Májusban ismét megrendezik a Kassa-Miskolc ultramaratont

Két év kihagyás, illetve halasztás után ismét megrendezik a nagy sikerű eseményt, május 21-én, szombaton. A járvány miatti kényszerű leállásnak vége, íme a részletek. A két város példás összefogásának, illetve az 115 km-es útvonal során érintett szlovák és magyar települések nélkülözhetetlen közreműködésének köszönhetően megvalósuló esemény első sajtótájékoztatóját április 13-án, szerdán tartották meg Kassán, a Kasárne Kulturparkban – számolt be róla a Minap.hu. Az első Kassa–Miskolc közötti ultramaratont 1999. június 19-én rendezték meg. A rendező magyar oldalról a néhai Kisgyörgy Ádám vezette miskolci  Marathon és Trekking Club volt, ami a mostani rendező, a…

Tovább olvasom

Kutatás: Az ellenzéki vezetésű városokban is csökkent a támogatás, Miskolcon is fordított a Fidesz

2018-ban még 60 százalékot vitt el az ellenzék, a néhány héttel ezelőtti választáson már a kormánypártok nyertek 44 százalékkal a borsodi megyeszékhelyen. A 2019-es választáson tapasztalt előnyöket nem sikerült megőriznie az ellenzéknek az idei választásokon: tíz vizsgált város közül csupán egyben tartotta meg vezető helyét az ellenzék, a többi helyen fordítani tudott a Fidesz–KDNP – derül ki a Republikon Intézet friss kutatásából, amelyet a Telex szemlézett. A Republikon Intézet tíz olyan várost és a hozzá tartozó választókerületet vizsgált meg, ahol az ellenzék tudott nyerni a 2019-es önkormányzati választáson. Baja, Dunaújváros,…

Tovább olvasom

Sávlezárás lesz a miskolci Görgey úti körforgalomnál

A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. a nagyvolumenű kátyúzás keretein belül útjavítási munkákat végez városszerte. A munkálatok miatt lezárásra kerül a Görgey úti körforgalom Miskolctapolca irányába vezető surranó sáv április 14-én, 8:00 és 13:00 óra között. A Miskolctapolca felé való közlekedés a körforgalmon keresztül lesz biztosítva. Kérjük a közlekedőket, hogy az úton dolgozók és a többi járművezető biztonsága érdekében tartsák be a munkavégzéssel érintett szakaszon érvényes forgalmi rendet, melyet minden esetben táblák jeleznek. Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Most értékes nyereményeket…

Tovább olvasom

Öngyilkos akart lenni Miskolcon, lebeszélték róla

A Miskolci Rendőrkapitányság Vasúti Rendőrőrsének munkatársai 2022. április 12-én 20 óra körül intézkedtek lakossági bejelentés alapján, mely szerint egy 31 éves nő felmászott a Tiszai pályaudvar egyik épületének a tetejére, ahol maga ellen irányuló szándékénak erősen hangot is adott. A helyszínen intézkedő Dabrowsky Éva r. őrmester segítségét a nő először elutasította, majd a rendőrnő empatikus hozzáállásával sikerült az érintett figyelmét az életre fókuszálni. A folyamatos párbeszéd eredményeként a nő végül letett szándékáról, és lemászott az épület tetejéről. A rendőrség biztonsági intézkedés keretében a mentőszolgálat együttműködésével kórházba szállították a nőt, akiről…

Tovább olvasom

Húsvétkor is zavartalan lesz a miskolci hulladékszállítás

A BMH Nonprofit Kft. az ünnepi időszakban is változatlan formában biztosítja a hulladék elszállítását. A hulladék munkaszüneti napokon, nagypénteken és húsvét hétfőn a megszokott rend szerint kerül elszállításra. A hulladékgyűjtő edényeket és zsákokat a szállítás napján legkésőbb reggel hat óráig szíveskedjenek kihelyezni a szállítás zavartalan lebonyolítása érdekében. A BMH Nonprofit Kft. ügyfélszolgálati irodái és hulladékudvarai április 15-én és 18-án zárva tartanak, ebben az időben a telefonos ügyintézés is szünetel. 2022. április 16-án, szombaton a miskolci és nyékládházi hulladékudvarok kivételével valamennyi hulladékudvar zárva tart. Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni,…

Tovább olvasom

Miskolc: Ajándékot nyerhet az, aki válaszol

Tavaly december óta elérhető MIKI, a város új alkalmazása, melynek ismertsége folyamatosan növekszik a városlakók körében. A letöltések száma alig pár hónap alatt meghaladta a kétezer főt, így a miskolci önkormányzat most arra kíváncsi milyen gyakran használjuk az appot – írja a városháza közleménye. Új nyereményjátékukkal arra kérik a már aktívan használókat és azokat, akik még nem ismerik az applikációt, hogy töltsék le, regisztráljanak, próbálják ki és válaszoljanak április 11. és április 24. között a Szerintem menüpontban feltett kérdésükre. A válaszadók között egy Miskolcereknek összeállított ajándékcsomagot sorsolnak majd ki. Az…

Tovább olvasom

Felesleges eljátszani a demokráciát – interjú Aranyosi Péter humoristával

Mára ő az egyik legismertebb borsodi, a Karinthy-gyűrűs magyar humorista a Miskolci Múzsa-díjat is megkapta. Rendszeres visszajáró az Acélvárosba, előadásaiból soha nem hiányoznak a megyei utalások és a Diósgyőr meccsein is gyakran felbukkan. Néhány nappal a választások előtt Középszer utcai „szülőháza” előtt beszélgettünk vele. Kevesen vannak, akik nem tudják, hogy a Showder Klub egyik állandó fellépője, a Dumaszínház tagja a miskolci Berzeviczyben kezdett tanulni, majd Nyíregyházán szerzett tanári diplomát. Humorista karrierjét a Rádiókabaré munkatársaként kezdte, később az Esti Showderhez került. Önálló estjei telt házasak. Nős, két gyermek édesapja. Budapesten él, de szüleihez és testvéréhez, no meg a miskolci barátokhoz gyakran hazalátogat.…

Tovább olvasom

A miskolci közgyűlésen a pártharcok mellett végre előrelépés is történt

Az állatvédelem ügyében feltétlenül. Egyben mindenki reményét fejezte ki abban, hogy a múlt hét vasárnap Miskolcon megválasztott fideszes képviselők, kiegészülve a jó eséllyel listáról bekerülő ellenzéki képviselővel sikerrel lobbiznak majd Miskolc érdekeiért. Amiben a leginkább sikerült előrelépni a szerdai közgyűlésen, az az állatvédelem ügye. Erről is osztotta meg véleményét Szarka Dénes, a Velünk a Város képviselője a Facebookon. „A választás utáni első közgyűlésen néha felfokozott hangulatban vitáztunk többek között a Városgazda működéséről. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a cég önhibáján (és a városvezetés hibáján) kívül gazdálkodik a korábbinál szűkösebb anyagi és…

Tovább olvasom

Hetedszer lesz nyílt nap a Miskolci Állategészségügyi Telepen

Ezen a hétvégén figyeljünk, mert szombaton ismét részt vehetünk az igencsak népszerű programon. Ismét nyilt napot tart a Miskolci Állategészségügyi Telep április 9-én szombaton délelőtt 10 és délután 2 óra között – írja közleményében a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.  A telep már hetedik éve tart kéthetente szombaton nyílt napot, melyen a résztvevők megismerkedhetnek a bent élő kutyákkal és macskákkal, elvihetik őket sétálni, de örökbefogadásra is van lehetőségük. A telep dolgozói jelenleg negyvenhét kutyáról és hét macskáról gondoskodnak. – A sok törődés mellett a látogatók hozzájárulhatnak adományokkal is az állatok életének…

Tovább olvasom

Idén a Horizont táncfesztivál már az ötödik alkalommal kerül megrendezésre

Idén már az ötödik Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztiválra készül a Miskolci Nemzeti Színház és a Miskolci Balett. A pandémia miatt 2021-ben augusztusban került sor a táncfesztiválra, most azonban visszatérnek a hagyományokhoz, és idén ismét áprilisban lesz táncünnep Miskolcon, ahol a külföldi és hazai meghívottak között fiatal, pályakezdő koreográfusok is lehetőséget kapnak a bemutatkozásra. Az április 19-23. között megrendezett táncfesztivál a hagyományokhoz híven idén is Éder Vera fotóművész kiállításával indul. Ezen a napon kerül sor a Miskolci Balett legújabb előadására, melyet Hugo Viera portugál koreográfus készít Jobb későn, mint soha címmel.…

Tovább olvasom