a közösségi oldalakon, sokan úgy vélik, a történtek túlmutatnak a napi politikai vitákon.
Tovább olvasom202. évadát zárta a Miskolci Nemzeti Színház
Június 17-én tartotta évadzáró társulati ülését a Miskolci Nemzeti Színház, ezzel lezárult a teátrum 202., egyben 2025/2026-os évada.
Tovább olvasomKean: Lenni és nem lenni – Harsányi Attila Shakespeare-színészt játszott a TTH-ban
Thomas Alva Edison 1903-ban kivégzett egy cirkuszi elefántot. Ezzel mutatta meg a váltóáram erejét, és tett szert lépéselőnyre a nagy áramháborúban. A hatalmas testen átfutó 6600 volt hatására Topsy először görcsösen befeszült, közben a teste sisteregni kezdett, majd a robosztus tömeg eldőlt. A bizarr produkciót döbbenet, majd taps fogadta. Edison nem csak egyszeri látványosságnak szánta az elborzasztó jelenetet, hanem filmre is vette azt. Aki akkortájt látta ezeket a képsorokat, nagyjából érti, milyen érzés lehet megnézni a Kean, a színészt.
Tovább olvasomMost megmutatja, milyen ára van a sikernek – interjú Harsányi Attilával
Egy XIX. századi angol színészóriás, Edmund Kean történetét vitte színre Tapasztó Ernő rendező és Harsányi Attila színművész. Az előadás már több fesztiválon is díjat nyert. Most először látható Miskolcon a Tudomány és Technika Házában április 27-én, hétfőn este 19:00 órától.
Tovább olvasom„Mindent egy lóra”: saját darabbal lép szintet a TTH Színpad Miskolcon
Rövidesen bemutatja első saját darabját a miskolci Tudomány és Technika Háza színházi műhelye, a TTH Színpad „Mindent egy lóra – Csehov továbbgondolva” című produkciója nemcsak egy új előadás, hanem egyfajta bemutatkozás is a közönség felé. A kezdeményezés azt jelzi, hogy a helyszín egyre tudatosabban építi saját arculatát a város kulturális életében.
Tovább olvasomMegnyílt a Latabár-terem – kamaraszínházzal bővült a TTH Színpad
Lassan két éve, hogy teljesen új színházi játszóhely jött létre Miskolcon: a TTH Színpad a Tudomány és Technika Házában. Tavaly, az első teljes évadban – tavasszal és ősszel – közel négyezer látogató kereste fel az alternatív színházi előadásokat. Az idén a civil alapítók továbbléptek: a nagyszínpados produkciók mellett egy kamaraszínházi sorozat is elindult.
Tovább olvasomHarsányi Attila, a Deboti Racing Team és a Herman Ottó Múzeum is a megyei Prima díj nyertesei közt
Szombaton este már tizenhatodik alkalommal rendezte meg a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezete a Prima díjátadó gálaműsorát a Miskolci Nemzeti Színházban. A rangos kulturális eseményen elismerték a megye legkiválóbb alkotóit, sportolóit és intézményeit, akik kiemelkedő teljesítményükkel gazdagítják a térség közösségét.
Tovább olvasomŐszi sztárparádé a TTH Színpadon: Gálvölgyi, Csuja, Eperjes és társai Miskolcon
A miskolci Tudomány és Technika Háza ősszel ismét színvonalas kulturális programokkal várja a közönséget. A TTH Színpad „Minőség, egyediség, exkluzivitás” jegyében hat különleges előadást kínál szeptember és november között, ahol a magyar színjátszás kiválóságai lépnek fel.
Tovább olvasom