Beépített nyomozók előtt cserélt gazdát Boldog István kenőpénze, számolt be egy érintett

Bár próbálkoztak kijátszani a rendszert, de semmi esélye nem volt a fideszes országgyűlési képviselőhő Boldog Istvánhoz köthető körnek, ugyanis a Blikk birtokába jutott iratok szerint több megfigyelő csapat is a nyomukban volt egy ideje. Boldog és nyolc társa ellen tavaly emeltek vádat hivatali vesztegetés elfogadása és más bűncselekmények miatt. Az ügyben több embert is letartóztattak, köztük a Boldog István jobbkezének tartott F. Petrát. A nő korábban a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés alelnöke volt. A Blikk birtokába jutott vádirat szerint a Boldoghoz köthető kör hivatali helyzetével, befolyásával visszaélve, jogellenesen manipulálta a megyei TOP (Terület- és Településfejlesztési…

Tovább olvasom

Áfacsalási ügy miatt tartottak házkutatást Lagzi Lajcsiéknál

Ismét nagy bajban lehet Galambos Lajos (59), akinek mocsai otthonát tíz nyomozó ma hajnali 6 órakor házkutatási parancsot lobogtatva lerohanta. Úgy tudni, egy sok milliós áfacsalási ügy áll a háttérben – számolt be róla a Blikk. Ezúttal a zenész felesége, Boglárka nyitott ajtót a rendőröknek, ugyanis Lajcsi pár napja külföldre utazott, hogy ott ünnepelje hétfőn esedékes, 60. születésnapját. A Blikk információi szerint később kiderült, hogy nem is a zenészhez, hanem a feleségét keresték. A Blikk információja szerint egy sokmilliós áfa-csalási ügyben indult nyomozás, emiatt jelentek meg az otthonuknál a nyomozók:…

Tovább olvasom

Megmutatta, hogyan lehet csalni Orbán Nemzeti Konzultációinak kitöltésével, jutalma, hogy rendőrök lepték el a lakását és mindent lefoglaltak

Pedig mennyivel egyszerűbb lett volna elmennie egy milliárdoshoz jachtozni, akkor kutya baja sem lenne. A kormány által vezérelt rendőrség nem tűri, ha belepiszkítanak a játékába. Azonosította a rendőrség azt a férfit, aki a legutóbbi nemzeti konzultáció fiktív adatokkal történő tömeges kitöltését lehetővé tevő programról osztott meg videókat közösségi felületen – közölte csütörtökön a rendőrség a honlapján. Közleményükben azt írták: a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni főosztálya feljelentések alapján folytat nyomozást információs rendszer vagy adat megsértése bűntettének gyanúja miatt. Az elsődleges információk szerint a legutóbbi nemzeti konzultáció…

Tovább olvasom

Kábítószerre bukkantak az ismert magyar humorista lakásán

Nagy mennyiségű drogot találtak az egyik népszerű magyar humorista, R. Gy. otthonában (a monogram így egyértelműen Rekop Györgyre utal). A Ripost a rendőrségtől úgy értesült, hogy egy bejelentést követően mentek ki egy XIX. kerületi Bethlen Gábor utcai lakáshoz. A házkutatás során a nyomozók az erkélyen rengeteg kábítószergyanús növényt találtak, amit lefoglaltak. A nyomozók a humorista és a párja ellen is vádat emeltek kábítószer-birtoklás és vétség gyanúja miatt. Index.hu, Fotó: RTL

Tovább olvasom