“Alsózsolcát sem engedtük még el” – mondta az akkubontó beruházója

Meglepő információkról számolt be a 444.hu. Már azt hihettük, hogy megnyugodhatunk, nem fog közvetlen környezetünkbe települni az akkubontó, de a beruházó nyilatkozata újabb aggodalomra ad okot. A korábban Alsózsolcára, most Sóskútra tervezett akkumulátorfeldolgozóról tartottak zártkörű sajtótájékoztatót a cég képviselői. Az ügy előzménye, hogy  Előző héten akkora felháborodás fogadta a sóskúti fórumon a polgármestert, hogy végül lefújták az egész eseményt. Szakács Géza az üzem vezetője arról beszélt, hogy számukra Magyarországon két olyan régió van, ami kiemelten fontosnak számít. Az egyik Miskolc és Debrecen környéke a másik pedig a főváros és vonzáskörzete. Az…

Tovább olvasom

Beszólt az akkugyártó cég a sóskúti események miatt, döbbenetesen más a szemszögük

Az Andrada szlovén céget kiebrudalták Alsózsolcáról a tavalyi évben a helyiek határozott és egyértelmű fellépésének, ellenállásának köszönhetően. Az akkugyártó azonban nem adja fel, titokban megállapodott a sóskúti polgármesterrel és városvezetéssel. A helyiek nem kérnek belőle.

Tovább olvasom

Alsózsolca a példa – óriási balhé az akkugyár tervezett új településén is

Rafináltan próbálta megszervezni a lakossági (utólagos) tájékoztatót a polgármester, kizárva onnan rengeteg kritikus hangot és a sajtót is. A tömeg azonban erősebbnek bizonyult, Sóskút polgármestere pedig rendőrök gyűrűjében menekült saját települése lakosai haragja és számonkérése elől.

Tovább olvasom

A sóskúti önkormányzat helyett az LMP szervezett közmeghallgatást Sóskúton

Mivel a sóskúti önkormányzat nem tette meg, így az LMP szervezett közmeghallgatást a településre, ahol az oda tervezett akkumulátorgyárral kapcsolatban fejtették ki véleményüket a helyiek. Előzőleg Csárdi Antal az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese arról beszélt, hogy felháborítónak tartják, hogy sem Sóskút, sem Tárnok, sem Érd lakosságát nem kérdezték meg előzőleg, kívánnak újabb veszélyes üzemet látni néhány száz méterre természetvédelmi területtől és alig néhány kilométerre otthonaiktól.  A fórumra meghívták Sóskút polgármesterét, König Ferencet, a település jegyzőjét, az Andrada cég képviselőjét és Aradszki András (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselőt, ám jelenlétükkel egyikük sem tisztelte meg a rendezvényt. Január 17-én jelentette…

Tovább olvasom

Alsózsolca lehet a példa a hazai akkumulátor-krízisben

Alsózsolca és Sóskút is 2024. január 16-án értesült arról, hogy az állítólag szlovén tulajdonosi hátterű Andrada Group Kft. akkumulátor-újrahasznosító üzemét a Miskolc melletti Alsózsolca helyett a Pest megyei Sóskúton valósítaná meg. Erről a hírről minden érintett a HVG cikkéből értesült, és még a szkeptikusuknak is lélegzetnyi örömet jelentett a győzelem.

Tovább olvasom

Mégsem Alsózsolcán építik fel az akkufeldolgozót, bejött a hatalmas lakossági ellenállás

Nagyon úgy tűnt, hogy nem úszhatják meg a helyiek, hogy a mérgező anyagokkal dolgozó üzem Alsózsolcán telepedjen le az ivóvízbázis kellős közepén. A lakosság egységes és határozott tiltakozása eredményre vezetett, a szlovén cég az ország másik felén építi fel akkuüzemét.

Tovább olvasom