A miskolci nyomozók a lakosság segítségét kérik az elkövető azonosításához.
Tovább olvasomCímke: pénztárca
Kifosztotta volt tanárát Miskolcon, csak ezer forint volt a pénztárcában
Az idős férfi figyelmét azzal terelte el, hogy egy pohár vizet kért tőle. A nagy zsákmány azonban elmaradt, ráadásul a rendőrök is gyorsan elfogták a tolvajt.
Tovább olvasomA becsületes város? Kazincbarcikán három esetben is a becsület győzött a mohóság felett
A mai, borzalmasan elferdült világban mindig remek érzés ilyen történetekkel szembesülni, főleg ha az éppen Kazincbarcikán történik. Bármelyik esetben a megtaláló simán zsebre vághatta, illetve eladhatta volna könnyen szerzett prédáját, ám mindannyiszor hihetetlen becsületességről tettek tanúbizonyságot.
Tovább olvasomA barcikai Kolorfesztiválon új szabályokat hoznak a visszaváltható poharakra
Kétfajta méretben lehet kérni majd “RePoharat” a fesztivál ideje alatt, de használatánál és visszaváltásánál is be kell tartanunk bizonyos szabályokat. Ha így teszünk, óvjuk a környezetet is, meg a pénztárcánkat is.
Tovább olvasomFelháborító: szívességet tett egy fáradt ismeretlennek, aki hálából meglopta Miskolcon
Harmincöt-negyven évvel ezelőtt szinte természetes volt, hogy az emberek stoppal gyorsan eljuthatnak bárhova, szívesen fel is vették a járművezetők a stopposokat, kisegítve őket akár szorult helyzetükből, akár csak szívességet tenni nekik. Mostanában viszont éppen az ilyen történetek miatt már senki nem szeret önzetlen lenni.
Tovább olvasomPénztárcatolvajt keres a miskolci rendőrség
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét. A Miskolci Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen személlyel szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint 2023. február 6-án 13 óra előtt egy miskolci üzletben, ez idáig ismeretlen férfi egy padon felejtett pénztárcát tulajdonított el. A tárcában a sértett személyes irata, kettő darab bankkártya, illetve több mint 700.000 forint összeget képviselő forint, euró, és cseh korona volt. A Miskolci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a felvételeken látható férfival kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját…
Tovább olvasomPénztárcát loptak a Tiszai pályaudvarról, keresi őket a rendőrség
A lopás még május végén történt, a kamerák felvételei alapján ezt a férfit és nőt keresik a zsaruk, a lakosság segítségét kérik a pontos beazonosításhoz. A gyanú szerint egy férfi és egy nő május 26-án a Tiszai pályaudvar egyik pénztárának pultjáról eltulajdonította egy utas korábban ott felejtett tárcáját, amelyben iratok és pénz volt. A rendőrség a lakosság segítségét kéri azonosításukhoz – írja a Minap.hu. A Miskolci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a képen látható személyekkel kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Továbbá a…
Tovább olvasomPénztárcát lopott Miskolcon, a rendőrség keresi a hölgyet
Az eddigi információk szerint az enyveskezű nő egy miskolci bisztróban gondolta úgy, hogy egy elérhető közelségben levő pénztárca a sajátja lesz. A Miskolci Rendőrkapitányság 05010/4762/2021. bűnügyi számon lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettessel szemben. A gyanú szerint egy nő 2021. december 10-én egy miskolci bisztróban eltulajdonította az egyik ott dolgozó alkalmazott pulton hagyott pénztárcáját a benne lévő iratokkal és készpénzzel együtt. Az esettel kapcsolatban szükségessé vált a felvételeken látható nő személyazonosságának megállapítása. A Miskolci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a képen látható személlyel kapcsolatban, hívja a…
Tovább olvasomA kilencéves, rettentően becsületes kislány az internet új sztárja
Talpra esetten és gyorsan feltalálta magát az új helyzetben és fel sem merült benne, hogy zsebre vágja a talált tárgyat. Egy kislány már kilencévesen sokkal becsületesebb, mint egynéhány felnőtt. Ugyanis a 112-es segélyhívónak jelentette be, hogy egy romániai Beszterce-Naszódi buszmegálló padján pénztárcát talált. A részletekről a Blikk.hu számolt be. – 112, milyen veszélyhelyzetben van? – Jó napot kívánok! Kérem, vegyék fel a kapcsolatot a rendőrséggel, mert megtaláltam egy hölgy pénztárcáját. Kinyitottam, hogy megnézzem, kié, és nem hagynám itt, hogy valaki más ellopja. – így kezdődik a telefonbeszélgetés, amit a romániai Különleges Távközlési Szolgálat…
Tovább olvasomÓzdon talált egy bankkártyát, megpróbált vele fizetni – rossz ötlet volt
Jogtalan elsajátítás vétség, és készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétség megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást az Ózdi Rendőrkapitányság egy 32 éves helyi asszonnyal szemben – közölte a rendőrség. Az eljárás adatai szerint a gyanúsított 2021. március 5-én 12 óra előtt az egyik ózdi postahivatalban talált egy pénztárcát. A tárcában bankkártya, SZÉP- kártya, és több mint 50.000 forint készpénz volt. Az elkövető a talált tárgyakat nem adta le a kártyatulajdonos bankban, hanem egy élelmiszerüzletben próbált meg a fizetőeszközökkel vásárolni, de azokon nem volt fedezet, így a tárcában talált pénzzel egyenlítette ki a…
Tovább olvasom