Ismét álhírek jelentek meg a Búza téri piacról, a miskolci önkormányzat most már jogi útra tereli az ügyet

“Valakiknek” politikai érdekei fűződnek ahhoz, hogy hamis híreket terjesszenek Miskolc egyik legfontosabb piacáról. A városvezetés azonban most már nem megy el szó nélkül az egyértelmű álhírterjesztés mellett. Nem történt rendkívüli bérleti díj emelés a Búza téri piacon, így Miskolc MJV Önkormányzata visszautasítja azt a vádat, miszerint – a Miskolc Piac Zrt. kisebbségi tulajdonosaként – igent mondott volna egy ilyen jellegű előterjesztésre. Megyénk kormánypárti hírportálja tipikus kampányidei hangulatkeltésként hozta le a fenti hírt, amely hemzseg a valótlan állításoktól. Éppen ezért Miskolc MJV Önkormányzata megteszi a szükséges jogi lépéseket az adott médiummal…

Tovább olvasom

Veres Pál rémhírnek nevezte a Búza téri piac bezárását

A miskolci polgármester a Facebookon cáfolta az erről szóló híreszteléseket. “Az önkormányzat nevében határozottan visszautasítom az őstermelői piac bezárásával kapcsolatos rémhíreket” – kezdte posztjában Veres Pál. “Mivel ezeknek semmi valóságlapjuk nincsen, csak a politikai haszonszerzés motiválhatja azokat, akik ezt terjesztik. A város- és a piacvezetése elkötelezett a Búza téri piac, az őstermelői piac működtetése mellett.” A polgármester így folytatta bejegyzését: “Amint az ismert, a 2019-es önkormányzati választást követő átadás-átvétel után a Búza téri piac kapcsán is rendezetlen helyzettel szembesültünk. Perek tömkelege nehezítette a kapcsolatot, amelyekre addig már több mint 100…

Tovább olvasom

A Búza téri piac irányítása az önkormányzatnál marad, nem játsszák át, hanem megmentik

2019-ben rendkívül rendezetlen viszonyokat örökölt az elődöktől az új városvezetés. A piac jövője azonban egyre inkább biztosított és megvannak a garanciák is. Amint az ismert, a Miskolci Piac Zrt.-t még 2006 novemberében hozta létre Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata és az IKERON Zrt. közösen. A feladata a város éléskamrájaként számon tartott piac fejlesztése és működtetése volt – adja hírül a Minap.hu. – A 2019-es önkormányzati választást követő átadás-átvétel után rendezetlen helyzettel szembesült a mostani városvezetés – mondta Halmai Gyula, a Holding ingatlangazdálkodási igazgatója, aki részt vett a piac hosszú távú működésével…

Tovább olvasom

A korábbi városvezetéssel pereskedett, most végre rendeződhet a Búza téri piac helyzete

Úgy tűnik, végre eljutottak a megegyezésig, stabilizálódhat “Miskolc éléskamrájának” helyzete. A Búza téri piacot üzemeltető Miskolc Piac Zrt. helyzetét rendezné a reorganizációs terv, amit a Miskolc Holding Zrt. Gazdaságfejlesztési és Ingatlangazdálkodási Igazgatósága dolgozott ki az elmúlt hónapokban. Az erről szóló elvi döntést még az előző évben meghozta a képviselőtestület, az augusztus 26-ai ülésén pedig konkrétumokról szóló döntést is meghozták. A javaslatról sokat vitáztak a városatyák: a Fidesz-KDNP képviselői arról beszéltek, hogy szerintük a döntés után félő, hogy a Búza téri piac veszélybe kerül: privatizálhatják és az akár meg is szűnhet.…

Tovább olvasom

Nyitva maradnak-e a következő hetekben a miskolci piacok?

A csütörtökön bejelentett és pénteken kihirdetett kormányrendelet értelmében a rendeletben meghatározott időben és feltételekkel megengedett a tartózkodás és a vásárlás egyebek mellett a piacokon, a helyi termelői piacokon. A Minap.hu összegyűjtötte, hogy az újabb korlátozások idején miként alakul a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. által üzemeltetett piacok nyitvatartása: A Búza téri őstermelői piac és a Vasgyári piac a megszokott nyitvatartással várja vásárlóit. A nőnapra tekintettel, március 8-án, hétfőn a Búza téri őstermelői piac reggel 5 órától délután 5-ig tart nyitva, a Vasgyári piac szintén reggel 5 órakor nyit, és délután 3-ig…

Tovább olvasom