Tovább csúszik a miskolctapolcai park átadása

Megosztás

A közelmúltban a Borsod24 is többször beszámolt arról, hogy jó ütemben halad a az Őspark, a Geometrikus park és a hozzá kapcsolódó sétányok rekonstrukciója. Habár nem volt kétség, hogy némi csúszással készül el a projekt, mégis úgy tűnt, hogy a -legutóbb kitűzött- május végi határidő tartható.

Miskolc ékkövét továbbra is nélkülöznünk kell, jelentette be Veres Pál ma reggeli Facebook-bejegyzésében.

Mint írja, a munkálatoknak május 31-re kellett volna befejeződniük, de nemrég azt a tájékoztatást adta a projekt felelőse, hogy a kivitelező nem készül el a vállalt időpontig. Ez egyedül a tavi híd esetében igazolható, hiszen csak a munkálatok közben derült ki, hogy szükség van a híd teljes felújítására. Minden másnak határidőre el kellett volna készülnie, írja csütörtök reggeli bejegyzésében Veres Pál.

A polgármester szerint ez így Miskolcnak, és a miskolciaknak elfogadhatatlan, ezért utasította azonnal a projektfelelőst, hogy a lehető leghatározottabban érvényesítsék Miskolc és a miskolciak érdekeit, és azonnal vizsgálják ki, miért nem tartotta a kivitelező a vállalt átadási időpontot.

Az eredeti tervek szerint már márciusban át kellett volna adni a megújított részeket és lezárni a projektet, de már akkor látszott, hogy „előre nem látható nehézségek” lassították a munkákat, így eleve mintegy 70 napos késésben voltak az építők. Ez alapján módosították a határidőt május 31-re.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek