Lassan vége a szeptembernek, és habár nem indult zökkenőmentesen a tanév, lassan mégis normalizálódik az új rend. Augusztus végén arról írtunk, hogy hiába a számos kritika, a Magyar Közlönyben megjelent a mobiltelefonok iskolából történő kitiltására vonatkozó rendelet. Szeptember első heteiben pedig miskolci diákokkal beszélgettünk arról, hogy mit tapasztalnak a saját intézményükben, hogyan alakulnak az offline napok. Szerettünk volna a kulisszák mögé is bepillantani, ezért interjút készítettünk dr. Ábrám Tiborral, a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon főigazgatójával.
Tovább olvasomCímke: mobiltelefon
Erőszakkal vette el ismerőse mobiltelefonját
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy tavalyi eset miatt indított.
Tovább olvasomAhány suli, annyi szokás: ilyen volt a mobiltiltással induló iskolakezdés Borsodban
Az idei tanévtől már nem használhatják a diákok tanítási időben a mobiltelefonjaikat, azokat le kell adniuk a nap elején. Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár szerint „a puding próbája az éves”, és bizony a Borsod24 által megkérdezett diákok és tanárok változó sikerekről számolnak be. Megszólalóink nem vállalták véleményüket névvel, illetve azt is kérték, hogy az intézményt se nevezzük meg.
Tovább olvasomMiskolci és országos reakciók a mobiltelefon bevitelét nem engedő rendelet ellen
Indul a tanév, és az egyik legnagyobb változás, hogy tilos lesz bevinni az oktatási intézményekbe mobiltelefonokat és más tömegkommunikációs eszközöket a diákoknak. Az értelmetlenül kitalált tiltó rendeletről kérdeztünk érintetteket.
Tovább olvasomÍme a legújabb tervezet: az iskolákban nemcsak a diákok, de a tanárok sem mobilozhatnak
Ismét Pintér Sándor minisztériuma jött elő teljesen új ötletével, azon kívül, amit már korábban is tudtunk, hogy vizsgáztatná a tanárokat egy tízórás tanfolyam anyagából, most már az is egyre valószínűbb, hogy a pedagógusok sem használhatnák csak úgy a mobiltelefonjukat. Nagy segítség ez a magyar családoknak.
Tovább olvasomBAZ megyei diákok, figyelem! Egy seregnyi dolog tiltólistás lesz az iskolákban szeptembertől
A kormány igen drasztikus szigorítás küszöbén áll, ami az iskolákat illeti. Tilos lesz többek között energiaitalt még bevinni is az intézményekbe, a mobilokat, okosórákat pedig egész napra elzárnák. Drákói szigor jön szeptembertől.
Tovább olvasomKocsi tetejéről leeső mobil került vissza tulajdonosához egy jóindulatú miskolci férfi jóvoltából
Ebben a barátságtalan, önző, sokszor jéghideg világban mindig jó érzés ilyen történeteket olvasni, különösen Miskolcon. A segítőkészség még nem halt ki teljesen az emberekből, de tény, hogy sokkal jobban kell keresnünk.
Tovább olvasomSokkoló, ahogy Szerencsen pillanatok alatt kilopták a fiatal hölgy kezéből a mobilját – videó
A rablásnak bőven voltak előzményei, vegyük észre az árulkodó jeleket és ne bízzunk meg bárkiben. A rabló pillanatok alatt elfutott a könnyen szerzett zsákmánnyal. Ijesztő képsorok Szerencsről.
Tovább olvasomA becsületes város? Kazincbarcikán három esetben is a becsület győzött a mohóság felett
A mai, borzalmasan elferdült világban mindig remek érzés ilyen történetekkel szembesülni, főleg ha az éppen Kazincbarcikán történik. Bármelyik esetben a megtaláló simán zsebre vághatta, illetve eladhatta volna könnyen szerzett prédáját, ám mindannyiszor hihetetlen becsületességről tettek tanúbizonyságot.
Tovább olvasomElőkerült L.L. Junior mobilja – a becsületes borsodi megtaláló nem kérte a busás jutalmat
Mint arról korábban a Borsod24 is beszámolt, egymillió forintot ajánlott fel L.L. Junior annak a becsületes megtalálónak, aki a miskolci koncertje után elveszett telefonját visszaszolgáltatja neki. Az énekes nem véletlenül aggódott a készüléke miatt, hiszen azon számos privát adat és családi felvétel található. – Nyilván hívtam, de nem csöng ki a telefon, és nem látszik a lokátoron sem, ezért is tettem ki a felhívást. Azért ajánlottam ekkora összeget, mert a telefon 500 ezer forintba került és megdupláztam a megtalálói díjjal. Szeretném visszakapni a privát képeimet – mondta a telefon eltűnése után nem sokkal…
Tovább olvasom