A Magyar Zsidó Örökség Útja Kelet-Magyarországon című zarándokút sátoraljaújhelyi megvalósítási helyszíne készült el, ezzel csatlakozott Miskolchoz, Makóhoz, Nagykállóhoz és Nyírtasshoz. A mintegy 331 millió forintos beruházás során egy 75 férőhelyes zarándokszálláshely került kialakításra a város egykori kollégiumának épületében. A négyszintes létesítményben többek között egy imaterem, valamint egy korszerű kiállítástechnikai eszközökkel felszerelt kiállítótér is helyet kapott. Sátoraljaújhely egykor a haszid zsidóság központja volt, a városban élt Teitelbaum Mózes csodarabbi, a haszidok tanítója, akinek sírját ezrek keresik fel halála évfordulóján szerte a nagyvilágból. ’’Korábban a csodarabbi sírjához érkező zarándokok számára nem állt…
Tovább olvasomCímke: Miskolc
Májusig elkészülhet a miskolci művészeti központ felújítása
Európai uniós források, kormányzati és önkormányzati pénzek kerülnek felhasználásra. Körülbelül nyolcvanöt százalékos készültségi szintnél tart az egykori Szentpáli iskola épületének felújítása – mondta el a polgármesteri hivatal pályázati osztályának vezetője. Miklós Viktor kiemelte, mivel az épület helyi védettség alatt áll, a homlokzatot az eredeti állapotba kellett visszaállítani. – Ennek figyelembevételével választotta ki a kivitelező az ablakokat, sőt azok színét is ez alapján választották meg. A tetőfedésnél is látható, hogy igyekeztünk olyan cserepet választani, ami korhű, és ami megőrzi ennek az épületnek az eredeti szépségét – mondta el Miklós Viktor, aki kiemelte:…
Tovább olvasomMit gondol Miskolcról és a helyi problémákról az ellenzék jelöltje, Szilágyi Szabolcs?
BAZ megye egyes számó választókerületében, vagyis Miskolcon és környékén Szilágyi Szabolcs az Egységben Magyarországért képviselőjelöltje, vele készítettünk interjút. Szilágyi Szabolcs nem volt mindig közszereplő, hogyan írná le a politika előtti éveket? Korábban dolgoztam gyárban és kereskedelemben is, ám életem egyik legmeghatározóbb pillanata az volt, amikor jelentkeztem tartalékos katonai szolgálatra 2016 és 2019 között. Gyerekkori álmom volt, hogy kipróbáljam magam katonaként, édesapám erre mindig legyintett, azt mondta, mire én odakerülök, megszüntetik a sorkatonai szolgálatot. Így is lett, ám 2016-ban mégis lehetőségem nyílt jelentkezni. Aztán persze kiderült, hogy angyalbőrben mindig kicsit más,…
Tovább olvasomIsmét álhírek jelentek meg a Búza téri piacról, a miskolci önkormányzat most már jogi útra tereli az ügyet
„Valakiknek” politikai érdekei fűződnek ahhoz, hogy hamis híreket terjesszenek Miskolc egyik legfontosabb piacáról. A városvezetés azonban most már nem megy el szó nélkül az egyértelmű álhírterjesztés mellett. Nem történt rendkívüli bérleti díj emelés a Búza téri piacon, így Miskolc MJV Önkormányzata visszautasítja azt a vádat, miszerint – a Miskolc Piac Zrt. kisebbségi tulajdonosaként – igent mondott volna egy ilyen jellegű előterjesztésre. Megyénk kormánypárti hírportálja tipikus kampányidei hangulatkeltésként hozta le a fenti hírt, amely hemzseg a valótlan állításoktól. Éppen ezért Miskolc MJV Önkormányzata megteszi a szükséges jogi lépéseket az adott médiummal…
Tovább olvasomMegérkeztek Miskolcra az EBESZ megfigyelői
Elsőként az LMP helyi elnökét keresték fel, de a borsodi médiaviszonyokról is sok szó esett. Február 24-én kezdi meg a munkáját Magyarországon az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) választási megfigyelési missziója – adott hírt róla korábban a Népszava. Mint a lap megírta: a nemzetközi szervezet korábban úgy határozott, hogy teljes körű, azaz nagy létszámú és a szavazás napján – április 3-án – is alapos ellenőrzést végző megfigyelési missziót küld hazánkba. Attól is függ a döntés végrehajtása, hogy sikerül-e összetoborozni a 218 megfigyelőt. A Borsod24.hu információi szerint nemrég megjöttek Miskolcra…
Tovább olvasomTízmilliós sérelemdíjat ítéltek meg Miskolcon a tiszaújvárosi nőnek, akinek letépte a karját a tésztagép
Lassan hét éve húzódik már az ügy, de még most sem lesz vége, mivel Beáta fellebbezni szeretne és kitartanak az ügyvédjével az eredetileg kitűzött 18 millió mellett. Magyari Beáta 2015 nyarán szeretett volna egy kisebb darab nyers tésztát leszedni a munkahelyén a tésztagép széléről, azonban a gép elkapta az ujját, a forgófej tüskéje pedig átszúrta a tenyerét, majd a masina leszakította a kezét. A nő életét teljesen tönkretette a baleset, az elsőfokú bíróság ítélete szerint Magyari Beáta két főnöke okolható a balesetért. A nő elvesztette a munkáját, emiatt nem tudta…
Tovább olvasomHibaelhárítást végez a MIVÍZ Kft. a Zsolcai kapu 4-6. szám előtt
Több napig torlódásra számíthatnak az arra közlekedők – közölte a miskolci polgármesteri hivatal. A Miskolci Vízmű Kft. ezúton tájékoztatja a területen élő lakosokat és az arra közlekedő autósokat, hogy a Zsolcai kapu 4-6. szám előtt a Gömöri felüljáró felé vezető irányba – a belső sávban – bontással és hibaelhárítással járó munkálatokat végez keddtől egy 150 milliméter átmérőjű csővezetéken. A forgalomterelés kiépítését követően az esti órákban kezdi meg a hibaelhárítást a MIVÍZ Kft., amely a kora reggeli órákra várhatóan befejeződik, de a teljes körű burkolat helyreállítása előreláthatólag egy hetet vesz igénybe.…
Tovább olvasomA turbókörforgalom építése miatti új forgalmi rend az első napon hazavágta a miskolci közlekedést – videó
Pedig jó ideje beharangozták már rengeteg fórumon, hogy hétfőtől jó időre megváltozik a közlekedés a városban, mégis sok autóst felkészületlenül ért a dolog. Nem kellett sok idő és több utca is hosszasan bedugult. Egyelőre nem találtak megfelelő alternatív útvonalakat a közlekedők. Minden nap ilyen lesz? Torlódásokat és dugókat hozott a belvárosban a turbókörforgalom kivitelezésének első hétköznapja. Munkatársaink tapasztalatai szerint hétfőn reggel főként a Corvin, a Görgey Artúr, a Király és a Dankó Pista utcán okozott problémát a beruházás miatti új forgalmi rend. De természetesen a Szemere Bertalan, a Lévay József…
Tovább olvasomHamis jogosítvánnyal, részegen okozott balesetet Miskolcon a körözött férfi
A Miskolci Rendőrkapitányság járművezetés ittas állapotban és közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 51 éves férfival szemben. A gyanúsított 2022. március 6-án a délutáni órákban a Miskolc, Zsolcai kapuban közlekedett autójával, ahol anyagi kárral járó balesetet okozott. Az arra járőröző rendőrök megálltak, majd igazoltatást végeztek, amelynek során kiderült, hogy a férfi ittas és a járművezetéstől el van tiltva, továbbá a Miskolci Törvényszék és a Záhonyi Rendőrkapitányság is körözte több ügyben. Ekkor előállították a rendőrkapitányságra, ahol már azt is megállapították, hogy a vezetői engedélye is hamis, amelyet elmondása…
Tovább olvasomFigyelem! Délelőtt szirénapróbát tartanak
Csökkentett üzemű, úgynevezett morgató szirénapróbára számítsunk hétfő délelőtt 11 órától. Március hetedikén, hétfőn délelőtt 11 órától a lakossági riasztó rendszer (MoLaRi) csökkentett üzemű, úgynevezett „morgató” próbájára kerül sor – írja a Katasztrófavédelem. Az eredeti tervek szerint most a rendszer hangos üzemű próbáját hajtották volna végre, ám az orosz-ukrán háborús helyzet miatt ez elmarad, és a szirénák csak „morgató” üzemmódban, néhány másodpercig működnek majd. A MoLaRi rendszer 2022-ben végrehajtandó szirénapróbáinak tervezett időpontjait itt tekinthetik meg:https://www.katasztrofavedelem.hu/…/2022-01/76975.pdf
Tovább olvasom