A becsületes város? Kazincbarcikán három esetben is a becsület győzött a mohóság felett

A mai, borzalmasan elferdült világban mindig remek érzés ilyen történetekkel szembesülni, főleg ha az éppen Kazincbarcikán történik. Bármelyik esetben a megtaláló simán zsebre vághatta, illetve eladhatta volna könnyen szerzett prédáját, ám mindannyiszor hihetetlen becsületességről tettek tanúbizonyságot.

Tovább olvasom

A borsodi roma házaspár ötven éve él együtt, becsületes munkával csodálatos életet teremtettek – videó

Horváthék elmondták, mi kell ahhoz, hogy fél évszázadon át képesek legyenek együtt maradni. A férj a mai napig dolgozik, ahogy egész életében ezt tette. Takaros, szép, rendezett házban laknak, az unokákkal is van idejük foglalkozni. A cigányság számára az egyik legcsodásabb példa lehet Horváth Zoltán és felesége, Magdika története. A munka, az egymás iránti szeretet határozta meg életüket, ami ötven éve rendezett. Amit sikerült felépíteniük, azt mind a két kezükkel tették, a semmiből indultak és remek bizonyítéknak számítanak arra, hogy becsületes munkával is ki lehet törni, fel lehet emelkedni a…

Tovább olvasom

A kilencéves, rettentően becsületes kislány az internet új sztárja

Talpra esetten és gyorsan feltalálta magát az új helyzetben és fel sem merült benne, hogy zsebre vágja a talált tárgyat. Egy kislány már kilencévesen sokkal becsületesebb, mint egynéhány felnőtt. Ugyanis a 112-es segélyhívónak jelentette be, hogy egy romániai Beszterce-Naszódi buszmegálló padján pénztárcát talált. A részletekről a Blikk.hu számolt be. – 112, milyen veszélyhelyzetben van? – Jó napot kívánok! Kérem, vegyék fel a kapcsolatot a rendőrséggel, mert megtaláltam egy hölgy pénztárcáját. Kinyitottam, hogy megnézzem, kié, és nem hagynám itt, hogy valaki más ellopja. – így kezdődik a telefonbeszélgetés, amit a romániai Különleges Távközlési Szolgálat…

Tovább olvasom