300 000 forintot vitt el a miskolci szexmunkás

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 28 éves helyi nővel szemben. A gyanúsított 2022. március 14-én az esti órákban megismerkedett egy férfival, majd a Körösi Csoma Sándor utcára mentek. A nő szexuális szolgáltatást nyújtott a férfinak, akitől egy óvatlan pillanatban elemelt majd 300 000 forintot. A nyomozás eredményeként a rendőrök azonosították, elfogták, majd a rendőrkapitányságra előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható nőt, aki beismerte tettét. Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Most értékes nyereményeket is…

Tovább olvasom

Közép-ázsiai gímszarvas bika érkezett a Miskolci Állatkertbe

A közép-ázsiai gímszarvasok a világ legritkább szarvasai közé tartoznak – írja a hírről szóló közleményében a miskolci polgármesteri hivatal. A legfrissebb becslések szerint a szabad természetben kevesebb, mint 4000 egyede él – azonban már ez is jelentős előrelépés ahhoz képest, hogy az ezredfordulón 350 egyedre becsülték állományát. A hatékony természetvédelmi erőfeszítéseknek része a közép-ázsiai gímszarvasok európai tenyészprogramja, melynek a Miskolci Állatkert is részese. Ennek a programnak a keretében érkezett most meg a Berlini Állatparkból egy kétéves bika, annak reményében, hogy a jövőben a miskolci intézmény is szaporulattal tudja segíteni ennek…

Tovább olvasom

Folyamatos lesz a kátyúzás Miskolc különböző pontjain a hét hátralevő részében

Várhatóan öt-hatszáz kátyútól szabadítanak meg minket Miskolcon az ezzel megbízottak. A munkálatok már hétfőn elkezdődtek. Ezen a héten négy helyszínen – a belvárosban, a Bogáncs utca környékén, Perecesen, valamint Martinkertvárosban -, külső vállalkozó bevonásával dolgoznak az utak rendbetételén – adta hírül a Minap.hu. A tervek szerint idén 150 millió forintból 22 ezer négyzetméter útfelületen tűnnek el a kátyúk, ehhez csaknem 1600 tonna aszfaltot dolgoznak majd be. A munkák a tervek szerint június végéig tartanak. A munkát az útellenőrök kijelölései alapján végezteti a Városgazda. Kertész Béla, a Miskolci Városgazda Kft. műszaki vezetője…

Tovább olvasom

Huszonharmadszor is jön a Bükki Kerékpáros Teljesítménytúra

Május első felében és szeptember közepén is rendeznek ilyen teljesítménytúrát. Huszonharmadik alkalommal rendezik meg május 8-án reggel nyolc és este hat óra között a Bükki Kerékpáros Teljesítménytúrát. Az eseményen ezúttal is négy távon – 30, 50, 80, 115 kilométeren – lehet majd indulni. Orosz Emese, a verseny szervezője a Minap.hu-nak elárulta idén a legrövidebb és a leghosszabb útvonal is megújult. „Minkét változásnak az bükki utak folyamatos romlása az oka, az elmúlt években egyre több nevező panaszkodott arra, hogy egyes szakaszok főként lejtmenetben nagyon veszélyesekké váltak” – mondta.  A szervezők ezért úgy…

Tovább olvasom

Mától közel egy hónapon át újabb jelentős forgalomkorlátozás Miskolcon

A Havas utcában fejlesztések zajlanak, ezért most heteken keresztül felejtsük el a megszokott forgalmi rendet. A Magyar Telekom Nyrt. szolgáltatásfejlesztése során keletkezett hibák miatt szükségessé vált a Havas utca egy szakaszának helyreállítása. A munkálatok jelentős forgalomkorlátozással járnak, a Havas utcát a Bródy Sándor utca és a Csendes utca közötti szakaszon egyirányúsítják. A kivitelezés  miatt félpályás útlezárás lesz érvényben, ezért az utca jelentős szakaszán nem lehet megállni gépjárművel. A munkálatokat a kivitelező április 4-én kezdi meg, a munkavégzés április 29-ig tart. Az  ingatlanok megközelíthetőségét és a kapubehajtók használhatóságát a kivitelező az…

Tovább olvasom

Már 16 MVK jegy-és bérletautomata üzemel Miskolcon

Újabb jegy-és bérletértékesítő automata került kihelyezésre pénteken – számolt be róla az MVK honlapja. Ezúttal a belvárosban a Centrum autóbusz-megállóhelynél a BOKIK épület aljába szerelték fel az új eszközt, így összesen már 16 készülék áll az utasok rendelkezésére Miskolcon, az alábbi helyszíneken: Miskolci Egyetem Miskolc Pláza Búza téri végállomás Repülőtér végállomás Selyemrét villamos-megállóhely Malomszög utca villamos-megállóhely Thököly utca villamos-megállóhely Bulgárföld villamos-megállóhely Diósgyőri gimnázium villamos-megállóhely Diósgyőri városközpont villamos-megállóhely Tiszai pályaudvar végállomás Avas városközpont végállomás Felső-Majláth végállomás Ügyfélszolgálati Iroda és Uitz bérletpénztár között Újgyőri főtér bérletpénztárral szemben Centrum autóbusz-megállóhely, BOKIK épület aljában…

Tovább olvasom

„Hozzuk el Európát Magyarországra” – regionális kampányzárót tartott Márki-Zay Miskolcon

Pénteken, a telt házas Tudomány és Technika Házában tartotta regionális kampányzáró eseményét az Egységben Magyarországért miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter – tudósított a Minap.hu. Az eseményen az ellenzék több országosan ismert politikusa, valamint a két helyi jelölt, Szilágyi Szabolcs és Varga László is felszólalt, de természetesen Márki-Zay Péter beszéde jelentette a fő eseményt. Ebben a miniszterelnök-jelölt az egységes ellenzék erejét hangoztatta, és erős kritikával illette a kormány elmúlt 12 éves tevékenységét, illetve személyesen Orbán Viktor kisiklott politikáját. Erősek vagyunk, elkezdtek bizakodni a magyarok, és látják, hogy nem lehetetlen legyőzni a Fideszt –…

Tovább olvasom

Zenés programok, újra fesztiválhangulat: Miskolcon is vár mindenkit a Bartók Tavasz

Világhírű együttesek, zseniális szólisták, különleges bemutatók, igazi fesztiválhangulat országszerte – április 1-én kezdődik a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek, amelyhez Miskolc is több programmal csatlakozik. Április 1-től 17 napon át Budapesten, április 21-től pedig Miskolcon, Győrben, Debrecenben, Pécsett és Szegeden várja izgalmas programokkal a közönséget a Müpa szervezésében megvalósuló Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek.  A világhírű magyar zeneszerző nevét viselő összművészeti fesztivál idén a főváros mellett az ország több nagyvárosában is színes programkínálattal várja a látogatókat. Így Miskolcon is pezsgő fesztiválhangulattal és világzenei piknikkel készülnek. Szinva terasz, Erzsébet tér: A Ritmo…

Tovább olvasom

Velünk a Város: A miskolciak nem kérnek a Fidesz városellenes, hatalomvágyó politikájából

A város az elsődleges – hangsúlyozza a borsodi megyeszékhely önkormányzatát irányító frakció friss közleményében, amelyet az alábbiakban teljes egészében idézünk. „A miskolciak azért bízták a város irányítását 2019-ben a Velünk a Város frakcióra, mert tisztában vannak vele, hogy elkötelezettek vagyunk Miskolc fejlődése iránt” – írja a közlemény. „Képviselőink következetesen támogatják, hogy új befektetők telepedjenek a városba, ezért támogatjuk az ehhez szükséges források biztosítását, a lehetséges gazdasági szereplők körének feltárását. Ennek az elvárásnak megfelelve, a város érdekeit szem előtt tartva vett részt Veres Pál polgármester a Nemzetközi Befektető Konferencián az Egyesült…

Tovább olvasom

Folytatódik Miskolcon a Stadion Sport Óvoda felújítása

Ha a tervek szerint zajlanak tovább a munkák, szeptemberben vehetik birtokba a felújított intézményt. Jó ütemben halad a Stadion Sport Óvoda felújítása – írja a Minap.hu. Az átépítés és bővítés alatt álló épületet csütörtökön bejáráson tekintette meg Bazin Levente, a terület önkormányzati képviselője és Varga László, az egységes ellenzék országgyűlési képviselő-jelöltje. A sportóvoda felújítása még az elmúlt év második felében kezdődött. A tagóvoda-vezető elmondása szerint az 1970-es években épült intézményre már nagyon ráfért a rekonstrukció. – Jóllehet sportóvoda vagyunk, tornaszobánk viszont mindeddig nem volt. Most ez végre megvalósul, sőt egy új csoportszoba…

Tovább olvasom