Több mint 300 milliós beruházás készült el Sátoraljaújhelyen – egy zarándokút helyszíne

A Magyar Zsidó Örökség Útja Kelet-Magyarországon című zarándokút sátoraljaújhelyi megvalósítási helyszíne készült el, ezzel csatlakozott Miskolchoz, Makóhoz, Nagykállóhoz és Nyírtasshoz. A mintegy 331 millió forintos beruházás során egy 75 férőhelyes zarándokszálláshely került kialakításra a város egykori kollégiumának épületében. A négyszintes létesítményben többek között egy imaterem, valamint egy korszerű kiállítástechnikai eszközökkel felszerelt kiállítótér is helyet kapott. Sátoraljaújhely egykor a haszid zsidóság központja volt, a városban élt Teitelbaum Mózes csodarabbi, a haszidok tanítója, akinek sírját ezrek keresik fel halála évfordulóján szerte a nagyvilágból. ’’Korábban a csodarabbi sírjához érkező zarándokok számára nem állt…

Tovább olvasom

Össztűz zúdul Demeter Szilárdra a zsidókat mélységesen sértő, vállalhatatlan hasonlata miatt, már a tiltakozás is megérkezett

Nagyon messze túllőtt a célon a fideszes frontember, amikor sorosozás és brüsszelezés közben Führert és gázkamrákat emlegetett. Hivatalos közleményben tiltakozott a MAZSIHISZ, Vámos Miklós pedig azt kéri, Demeter takarodjon melegebb éghajlatra. Vállalhatatlan minden jóérzésű polgár számára – ítélte el szombat este kiadott közleményében a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége azt a véleménycikket, amelyet Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója írt a kormányzati szócsőként működő Origónak. A Mazsihisz szerint Európát gázkamrának minősíteni ízléstelen, 75 évvel Auschwitz után egy állami intézmény vezetőjétől pedig megbocsáthatatlan. Auschwitzban több mint 430 ezer honfitársunkat gázosították el. Aki…

Tovább olvasom