Az idei tanévtől már nem használhatják a diákok tanítási időben a mobiltelefonjaikat, azokat le kell adniuk a nap elején. Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár szerint “a puding próbája az éves”, és bizony a Borsod24 által megkérdezett diákok és tanárok változó sikerekről számolnak be. Megszólalóink nem vállalták véleményüket névvel, illetve azt is kérték, hogy az intézményt se nevezzük meg.
A diákok és a pedagógusok tapasztalatait a hétvégén szedtük össze. Volt olyan, aki már az első nap után látta, “tiszta káosz az egész”, míg mások igyekeztek a lehető legjobb megoldást kitalálni a mobiltelefonok megőrzésére.
Az egyik borsodi általános iskolában az osztályfőnök az első tanítási nap első órájában leszögezte a diákjainak, nem hajlandó “harcolni” tanulóival a mobilok miatt. Egy 8. osztályos tanuló elmondta, a társaival együtt, a tanárnő iránti tisztelet miatt, leadták a mobiljukat, már aki vitt be, és a nap végén visszakapták. Másnap azonban matematika órával kezdtek, egy másik tanárral, ahol a pedagógus csak annyit kért tőlük, kapcsolják ki telefonjaikat, és hagyják azokat az iskolatáskáikban.
“Volt, aki szünetben elővette a telefonját, nyomkodta, aztán a következő óra előtt visszatette” – fogalmazott az egyébként kitűnő tanuló, aki szerint nem igazán hatotta meg az iskolájukban az eset sem a diákokat, sem a tanárokat, hiszen “eddig is volt valamilyen szigor, órán nem letett tavaly sem telefonozni”.
A szomszédos középiskola egyik testnevelés szakos pedagógusával is beszélgettünk tapasztalatairól. Az ő személyes véleménye az, hogy a változó világhoz a társadalomnak is alkalmazkodnia kell, és szerinte a változás nem ezt jelenti. Úgy véli, akik intelligensek, azok be tudják tartani a még értelmetlen korlátozásokat is, és kibírják telefon nélkül.
“Testnevelésórán eddig sem használt senki telefont, de most már legalább nem aggódom amiatt, hogy az öltözőben lopás történik” – mondta a középkorú férfi, utalva arra, hogy kollégái már a nap elején begyűjtik a mobilokat, majd széles mosollyal az arcán folytatta rövid beszámolóját. “Most már ők aggódnak inkább, hogy elhagyják azokat, amelyek összértéke akár az egymillió forintot is meghaladhatja. Nekem most nincs osztályom, úgyhogy ez a felelősség egyelőre elkerül engem.”
A megyeszékhely egyik jónevű középiskolájában igazgatói figyelmeztetés jár annak, akit rajtakapnak telefonozás közben. Az okos eszközöket – beleértve az okosórákat is – ugyanis a nap elején le kell adnia minden diáknak az osztályfőnökénél. Volt olyan, aki már az első napon egy régebbi telefonját adta le kikapcsolt állapotban, miközben táskája zsebében ott lapult bekapcsolt állapotban a jelenlegi mobilja.
“Az osztálytársam az interneten olvasott utána, hogyan tudja majd kijátszani a rendszert” – avatott be az egyik diák. “Azt is tanácsolta, mindenki állítson ébresztőt a telefonjára, különböző időkre, hogy mindig rezegjen. Ezt is a neten olvasta, hogy valahol megcsinálják. Szünetben nem tartózkodhatunk az osztályteremben, de a folyosón is majdnem minden második diáknál van telefon, szóval simán ki lehet játszani egyelőre a rendszert, mert az intés ellenére senki nem ellenőriz minket a szünetekben.”
Van olyan középiskolai osztály, egy másik városban, ahol a következő módszert találták ki. Minden osztálynak van egy értékmegőrző doboza, amibe az első órát tartó tanár összeszedi a telefonokat, majd az utolsó órát tartó kollégája kiosztja azokat a tanítási nap végén. Ez azonban extra feladattal jár a tanároknak, hiszen a szünetekben meg kell keresniük azt a kollégát, akinek átadhatják a dobozt, és ez nem egyszerű egy olyan intézményben, amelynek három épülete is van. Az információt szolgáltató pedagógus elárulta, reméli, valami jobb módszert is találnak erre.
Egy általános iskolában körüzenetet küldött az igazgató a szülőknek, amiben arra kérte őket, aki teheti, mobiltelefon nélkül küldje gyermekét az intézménybe, hiszen probléma esetén az iskolából fel tudják hívni a szülőt. Itt is beszedik a telefonokat, osztályonként, a “csomagokat” pedig a tanáriban gyűjtik, az arra kijelölt helyen.
Úgy tűnik, ahány iskola, annyi szokás. A megkérdezettek nagyobb része úgy véli, talán néhány hét múlva “beáll valami rend”, így portálunk is figyelemmel fogja követni a változásokat.
(kiemelt képünk illusztráció)
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!