A miskolci polgármester is kiakadt azon, amit csütörtökön a Hapoel Tel-Aviv – PFK Ludogorec Razgard nemzetközi selejtezőmérkőzés előtt és után történt a városban, a két gárda szurkolótábora által. Tóth-Szántai a rendőri biztosítást is teljesen más alapokra helyezné, valamint a rendkívüli takarítás költségeit is meg akarja téríttetni a felelősökkel.
Tovább olvasomCímke: stadion
Kisebb háborús övezet lett Miskolc több városrésze a két külföldi futballcsapat szurkolói miatt
A DVTK stadionban fogadta „hazai” pályán az izraeli Tel-Aviv a bolgár Ludogorec gárdáját, mivel a közel-keleti háború miatt a tel-avivi együttes nem léphetett pályára hazai környezetben. A szurkolók azonban nem kímélték Miskolcot, robbantak a petárdák és folyamatos a szemetelés.
Tovább olvasomMiért Miskolc? – A magyar Woodstock
Különleges vasárnapi olvasnivalót kínál sorozatunk a Borsod24 követőinek. Egyedülálló azért, mert Miskolc egyik legnagyobb lokálpatriótájának, a város díszpolgárának, Fedor Vilmosnak a tollából született, másfelől egy olyan kiadványban jelent meg először jónéhány évvel ezelőtt, amelynek példányai a nagy siker okán már legfeljebb csak az antikváriumokban bukkannak fel. Azért is érdemes elmerülni az egykor alpolgármester írásában, mert a szerző az aktuálpolitikát és a szenzációt kerülve, egyetlen szempont alapján vetette papírra emlékeit, kutatásait, gondolatait: minél több irányból szeretne rávilágítani arra, milyen Miskolcot feltétel nélkül szeretni.
Tovább olvasomEz a hétvége csapás a DVTK-nak, egyre valószínűbb, hogy kiesünk a másodosztályba
Hiába vezettünk, végül simán vereség lett a Ferencváros ellen, ugyanakkor a két közvetlen rivális, az MTK és a Nyíregyháza is bravúros győzelmet aratott, így a Diósgyőr hátránya nagyon megugrott. Ez már nagyon nehezen behozható. Mit várunk a szezon végére? Valóban kieshet egy szezon alatt „két hazai csapat” a DVTK-stadionban?
Tovább olvasomFocira mindig jut – 300 millióból újul meg az ózdi stadion
Magyarországon a futballra mindig akad fedezet. Legyen szó kisvárosról vagy nagyvárosról, NB I-es élcsapatról vagy harmadosztályú együttesről, a sportág infrastrukturális fejlesztéseire rendre érkezik a központi támogatás. Ózd sem kivétel: a város stadionja 300 millió forintos állami forrásból újul meg, miközben a pályán szereplő Ózd-Sajóvölgy csapata jelenleg kieső helyen, az NB III Északkeleti csoportjának 14. pozíciójában tengődik.
Tovább olvasom300 millió forintból újul meg az ózdi stadion
Közel 300 millió forintos állami támogatással márciusban kezdődik meg az Ózd Városi Stadion felújításának első üteme – stadionra, mint oly sokszor, most is akadt pénz.
Tovább olvasomDiósgyőrbe költözhet a Kazincbarcika tavaszi hazai meccseire?
A Diósgyőri Könyv értesülései szerint a DVTK és a Kazincbarcika SC vezetése tárgyalásokat folytat arról, hogy az NB I sereghajtója a szezon hátralévő hazai találkozóit a Diósgyőri Arénában rendezze meg. A váltás hátterében a Mezőkövesddel megromlott kapcsolat és a saját stadion továbbra is fennálló alkalmatlansága áll.
Tovább olvasomAz igazi miskolci Grincs – „megfújták” a gyertyákat
A megyeszékhelyen, a stadion közelében kihelyezett adventi koszorú gyertyáinak lába kélt, ugyanis valaki eltulajdonította. A karácsonyi várakozást megszentségtelenítő elkövetőt a rendőrség már keresi, mert egy helyi politikus utána járt a dolognak, és megtette az ügyben a feljelentést.
Tovább olvasomA héten megint nem lesz melegvíz Miskolc kiterjedt részén
Az egyik városrészen a tervek szerint a szerdai napon reggeltől egészen este hétig nem lesz melegvíz, erre érdemes előre felkészülni. Még a DVTK Stadiont, multicsarnokot, edzőközpontot, illetve a Diósgyőri Tanuszodát is érinti a szünet.
Tovább olvasomHétfő este sem vették észre a láthatatlan miskolci villamost, újabb baleset
Nem sokáig húztuk a decembert sem, a hónap második napján máris egy villamos-gépkocsi találkozó történt Miskolcon, ami miatt hosszasan állt is a villamosforgalom a városban.
Tovább olvasom