Komoly fordulat készülőben. A legtöbben már el is könyvelték, hogy a Mályiban megnyitó “Tavak Kapuja Park” átveszi az egykori Tündérkert helyét és végképp el kell temetnünk az emlékét. Most azonban a polgármester egy sokat sejtető poszttal jelentkezett.
Tovább olvasomCímke: megoldás
Diósgyőr felé egyirányúsítanák az Andrássy Gyula utca egy részét
De végleges döntés továbbra sincs az ügyről. A negyedkilométeres útszakasz a megváltozott környezet miatt mindenképpen beavatkozást igényel, ám egyelőre vita tárgya, hogyan is valósulna ez meg.
Tovább olvasomKörvonalazódik, hogy hamarosan egyre több helyen előre kell majd fizetnünk az éttermekben
Már most is vannak helyek, ahol kifejlesztettek különböző módszereket az idegesítő vendégviselkedések ellen. De még van megoldandó probléma. Sokszor ugyanis lefoglalnak asztalokat, ahova végül sosem érkeznek meg, illetve a nagyobb társaságoknál is gyakran marad néhány kifizetetlen tétel.
Tovább olvasomMiskolc számára is ez lenne a megoldás? Sárgábbá varázsolják a villamost Szegeden, mert túl sok a baleset
Az állandó ostrom alatt levő miskolci villamoson kívül még a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedő, úgynevezett tram-trainek esnek állandóan figyelmetlen autósok áldozatává. Bár a miskolci számokhoz képest jóval kevesebb a baleset, mégis átszínezik. Felkészül Miskolc?
Tovább olvasomÉvtizedes probléma: kiszorítanák a prostitúciót a Selyemrétről
Bár kijelölték a türelmi zónát évekkel ezelőtt, ennek ellenére a városrészben a probléma továbbra is jelen van, ahogy a lányok is.
Tovább olvasomÉvtizedes problémát oldanak meg a Jókai-lakótelepen
A miskolci körzetben több, régóta fennálló problémára körvonalazódik a megoldás, záros határidőn belül. Most már a részleteket is megismerhettük.
Tovább olvasomMérföldkő: végre megmozdult valami a megoldás felé a rendre árvízzel sújtott és lezárt BAZ megyei út ügyében
Amint megárad a Sajó, azonnal keresztülömlik a fontos bekötőúton, ami rövidesen annak lezárását hozza. Csak ebben az évben már harmadszor történt meg ez a hét elején. Most azonban végre megtették az első lépést a megoldás irányába.
Tovább olvasomKüszöbön a Dayka-átkötés problémájának megoldása
Néhány drasztikusabb lépéstől sem zárkózik el a Városháza illetékes főosztálya. Két működőképes alternatíva körvonalazódik a sok ötlet között, ismét visszakaphat az autóforgalom egy sávot, így kétsávossá bővítenék az egyik szakaszt, ahol hatalmas dugók vannak jelenleg.
Tovább olvasomÓzdon végre megtisztíthatják a város egyik legszennyezettebb területét
Ezzel több évtizedes probléma megoldása kezdődik el. Eddig nemigen tehetett semmit az önkormányzat, mivel a terület magántulajdonban volt. Most azonban gyökeres változás történt, ebből az ózdiak csak profitálhatnak.
Tovább olvasomMiskolc egyik utcájának burkolata totálisan leromlott, nem tűr további halasztást a javítása
Már a kukásautó sem vállalja, hogy behajt az utcába, olyan szinten borzalmassá vált az aszfalt, legalábbis ami maradt még belőle. Ám már közel a megváltás, a körzet képviselője ugyanis egy gyors és egy hosszú távú megoldást is felvázolt.
Tovább olvasom