Érzékenyebb lett a hülyeségre Aranyosi – a B24 rendezvényén elmesélte, mi és miért változott az életében

A Borsod24 Beszélgetések rendezvénysorozat pénteki, harmadik vendége megyénk egyik leghíresebb szülötte, Aranyosi Péter volt, aki ezúttal nem (csak) viccelt, hanem komolyabb, közéleti témákról beszélgetett Fandl Ferenc színésszel.

Tovább olvasom

Aranyosi Péter videóban üzent a Borsod24 olvasóinak

A Borsod24 Beszégetések következő vendége június 23-án Aranyosi Péter humorista, a Dumaszínház és a Showder Klub állandó fellépője. A Mónika-show közönségszervezőjeként indult tévés karrierje, később Fábry Sándorral dolgozott együtt, napjainkra pedig önálló estekkel járja az országot. Műsoraiban szívesen beszél szülővárosáról Miskolcról, az itt töltött hosszú évtizedek tapasztalatairól és tanulságairól. A közelmúltban bejelentette, hogy kicsit visszavesz a tempóból. “Amikor a Covid osztályon, a kórházban fuldokoltam, és majdnem meghaltam, sok mindent átgondoltam. Voltak kisebb-nagyobb fogadalmaim, ezeknek egy részét nem igazán tudom megmagyarázni, miért fogadtam meg. Ilyen például, hogy az anyósomat elviszem Nápolyba. Ezeket…

Tovább olvasom

B24 Beszélgetések: Aranyosi Péter most nem viccel

A Karinthy-gyűrűvel és Miskolci Múzsa-díjjal is kitüntetett Aranyosi Péter humoristát senkinek sem kell bemutatni. BAZ megye egyik leghíresebb szülötte már Budapesten él, de rendszeresen jár vissza városunkba. Hol megtölti a sportcsarnokot, hol a Művészetek Házában lép fel, vagy éppen a Borsod24 Beszélgetések rendezvénysorozat meghívását elfogadva újságírókkal beszélget mindennapjaink problémáiról, az élet legnagyobb kérdéseiről, létezésünk furcsaságairól. A június 23-án pénteken a MAB székházban megtartandó esemény címe nem véletlenül lett “Most nem viccelek”: ezúttal a megszokottnál kevesebb humorral és több társadalmi kérdéssel fűszerezzük a délutáni programot. A rendezvényen a részvétel ingyenes, de…

Tovább olvasom

Aranyosi Péter: az ország gátlástalan ellopása történik éppen

Aranyosi Péter Karinthy-gyűrűs és Miskolci Múzsa-díjas komikus korunk talán leghíresebb miskolci “arca”. Az “elvetélt történelemtanárból” lett humorista egy súlyos koronavírus-fertőzés után döntötte el, hogy visszavesz a munkából, és egy általa értelmiségi klubnak nevezett programsorozat megszervezésébe kezd. Erről, a politikáról és még sok minden másról adott interjút a hvg.hu-nak. A pályája kezdetéről és a Fábry Sándorral való közös munkáról elmondta, hogy a tanárképző főiskola elvégzése után a Rádiókabaréban dolgozott, melynek 20 évig volt a munkatársa, aztán idővel Fábry keze alá kezdett dolgozni: poénokat írt neki, szervezte a műsorát és a Dizájn…

Tovább olvasom

“Barmok” – ez a véleménye a megyei portál cikkéről a borsodi stand-up-osnak

Aranyosi Péter Zürichbe távozik – Szokatlan lépésre szánta el magát a miskolci születésű humorista: ezt harsogta tegnap a Borsod Online weboldala. A címadás feltehetően rengeteg kattintást hozott a kormányközeli szájtnak, más kérdés, hogy a cikk tartalmának megismerése ezt követően hány olvasót lombozott le. “Barmok” – ez volt Aranyosi Péter első reakciója, amikor felhívtuk, hogy megkérdezzük, mit gondol az írásról, amely azt sugallja, hogy elhagyja az országot. Kérdésünkre, hogy ez a válaszreakció nem túl erős-e egy újságíró munkájának minősítésére, a humorista azt válaszolta, hogy ha róla megtévesztő információk jelennek meg, neki…

Tovább olvasom

Miskolci a Holdon: Aranyosi Péter legújabb műsora – előzetes

Sajátos promóvideóval reklámozza Aranyosi Péter és Hadházi László műsorát a Comedy Central, melynek témája a “Magyar Holdfoglalás”, azaz, hogy hogyan zajlana a holdraszállás egy magyar szakembergárdával. A cselekmény szerint a Lengyel Tamás által alakított űrkutatásért felelős főispán a Fejér Vármegyei Űrközpontból irányítja a holdraszállást, melyet az Ezeréves Turul nevű, Barkasból kialakított űrhajóval hajt végre Aranyosi és társa, a Lackó nevű robot (magyar hangja: Hadházi László), akik a Turul 1 és Turul 2 fedőnevet használják. Miután sikeresen megtörtént a “parkolás”, hőseink következő feladata a magyar zászló kitűzése, amely már nem megy…

Tovább olvasom

Aranyosi Péter visszavonul

Aranyosi Péter humorista a Blikknek adott interjút, melyben egyebek mellett bejelentette, hogy a fellépései számát a harmadára csökkenti, a közeljövőben nem láthatnak majd tőle új önálló estet. Így van, visszavonulok. Januártól már csökkentett üzemmódban vagyok. Havonta néhány fellépésem azért lesz, de keresni kell. Van közös estem például Dombóvári Pistivel és Csernus Imrével is. Visszavonulás lesz teljes erőből. A családommal, barátaimmal szeretném tölteni az időmet – magyarázta a standupos. Döntésének hátterében az áll, hogy 2021-ben elkapta a koronavírust, állapota pedig olyan súlyosra fordult, hogy kórházba került. Amikor a Covid osztályon, a…

Tovább olvasom

Kicsi a világ – miskolci hírességek Malajziában – FRISSÍTVE

Biztosan sokan voltunk már olyan helyzetben, hogy egy távoli országban olyan ismerősünkbe, vagy általunk ismert személyekbe botlottunk, akikre a legkevésbé sem számítottunk volna. Egy ismert miskolci vállalkozó a közelmúltban két híres földijével, Pataky Attilával és Aranyosi Péterrel is összefutott, be is álltak egy-egy közös fotóra. Ez így önmagában nem hordozna nagy hírértéket, azonban nem a sétálóutcán, bevásárlás közben, a Barlangfürdőben, a villamoson, vagy fellépésen fotózkodtak együtt, hanem a világ másik végén, a napsütötte Malajziában. Úgy látszik, az utóbbi időben a délkelet-ázsiai ország rendkívül kedvelt nyaralási célpont lett a miskolciak körében,…

Tovább olvasom

“Magyarország nem élhetetlen ország, csak azok számára, akik gondolkodnak” – interjú Aranyosi Péterrel

A Karinthy-gyűrűvel és Miskolci Múzsa-díjjal is kitüntetett Aranyosi Péter humoristát senkinek sem kell bemutatni. Miskolc egyik „arca”, aki bár már Budapesten él, rendszeresen jár vissza szülővárosába. December 27-ei jubileumi stand up showja alkalmából beszélgettünk vele. Idén töltötted az 50-et, így indult az Aranyosi 50 fellépés sorozat, aminek legutóbbiállomása Miskolc volt. Hogy élted meg a teltházas jubileumi évfordulót? Majdnem pontosan egy évvel ezelőtt ilyenkor kerültem kórházba a covid miatt. Komolykezelést kaptam, infúzióra kötöttek és oxigénmaszkra is szükségem volt. Akkor sok mindentátgondoltam. Volt időm, mert gyakorlatilag hat napot nem tudtam aludni. Arra…

Tovább olvasom

Így töltik a nyarat a borsodi celebek 3. rész

Tombol a hőség, igazi nyári napokat élünk, de mi nem a vízparton pihenünk, hanem elmondjuk önöknek, hogy a borsodi sztárok hogyan hűsítik magukat augusztus elején. Cikksorozatunk első részét itt olvashatják és megtudhatják, hogyan tölti a nyarat Vajna Tímea, Veréb Tamás, ByeAlex és Rubint Réka. A második részit pedig itt olvashatják és kiderül hogyan telnek Pál Dénes, Majka, Mikó Fanni és Kiss Ádám mindennapjai. Pataki Attila énekes Miskolcon született, tanulmányait is itt végezte, sőt a DVTK igazolt futója is volt. Később az Edda frontembereként lett országosan ismert és sikeres előadó. Utóbbi…

Tovább olvasom