Tudta, hogy a Fidesz és politikusa „maradéktalanul valóra váltotta” korábbi választási ígéretét? Mármint ami a diósgyőri bevásárlóközpont/pláza létrehozására irányult. Persze, ez csak a „fideszes” valóságban történt meg… A valódi valóságban még csak most jön a java: botrányok és kavarodások várhatók a bulgárföldi Spar áruház építése körül. Egy korábbi ciklus országgyűlési választási kampányának ígérete volt az akkori kormánypárti jelölt (vagyis: a kormány) részéről, hogy bevásárlóközpontot „ad” a diósgyőrieknek. Ezt azóta is nagyon sokan számom kérik rajta, illetve pártján. Az illetőt a „nemzeti oldal” a legutóbbi választáson már nem is indította semmilyen…
Tovább olvasomCímke: bevásárlóközpont
Pulóvertolvajokat keres a miskolci rendőrség
Januárban loptak egy bevásárlóközpontban – felismeri őket?
Tovább olvasomÚgy tűnik új Lidl nyit Miskolcon, a diősgyőriek azonban megint hoppon maradtak
A közösségi médiában a napokban jelent meg egy fotó, mely arra enged következtetni, hogy Miskolc egy újabb Lidl-nek ad otthont a közeljövőben. Ezzel kapcsolatban az üzletlánc sajtóosztályához fordultunk kérdéseinkkel.
Tovább olvasomNagy érdeklődés mellett nyitott meg Miskolc új bevásárlóközpontja
Megnyitotta kapuit a Mi-Shop, Miskolc legújabb bevásárlóközpontja, amely a város déli bejáratánál, a Pesti úton, az EcoFamily mellett kapott helyet. A nyitónapon már reggel nagy volt a forgalom, a vásárlók jelentős része a Rossmann drogéria 15 százalékos nyitási akciója miatt érkezett.
Tovább olvasomFelcsillant a remény Encsen a bevásárlóközpont ügyében
Hiába döntöttek úgy az encsiek még 2021-ben, hogy fontos lenne számukra egy úgy bevásárlóközpont, a beruházáshoz kormányzati engedélyre van szükségük a plázastop törvény miatt. Eddig pedig nem sikerült a kormányt meggyőzniük. Lázár János építési és közlekedésügyi miniszter sárospataki fóruma után azonban újra felcsillant a remény.
Tovább olvasomRossmann, Háda és Sinsay is lesz Miskolc legújabb bevásárlóközpontjában
Rövid idő leforgása alatt teljesen átalakult Miskolc déli bejárata: a korábban üres, poros területen mára a Mi-Shop névre keresztelt létesítmény várja hamarosan a látogatókat a Pesti úton.
Tovább olvasomBAZ megye: napról napra megjelennek a kéregető gyerekek a bevásárlóközpontoknál
Miskolc is erősen érintett az ügyben, de Ózd és a többi borsodi város sem marad ki belőle. Az utóbbi időben láthatóan megnövekedett a (kolduló, kéregető) gyerekek száma a bevásárlóközpontoknál.
Tovább olvasomFriss részletek derültek ki Miskolc új bevásárlóközpontjáról, őszre el is készülhet
Kétezer-egyszáz négyzetméteren készül kereskedelmi üzlethelyiség Miskolcon, a Mi-Shop komplexuma két részletben valósul meg, az első fele már őszre készen lehet. Íme a részletek.
Tovább olvasomÍgy néz ki most a miskolci terület, ahová a fideszes Kiss János a kampányban bevásárlóközpontot ígért – videó
Gyakorlatilag egy kapavágás sem történt, miközben Kiss János „garantálta”, hogy bevásárlóközpont fog épülni. Igaz, ezt még a 2022-es választások előtt ígérte, ennek megvalósulását pedig magunk is láthatjuk.
Tovább olvasomVisszatekintő: három évvel ezelőtt ígérte meg Kiss János a diósgyőri bevásárlóközpontot
Megválasztása esetén rengeteg mindenre vállalkozott, hogy „garantálja”, hogy megépül, elkészül, megújul. Így bő három év távlatából láthatjuk, mi valósult meg ezekből. Gyakorlatilag semmi.
Tovább olvasom