Idén ünnepli 70. születésnapját Kazincbarcika, ekkora kapott városi rangot, vannak, akik már az első társasházak felépülésére is emlékeznek. De mindenkinek csak figyelmébe ajánlani tudjuk ezeket a nem kis részben archív képsorokat, amelyek felidézik, milyen volt régen a város és hogyan változott az idők során.
Tovább olvasomCímke: polgármester
Ózdon végre megtisztíthatják a város egyik legszennyezettebb területét
Ezzel több évtizedes probléma megoldása kezdődik el. Eddig nemigen tehetett semmit az önkormányzat, mivel a terület magántulajdonban volt. Most azonban gyökeres változás történt, ebből az ózdiak csak profitálhatnak.
Tovább olvasomBeszólt az akkugyártó cég a sóskúti események miatt, döbbenetesen más a szemszögük
Az Andrada szlovén céget kiebrudalták Alsózsolcáról a tavalyi évben a helyiek határozott és egyértelmű fellépésének, ellenállásának köszönhetően. Az akkugyártó azonban nem adja fel, titokban megállapodott a sóskúti polgármesterrel és városvezetéssel. A helyiek nem kérnek belőle.
Tovább olvasomIgazán kitűnő fejlesztés kezdődik az ózdi tóparton
A tó most is csodálatos látványt és élményt nyújt a kilátogatóknak, de jelentős fejlesztésekkel még inkább feldobják. Vajon mi lehet az a plusz meglepetés?
Tovább olvasomAz ózdi polgármester kicsit jobban utánament a Volán-sztrájknak
A tömegközlekedést használóknak rengeteg bosszúságot okoz a napokban a Volánbusz dolgozóinak sztrájkja, ami miatt rengeteg busz nem járt vasárnap és hétfőn. Ám ha kicsit a dolgok mélyére nézünk, meglátjuk, hogy ez valahol a mi érdekünk is lenne, hogy támogassuk. Ebbe ásta mélyebbre magát Janiczak Dávid.
Tovább olvasomMegújulás: rengeteg utat újraaszfaltoznak Ózdon, 200 milliós keretet használnak fel
A város úthálózatának erősen lepusztult részei megújulnak, Janiczak Dávid mindig is fontosnak tartotta, hogy az ózdi utak állapotát minél inkább felújítsák a lehető leghamarabb. Most egy komoly lépés következik.
Tovább olvasomA kazincbarcikai önkormányzat 44 kis- és középvállalkozást támogat
A város igyekszik tenni az ellen, hogy a kis- és középvállalkozások ellehetetlenüljenek, vagy éppen csak a víz felett tudjanak maradni a multik mellett, így komoly támogatásokban részesültek.
Tovább olvasomRemek hír az ózdiaknak, heteken belül megkezdődik a bevásárlóközpont építése
A terület már rendben, a tervezési szakasz a végéhez közeledik, márciusban elkezdődhet a megvalósítás is az építkezésekkel. Új munkahelyek is létesülnek ezzel.
Tovább olvasomRengeteg a hiba az ózdi közvilágítást biztosító rendszerben, Janiczak Dávid lépett is az ügyben
Az MVM már a polgármester számára is érezhetően igen lassan haladt a több száz lejelentett, hibás kandeláber javításával, az izzók cseréjével, így személyes találkozón sikerült biztató eredményt elérnie. Ezen kívül egyre közeledik a közvilágítás teljes megváltozása LED-es rendszerre.
Tovább olvasomIsmét nekiment a DK Veres Pálnak: Korrupcióval és titkolózással vádolják
A miskolci DK nyílt levélben tette fel azokat a kérdéseket Veres Pálnak, amelyekre november óta nem kap választ. Többek között azt szeretnék, hogy legyen nyilvános a Diósgyőri vár és az Ellipsum Élmény- és Strandfürdő közpénzből megvalósuló projektjeinek teljes költségvetése.
Tovább olvasom