Nyilvánosságra kerültek az idei vagyonnyilatkozatok, gyorsan kezdjük el sajnálni a fideszeseket

Szinte alig tudnak valamit megtakarítani és szétveti őket az adósság. Orbán Viktor miniszterelnöknek továbbra is szinte „semmi vagyona nincs”, Szijjártó Péter harminc millióval tartozik a saját szüleinek, de Kövér László és leginkább Varga Judit dokumentuma igazán figyelemre méltó. De hát megtehetik, mi pedig választhatunk, hogy hiszünk-e annak, hogy a Fidesz egy szegényház, vagy sem. Orbán Viktort már-már sajnálni lehetne Orbán Viktor vagyonnyilatkozatát látva például bizonyára sokan lepődnének meg. Vagy nem. A papír ugyanis azt állítja, hogy a kormányfő és Lévai Anikó visszafizette a tavaly még 882 110 ezer forintos hitelt, amely eredetileg…

Tovább olvasom

A pedagógussztrájk sokkal több, mint egyszerű munkabeszüntetés, rég nem csak a tanárokról szól

Már az utolsó utáni órában vagyunk, talán már túl is léptük. Olyan szintű deformáció történt az elmúlt évtizedekben a közoktatásban dolgozók munkakörülményeit és megbecsülését illetően, aminek csak egy kisebb szelete a nevetséges fizetés. Amikor a pedagógusok figyelmeztető-sztrájkjára gondolunk, jusson eszünkbe, hogy gyermekeink jövője is a tét a következő hetekben. Sermer Ádám elemzése rengeteg fontos dologra rámutat. A borsodi képviselőjelölt saját Facebook-oldalán ecsetelte véleményét a mostani sztrájkról. „Néhány perc múlva indul a pedagógussztrájk. (azóta már tart is) Talán az elmúlt 12 év egyik legfontosabb társadalmi reakciója lesz ez a 2 rövid…

Tovább olvasom

A vidéki emberek ledöbbennek, hogy létezik a Fideszétől eltérő valóság is – komoly a kormány agymosása

Elképesztő a kormánypárti média túlsúlya, ez leginkább a kistelepüléseken érhető tetten, ahova gyakorlatilag csak Orbánék propagandája jut el és az ország valódi problémáiról nem is igen tudnak semmit. Ha szembesülnek valamivel, mindenki azt gondolja, egyedi, helyi apró probléma lépett fel. A „Nyomtass te is!” eljuttatása a megfelelő célközönséghez ezért is döntő fontosságú. Vidéken attól rettegnek éppen, amitől a Fidesz a folyamatos agymosás során el akarja érni, hogy rettegjenek. Néhány éve még az emberek nagy százaléka a migránsoktól félt, az a lemez már lejárt, most attól félnek, hogy a gyermekeinket nemátalakító…

Tovább olvasom

A Fidesz-kedvenc Rákay Philip 4,5 milliárdnyi közpénzből forgathat filmet

Aki elég közel édesgette magát a NER vezéreihez, bármikor kaphat is kivételes adományokat a mi pénzünkből. Fő a függetlenség és a szakmai hozzáértés… vagy mégsem? 4,5 milliárd forint támogatást szavazott meg a Nemzeti Filmintézet (NFI) Filmszakmai Döntőbizottsága a Rákay Philip-féle Petőfi-film gyártására – derült ki az NFI közleményéből. A Most vagy soha! című filmre megszavazott 4,5 milliárd forintból 2 milliárd egyedi kormányhatározat alapján érkezik. A monumentális produkció egyik izgalmas kihívása az 1848-as Pest-Buda korhű megelevenítése a legendás Pilvax kávéházzal és a Landerer-nyomdával, az 1847-ben átadott, gyönyörű Nemzeti Múzeummal, korhű piacokkal,…

Tovább olvasom

Karácsonyékat akarták lejáratni, de egy komoly fideszes szál jött elő, Gattyán György pártja is érintett lehet

A budapesti főpolgármester szerint már senki számára nem lehet kérdés, hogy hatalmas kamukkal próbálták lejáratni az ellenzéki összefogást és városvezetést, ám ehelyett úgy tűnik, fideszes pénzemberek ügyeskedése rajzolódik ki a városháza-ügyben. A hirtelen a semmiből feltűnő Gattyán György pártjának alelnöke is vastagon benne lehet a buliban. A főpolgármester meghallgatásával folytatódott hétfőn a fővárosi önkormányzat többpárti, a Városháza-ügyet vizsgáló bizottságának munkája. Az ülésen Karácsony Gergely a Telex beszámolója szerint bejelentette: vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi amiatt, hogy Schadl György, a Völner–Schadl-ügy egyik főszereplője, a Magyar Bírói Végrehajtói Kar tavaly novemberben letartóztatott elnöke korábban gyanús ingatlanügyleteket kötött két…

Tovább olvasom

Agrárminiszter: Remek lépés az árstop, a kereskedők részéről legyen már ennyi szolidaritás

Vajon egyetlen egyszer megérjük, hogy a Fidesz és holdudvara vállal szolidaritást a társadalommal, vagy mindig csak a bérből és fizetésből, illetve kisvállalkozásból élők fizetik meg a kormány lépései miatt szükséges szolidaritást? Nagy István nem meglepő módon egyetért Orbánék árstopjával, szerinte ez nem okozhat gondot a kereskedőknek. Bőven belefér a kereskedők akciós keretébe az, hogy most társadalmi szolidaritással segítenek megfékezni az inflációt – ezt mondta Nagy István agrárminiszter a Kossuth Rádióban vasárnap arról, milyen hatása lehet a kormány által bevezetett hatósági élelmiszeráraknak. A hivatalos indoklás szerint azért volt szükség az árstopra,…

Tovább olvasom

Ellentmondás: az immunológus szerint semmi szükség 4. oltásra, miközben Orbán már javasolja is annak felvételét

Amikor a virológus és a miniszterelnök véleménye szöges ellentétben áll egymással. A szakértő egyértelműen kijelentette, hogy a három vakcina tökéletesen stimulálja az immunválaszt a szervezetben, így teljesen felesleges ugyanilyen oltóanyagokból negyedik, ötödik, illetve hatodik dózis. Hogy is van ez? Hat hónappal a harmadik oltás után javasolja a negyedik oltást a kormány – jelentette be Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádióban. A miniszterelnök ugyanakkor hozzátette, hogy a negyedik oltás szükségességéről mindenki konzultáljon a háziorvossal. Az ATV Híradójának azonban Lisziewcz Julianna immunológus arról beszélt, hogy nincs szükség negyedik oltásra. „A T sejtes immunválaszt három vakcina tökéletesen…

Tovább olvasom

A Fidesz régi-új kampányeszköze a totálisan eltorzított arányú képes illusztráció

Korábban is előfordult már olyan Orbán Viktor kormányzása idején, hogy a propaganda szempontjából „véletlenül” egészen eltolt és eltorzított arányban láthattunk emelkedéseket és csökkenéseket, például adókban, keresetekben, árakban. Most azonban nagyon ráerősítettek ezekre a véletlenekre… A kormányzati élelmiszerárstop, pontosabban élelmiszerárSTOP szükségességének illusztrációjaként adta ki péntek délután a Magyar Távirati Iroda az alábbi grafikont, amin első ránézésre az látszik, hogy a tej ára az egekbe szökött: egy ideig lent poroszkált, de aztán kilőtt az egekbe. A Telex.hu hívta fel a figyelmet a nem először megtörténő, furcsa torzításra. Hát nem volt már ideje egy…

Tovább olvasom

Az élelmiszerárak felső határhoz kötése rengeteg embernek kárt okoz majd, az inflációt azonban csak kicsit lassítja

Ismét egy propaganda-ízű lépés Orbán Viktortól (benne a személyes bejelentéssel és a beharangozással), ami az államnak nem okoz kárt, a fogyasztók szintén nem nyernek vele sokat, ugyanakkor a piacgazdaságban szokatlan lépéssel a kisvállalkozóknak újabb lórúgást jelenthet. Hat alapvető élelmiszer esetében jelentette be az árak október 15-i szinten befagyasztását a miniszterelnök. Orbán Viktor közlése alapján február elsejétől felső határa lesz a búzafinomliszt, a 2,8 százalékos tej, a kristálycukor, a sertéscomb, az étolaj és a csirkemell árának. Az, hogy miért pont ezeket a termékeket határozta meg a kormány, vissza lehet vezetni arra,…

Tovább olvasom

„Csak a bűnösök titkolóznak, a Fidesz hozza nyilvánosságra az Operatív Törzs üléseinek jegyzőkönyveit”

A Momentumnál kicsapta a biztosítékot (jó eséllyel nem csak náluk), hogy az eddig is rengeteg logikátlan járványügyi védelmi döntést hozó Operatív Törzs teljes titkolózásba burkolózik tíz évre. Mit kell ennyire titkolni? A járványügyi adatok részleteit eddig is titkolta a Fidesz és holdudvara, de most már az elvileg értünk létrehozott Operatív Törzs üléseinek jegyzőkönyveit is el kell tüntetni a szemünk elől? A fideszes politikusok határozottan állítják, a járványkezeléssel kapcsolatos döntéseket szakmai alapon hozzák meg, ám hogy ez valóban így van-e, nem tudhatjuk, mert az operatív törzs üléseinek jegyzőkönyveit 10 évre titkosították.…

Tovább olvasom