Találkozhatott megmentőivel a debreceni stadionban újraélesztett férfi

A mérkőzés közben lett rosszul és a klinikai halál állapotába került, megállt a szíve. De a közelben levő mentősök egyetlen percig sem tétlenkedtek, ennek köszönheti életét a férfi. Magyarországon minden évben körülbelül 20-25 ezer ember szenved hirtelen szívhalált, ez az jelenti, hogy naponta körülbelül hetvenen esnek össze szívleállás miatt – ismertette a sokkoló számadatokat dr. Szatmári Zoltán regionális igazgatóhelyettes a Debreceni Mentőállomáson, szombaton. – 2013 óta minden évben október 16-án tartjuk az újraélesztés világnapját, ezen a napon szeretnénk felhívni a figyelmet az elsősegélynyújtás fontosságára, ezen belül is a laikusok által…

Tovább olvasom

Borsod megye is beszállt, itt sem maradhatnak ingyen élelmiszer nélkül a mentősök

Több egység is jelezte megyénkben, szívesen látja vendégül az erejüket megfeszítve értünk küzdő mentősöket. Az embereket felháborította, hogy a fővárosban valaki feljelentette az ebédet vásárló bajtársakat. Megyénkben is egyre többen csatlakoznak az „Egy mentős sem maradhat hamburger nélkül” mozgalomhoz. Az országos akciót az indította el, hogy húsvétkor különös lakossági bejelentés érkezett a fővárosi mentőkhöz. Egy férfi azt sérelmezte, hogy a szolgálatot teljesítő bajtársak ebédet vásároltak. Erről fényképet is mellékelt a felháborodott panaszos, amin az látszik, ahogyan a mentőegység egyik tagja, a kötelező távolságot tartva, hamburgert kér elvitelre egy Szentendrei úti büfénél. Országos…

Tovább olvasom

Ebédet merészelt venni magának a mentős, egy jóindulatú honfitársunk fel is jelentette

Mintha nem lenne eléggé durván leterhelve így is az egészségügy, valaki még ilyenekkel tölti a szabadidejét. Remek húsvéti ajándék volt. A feljelentésben kifogásolt hamburger ügyére maga az Országos Mentőszolgálat főigazgatója reagált. Válaszában megértést kért a frontvonalban küzdő mentődolgozók felé. Piros tojás helyett feljelentést kaptak húsvétkor a mentők – írja az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán. Az mentőszolgálathoz ugyanis fényképes lakossági bejelentés érkezett az ünnepek alatt, amelyben, mint fogalmaznak: Egy férfi sérelmezi, hogy szolgálatot teljesítő bajtársaink ebédet vásároltak. Egy mentőegység egyik tagját egy budapesti, Szentendrei úti hamburgerezőnél kapták rajta, amint elvitelre vesz ételt magának és bajtársainak.…

Tovább olvasom

Zacher: Olyan komoly a helyzet, mintha minden nap egy hatalmas tömegbaleset történne

A tetőzés még jócskán odébb van, addig minden nap valószínűleg még romlik is a helyzet és utána is lassan cseng le a járvány ezen hulláma. “Olyan sok a beteg, mintha minden nap egy tömegbaleset történne” – így jellemezte a járványhelyzetet a Metropolnak nyilatkozva Zacher Gábor toxikológus, aki aktuálisan a mentősöknek is besegít. Hasonlatával a kórházak járvány miatti túlterheltségét próbálta szemléltetni. Mint mondta, a sürgősségi osztályokon korábban is találkoztak légzési elégtelenekkel vagy súlyos betegekkel, de “máskor csak ritkán történik olyan eset, amelyben egyszerre száz ember sérül meg” – mondta. A kórházak…

Tovább olvasom

A kegyetlen igazság: egy kivezényelt orvostanhallgató mindennapjai

Gyakorlatilag egész nap rabszolgamunkát végeznek, közben a tanulással is haladniuk kellene. Bármikor, az egész ország területén bárhová kivezényelhetők, a vizsgaidőszak már a nyakukon, de kora reggeltől késő estig csak a tesztelés veszi el az idejüket. Ellátmány szinte semmi, szabadidő szinte semmi. De Orbán szerint remekül teljesít az egészségügy. P.M. írása a Facebookon feltárja a szörnyű igazságot. Egy orvostanhallgató mindennapjai 2020 novemberében, hogy kicsit belelássunk, mennyire teljesít jól a magyar egészségügy: “ Az első napomon egy mentős mellé lettem beosztva, 51 címet kaptunk aznapra, melyek lefedték az egész megyét. Az első címre…

Tovább olvasom